2013. április 29., hétfő

Osztálytalálkozó összefoglaló

Adjon az Isten!

No, kábé hétfőre bírtam kipihenni a fáradalmakat... :D Egy biztos, a társaság nagyon jó volt. Tényleg. Nem emlékeztem rá, hogy ennyire jól megvoltunk :) De hát öt év hosszú idő.


Gyülekező :)

Kezdjük az elején. 15 órára beszéltük meg a találkát a sulinál, előtte 20 perccel érkeztem, négyen voltunk összesen, Dávid, Juli, Csilla és jómagam. Aztán szép lassan odaért mindenki, a tanárok közül is először Hegedűs Éva, majd Szabó János. Nagyjából 20 percet vártunk a másik két tanárunkra, Tóth Renildára és Majoros Júliára, ám végül fél négykor nélkülük indultunk régi osztálytermünkbe, az A214-be.


Felmenetel, Majoros tanárnő kései érkezésével a végén

Érdekes volt újra az udvaron lenni, vagy legalábbis látni, majd belépni az épületbe, ahol pontosan ugyanaz a szag volt, mint öt évvel ezelőtt. Ne tessék félreérteni, ez nem büdös, ez a tudás szaga :D Egyébként nem, de tényleg ugyanaz volt, mint öt éve. Öreg csontjaink nehezen bírták a tempót felfelé, a másodikra érve többen ott szuszogtunk, mintha most futottuk volna le újra a Coopert. Na jó, annyira nem voltunk kifáradva. Talán csak én.


Összevártuk a többieket, majd bementünk a kis termecskénkbe

Helyet foglalt mindenki, igazából a tipikus iskolai "mindenki-leghátra-ül" jelenség abszolút megfigyelhető volt még öt év után is, az első egy-két padsor teljesen üres maradt, csak a tanárok ültek oda :D Vicces volt. Hegedűs tanárnő volt szíves felhozni az utolsó éves naplót, amit elfelejtettem lefényképezni, mármint a saját oldalamat. A tanároknak is nosztalgia volt ez a pillanat, ugyanis már évek óta e-napló van, így ők is úgymond érdeklődve forgatták a nyomtatványt. 


Hegedűs tanárnő megnyitja a találkozót

Ahogy a videón is látható, névsor szerint mentünk végig mindenkin, hogy kivel mi történt az elmúlt években. Természetesen sok volt a nevetés, jó volt hallgatni a többieket (és belül büszke voltam magamra, hogy igen, b***meg javarészt ez neked köszönhető :D). Szinte mindenki, aki már dolgozik, említette, hogy kezdetben gyakorlat hiányában nem vették fel sehova őket. Ismerős sztori, magamban ott bólogattam. Kiderült, hogy Boxi is dolgozott a kertészetben, ott ahol én, de ő egyetlen napot, mert kioltotta a főnök urat, hogy ilyen modorral ennyi pénzért nem marad itt :D Ennél ugyan cifrábban mondta, de továbbra sem célom senkit sem káromolni.

Számomra talán két tanár, Hegedűs tanárnő és Szabó János története volt a legérdekesebb. A tanárnő ugyebár négy évvel ezelőtt elvált, és nagyon szép, egyben megható dolgokat mondott az azóta eltelt időről. Sokkal boldogabbnak és kisimultabbnak tűnt, és ezt jó volt látni :) Szabó János tanár úrnak pedig négy vagy öt hónap múlva születik a második gyermeke, aki kislány lesz az ultrahang szerint. Ez meglepett, mert ritkán ugyan, de szoktunk beszélni. Ezek szerint túl rég volt már, hogy utoljára váltottunk néhány szót :(

Amit igencsak bánok, hogy nem készült "osztálykép", pedig azt mindenképp szerettem volna, még a teremben, de én ostoba, elfelejtettem. Nem is tudom, hogy készültek-e képek egyáltalán. Azért megkérdeztem azt a két embert, akinél volt fényképezőgép.

Miután végigértünk a névsoron, mindenki megnézhette a jegyeit, beírásait. Nekem tán csak egy valami volt, de azt nem is láttam, hogy mi :D Nem bírtam elolvasni. Nem érdekes :D

Elköszöntünk Hegedűs tanárnőtől, neki ugyanis más programja volt a nap hátralévő részére. Lebattyogtunk az iskola elé, ahol szinte mindenki, aki befért egy autóba, az abba ült, az igen kevés maradék meg bicajjal, illetve gyalogszerrel tért át a Kaptár Pub-ba. Valljuk be, igen hangulatos és jó hely, nagyon örültem, hogy Anita előállt ezzel az ötlettel, mert a helyszínnel mindig is gondban voltam, hogy legyen majd (a Hell's Kitchenben! Egyszer talán... :D). 

Elfoglaltuk és összetoltuk az asztalokat, zsír volt minden. Az étel nagyon finom volt, marhapörkölt főtt burgonyával, isteni volt. Aztán elindultunk mindannyian a lejtőn, fogyott az alkohol, először csak sör, majd estébb a tömények is :D Nagyon jó volt a hangulat, baromi jó érzés volt együtt lenni ennyi év után újra.



Érkezés után nem sokkal vagyunk, böngésszük az itallapot.

Igazából innentől kezdve már nem nagyon tudok mit írni, mivel nem lehettem ott mindenkivel egyszerre (sajnos). Jó magam megvártam bent az ételt, majd az est jelentős részét már kint töltöttem, ahol lehetett dohányozni. Anikóval jót beszélgettem, mivel a deszki polgármesteri hivatalban dolgozik, ezért ő is emberekkel foglalkozik, akárcsak én. Felemlegettük a legnehezebb eseteket, amikkel eddig találkoztunk, örültem, hogy valakivel ezt meg lehet osztani, mert tudja, hogy hogy érzek :D



Ha jól vettem ki, ez az a bizonyos történelem óra
esete a rendhagyó segédeszközzel :D


Ahogy nőtt az elfogyasztott alkohol mennyiség, úgy vékonyodott egyre jobban a pénztárcám, és úgy kell egyre inkább összerakni a kirakóst a fejemben, hogy mi is volt konkrétan :D Tudom, hogy próbáltam a Timi nevű pultoslányt megfűzni, hogy jöjjön el a diszkóba, de sajnos hajthatatlan volt. Emlékszem arra is, hogy megjegyezte, hogy hogy bírok még talpra állni annyi viszki után, amit elfogyasztottam. :D Ezen mondjuk én is csodálkozok, szerintem tíz pohárral biztosan ittam. Időközben meglepetésvendégnek megérkezett Márti majd később Szabolcs is, elvileg ők nem vettek volna részt ezen. De persze nagyon örültem, örültünk mindkettőjüknek. :) Szabó Jánossal és Dávid barátommal megbeszéltük, hogy nyáron megmásszuk hárman a Magas-Tátrát. Igaz, én ebből a János által a Facebookon megküldött, egy, a hegységről készült diavetítéssel értesültem; ő maga csak ennyit írt, "Leendő túratársaimnak", úgyhogy egy picit csodálkoztam, hogy mibe is egyeztem bele részegen :D

Később elmentünk a Budi büfébe is, ahol ránk pirított a lányka, hogy döntsük már el, mit akarunk, és ne tartsuk fel a sort. Itt csatlakozott hozzánk kedves unokatestvérem, Tamás, illetve a közös ismerősök, aki azt hiszem, szintén Tamás és az ő párja, Evelin. Roland volt kedves meghívni egy hot-dogra, aminek a végét nem bírtam megenni. De lehet, hogy Misi hívott meg. Nem tudom már :D Valamiért még visszamentünk a Kaptárba, de arra már nem emlékszem, hogy köszöntünk-e el valakitől. Én legalábbis szerintem nem.

Utunk folytatódott a Jate klubba, ahol szerintem pocsék volt a buli, borzasztó tömeg volt, a zene meg olyan hangos, hogy nem is hallottam belőle semmit. Személy szerint én itt nem sokat töltöttem, Misivel egy utolsó cigarettára kimentünk a Jate mellé, majd nem sokkal ezután, miután minden ismerősnek leszaroztam a bulit, hazajöttem :D Eddig is tudtam magamról, hogy már kiöregedtem a diszkó-korszakból, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Itthon valamilyen okból kivittem az előszobába az ágyneműmet, és ott tértem nyugovóra. A nap szépsége volt, hogy reggel mehettem dolgozni, de azt is túléltem valahogy :D

Ennyi történt, kedves olvasóim. Remek mulatság volt, valakivel beszéltük, hogy nem kéne öt éveket várni, a kemény mag akár évente összeülhetne, bármiféle puccos vacsora meg ilyesmi nélkül. Aztán újabb öt év múlva megint lehetne adni valami "pompát" a dolognak.

Srácok, egy örök élmény volt! Nagyon köszönöm itt is elsősorban Hegedűs Évának az iskolai szervezést, Anitának a Kaptárban kapott lehetőséget, Szabó Jánosnak a videókat, a többieknek pedig a jelenlétet! Sajnálhatja az az öt-hat ember, aki egyáltalán nem jött el, hogy nem volt ott!

Most megyek, és reményeim szerint csinálok egy kis rántott husit ebédre :D

2013. április 12., péntek

Málna PC #2

Na, ez nem lesz hosszú. Ahogy az előző bejegyzésben említettem, teszteltem a gépet különféle kódolású, bitrátájú videóanyagokkal. Ide kattintva meg lehet tekinteni ezeket a fájlokat. A következőkkel volt valami baj, amiről nem írok, azokat gond nélkül vitte:

DivX@1.5Mbps.avi: Nála valamiért nem volt kép, pedig kellett volna, hogy legyen. Hang az ment simán, még egy sample képet is megjelenített a videóból, mégsem volt kép az elindítás után.

MPEG_1080i@6.5Mbps.ts: Ez a videó ugyan akadásmentesen ment végig, viszont a kép maga tele volt glitch-ekkel, pixelesedett, kockásodott.

x264_killa_sample.mkv: Jó okkal killa sample a neve a fájlnak, 33 Mbps-os képpel legyilkolja a HTPC-ket :D De nem a Málnát! Egy fél másodperces glitch-csel indult, de utána gond és akadás nélkül vitte végig a fájlt. Ami viszont érdekes, és ami miatt írok róla, hogy a videó maga csak 23 másodperces, mégis ahhoz, hogy elindítsa a Málna, kellett legalább 40-45 másodperc. Furcsállom, de igazából ilyen magas kódolású filmeket úgysem fogok nézni, meg nem is hiszem, hogy bárki csinálni ilyen ripet lemezről.

Ahogy jeleztem, a többi fájllal nem volt gond. Sajnos a menüben való navigálás megint a két véglet között ugrált, vagy pöpecül ment minden, vagy várni kellett hosszú másodperceket, amíg változott a kép... Hogyha ezen felül tudunk emelkedni, akkor a Málna továbbra is alkalmas egy nagyon jó kis médiacenter kialakítására.




2013. április 10., szerda

Málna PC

Nos, barátaim az Úrban (576 Norbi után szabadon :D), álljon itt egy nagyobb lélegzetvételű, összeszedett(?) ismertető, vagyis inkább tapasztalat a gépeim népes családjának új üdvöskéjéről.

Rövid backstory: az eddigi médialejátszásra használható DVB-tunerem lassan kezdi beadni a csavarkulcsot; bár tévézésre még mindig gond nélkül használható, a médialejátszó része sajnos egyre rosszabb. Csúszik a hang, vagy ami még idegesítőbb, teljesen megszűnik, és csak előre, vagy hátratekeréssel lehet visszahozni. Még bosszantóbb volt, mikor 5 percen belül két-háromszor is ezt megcsinálta.

Így végül egy "Fuck this shit!" felkiáltással úgy döntöttem, ideje új médialejátszó után nézni. Egyik családi látogatásomkor Szentmihályon szóba került ugyanez a dolog, ahol hozzáértő nevelőapám azt javasolta, hogy vegyek Málna PC-t. Hogy mit? Először Málnás fagyi jutott eszembe PisztáCiával, de nem hallottam félre, Málna PC-t mondott.

Rövid summary, hogy mi is ez: a Málna PC csak a magyarított neve a kütyünek, amit egyébként a Raspberry Pi Foundation gyárt és forgalmaz, hogy mindenkinek egyszerű legyen megjegyezni Raspberry Pi néven. :D Baromi olcsón gyártható, ezért baromi olcsón is adják (25 USD az 'A' változat, és 35 USD a 'B'). Persze Magyarországon átszámítva dollárra 40 és 55 USD körüli értéket kapunk, nem is érdemes csak magát a gépet venni, hanem egyből kitben (táppal, házzal, hűtőbordával), így már sokkal jobban kijövünk anyagilag. Házat mondjuk akár LEGO-ból is lehet építeni hozzá (láttam is a neten ilyen megoldást), ugyanis az egész nem nagyobb mint a SuperShop kártyám.

A Raspberry Pi nem nagyobb egy bankkártyánál,
de sokkal több mindenre használható.

Tovább nem részletezném a gépecske történetét, sem a technikai felépítését, akit érdekel, Google a barátja. Ami a lényeg, hogy a kialakítása ideálissá tette, hogy médialejátszó legyen belőle :) Hogy miért? Azért, mert a rajta lévő CPU-GPU páros alkalmas akár 1080p videók lagmentes lejátszására is (természetesen zenékkel, képekkel ugyanez a helyzet), van rajta HDMI, illetve RCA-Jack kimenet, így CRT és LCD tévékkel is használható, van rajta Ethernet port, úgyhogy hálózatról, vagy internetről is tudunk bármit nézni, hallgatni. Persze ehhez megfelelő szoftveres támogatás is kell, amit lejjebb kifejtek :)

Előkészületek, összeszerelés: két USB porttal is rendelkezik a kicsike, azonban arról nem tud bootolni, ehhez az aljára szerelt SD-kártya portot kell igénybe vennünk, no meg persze egy SD-kártyát :) Windows-t el lehet felejteni, sem a hardver nem elég erős ahhoz, hogy akár XP-t elindítson, se a Windows nem támogatja az ARM chipet, ami a masina lelkét adja. Marad tehát a Linux, illetve ennek számtalan Málna PC-re írt disztribúciója. Ezek közül is konkrétan egy érdekelt, a Raspbmc, ami a népszerű XBMC médialejátszó szoftver Málnára kialakított linuxos változata. SD-kártyám nem volt, sem kártyaolvasóm, úgy kívántam ezt kellemetlen gondot megkerülni, hogy veszek egy microSD kártyát SD adapterrel, és majd a telefonba beletéve feltelepítek mindent, ami kell a gépről. Ez sikerült is némi hercehurcával (először sima SD kártyát vettem microSD nélkül, majd miután kicseréltem a Media Marktban, a telefon nem akarta beolvasni a microSDHC formátum miatt. Aztán egy reboot segített ezen is :)). Előtelepítettem a Raspbmc-t a kártyára, majd eztán két napig vártam türelmesen, amíg a gépet meghozta a futár.

Szerelni gyakorlatilag semmit nem kellett rajta. Előzetesen megbeszéltem az üzlettel, hogy tegyék rá a hűtőbordákat ők, mert ismerem a kézügyességemet... Már ami a szerelést illeti... :P :D Kaptam még négy kis gumitalpacskát, amit a ház/doboz aljára lehetett ragasztani. "Összeszerelve" így néz ki:

Az "összeszerelt" gépezet. Málnalogó a doboz
távolabbi végén. Mennyivel szebb, mint az alma... :)

Raspbmc telepítés: hazaérkezve a munkából izgatottan tettem tönkre Zsoltiék (lakótársam) Civilization V partiját, hogy kábeles nethez jussak, ugyanis az előtelepített Raspbmc-nek a netről még jó sok mindenre szüksége volt, viszont ezt csak kábeles nettel tudja beszerezni. Annyi eszem ekkor még nem volt, hogy a saját WiFi-n kapott netemet kábelen átküldjem a Málnára. Így némi kábelkötögetés után készen is álltunk a dologra. Érdemes megjegyezni, hogy a Málnán nincs semmiféle bekapcsoló gomb, szimplán csak elindul, ha a tápegységet rákötjük, és megáll, ha kihúzzuk. 

Minden készen áll a telepítéshez! HDMI, UTP, USB
kábelek, az SD kártya a jobb oldalon olvad bele a sötétbe.

A telepítő letöltése a szoftver szerint 15-25 percet vesz igénybe, 80 MBit-es nettel nagyjából kettő perc volt.  Viszont maga a telepítés tartott ennyi ideig, nagyjából 15 perc alatt végzett (jót mosolyogtam a telepítő első kiírásán: "Installing Raspbmc - grab a coffee!"). A művelet teljesen automatikus, az égvilágon nem kell semmit se nyomogatni, csak várni türelmesen, és szürcsölgetni a kávét. Néha kiírt a telepítő számomra idegen, "Linuxos" üzeneteket, de bíztam benne, hogyha elég ideig várok, akkor ezek maguktól eltűnnek :D És viccet félretéve, el is tűnt mind egy idő után :D Sok üzenet, meg újraindulás után végül felvillant egy málnaszínű R betű a képen, majd a bootolás után megjelent az XBMC jól ismert alap felülete.

Alap XBMC menü. Az óra két órát késett, azóta se
találtam meg, hogy hol állíthatnám be. :D

Kis kitérő, aztán Raspbmc és Málna használat közben: egy pillanatra eltérnék a tárgytól, ugyanis van még egy dolog, amit érdemes megjegyezni a Málna PC-vel kapcsolatban, ez pedig az áramellátás. A Málnát egy microUSB porton keresztül lehet ellátni árammal, mint általában a legtöbb mai telefon esetében is ezt használják töltésre.
Rengeteg mindent olvastam a neten az elmúlt napokban, hogy nem megfelelő tápegységgel használva az USB portokra kötött eszközök nem működnek megfelelően, vagy el sem indulnak, mert nem kapnak elég erős áramot a porton keresztül. Ugyan volt már itthon egy microUSB-s tápom, mivel a GT540-et is ezzel kell tölteni, azonban az összesen 700 mA leadásra volt képes, míg a Málnának legalább kell 300-550 mA. Papíron az USB portok 100-100 mA-t tudnak leadni, így pl. filmlejátszásnál máris meghaladja a 700-at, ha minden hardver aktívan dolgozik. Nagyon tartottam tőle, hogy esetleg nem tudja majd árammal ellátni a pendrive-omat, pedig javarészt erről szoktam filmet nézni (a Windows szerint ugyanis a pendrive 200 mA-t használ). Mivel kit-ben rendeltem a gépet, járt mellé egy 1200 mA-es tápegység, ami nagyon nagy örömömre minden gond nélkül el tudja látni elengedő erősségű árammal mind a gépet, mind a pendrive-ot (sőt még az USB-s billentyűzetet, és a WiFi sticket is, utóbbiról még lesz szó).

Raspbmc használhatóság: miután a fent leírtak miatt megvolt az örömködés, hogy mén a pendrive, azonnal teszteltem egyrészt a menüanimációkat (erről is olvastam már, hogy néhányaknak nagyon laggolt), valamint természetesen a videólejátszást (ez szintén sokaknál okozott gondot). Szerencsére több minden is volt a penemen, a fitness videóm Xvid avi, az április elsejei Monday Night Raw h.264 avi kódolásúak voltak, valamint volt egy 360p Flash Live Video is (Paildramon SHINKAAA :D Norbert, ha olvasod... :D). Szedtem még le egy Jurassic Park Blu-ray trailert is, 720p MOV formátumban. Külön nem elemezném őket, ugyanis az összes videót a legkisebb gond, és akadás nélkül lejátszotta a Málna! Nagyon örültem neki :)
Ami a menüanimációkat illeti, az általam az otthoni HTPC-n tapasztalt sebességgel találkoztam, nem volt lag sehol. Néha viszont hosszabb időkre megakad, mikor kattintok valamire. A jelenség teljesen random, nem jöttem rá, miért. Gondolom, a 700 Mhz-es proci lehet az oka, hiszen ez nem valami vérmes teljesítmény egy mai átlag PC-hez képest :) Egyszer a leállításnál fagyott le, a visszajelző ledek szerint már "kikapcsolt", viszont a tévén még mindig ott virított a menü.

Ami még a videólejátszást illeti, a Prohardver még jó régen összeállított egy HTPC tesztelésre szánt videópakkot, amiben különféle kódolással készült videók, filmelőzetesek vannak különféle felbontásokban. Ezeket még leszedem, és kipróbálom a Málnán, úgyhogy egy kiegészítő rész még esedékes ehhez a cikkhez, ami csak ezzel a pakkal foglalkozik majd.

Internet vs. Raspbmc: természetesen internet-elérés erre a gépre is kell, mint manapság már minden más gépbe is. Ezt volt még mókás megcsinálni, ugyanis kábelről, DHCP-vel simán működött, de a szobámba nincs kábel húzva, így csak a WiFi maradt opciónak. Eme megoldás kivitelezését az nehezíti, hogy egyelőre csak egy WiFi stick-em van, amit a PC-hez használok, így ha a Málnán kell valami miatt a net (márpedig mindig kellene, mindjárt kiderül, miért), akkor kénytelen vagyok kihúzni a PC-ből. Egyelőre marad ez a kényszermegoldás, aztán jövő hónapban veszek még egy WiFi sticket.

Nagyon megy a szerelés, monitoron a hálózati beállítások,
bal oldalon a másik monitoron (nincs a képen) próbáltam segítséget keresni.
Tableten XBMC alkalmazás, erről nem sokára lesz szó.


Nos, igen, tehát a WiFi. Hálózati beállításokba megadtam mindent, amit kell, DHCP, WPA kulcs, routerben MAC-címet hozzáadtam, internet még sincs. Utánaolvastam a dolognak, és meglehetősen egyszerű volt a megoldás, bár eléggé el volt dugva az internet egy szegletében a weboldal, ahol ráakadtam. Lényeg, hogy az XBMC kiegészítők közül le kell tölteni a "Network-Manager" nevűt. Ehhez ugye kellett volna internet a Málnára, ami nem volt. Itt jöttem rá, hogy talán, ha a PC-ről továbbosztanám a netemet kábelen a Málnára, akkor az megoldaná a dolgot. És lám, meg is oldotta :D

Gyakorlatilag innentől annyi volt a dolgom, hogy a Network-Managerbe is megadtam a hálózat paramétereit, és voilá, már ment is a WiFi :)

Youtube és a Málna találkoznak...

Youtube kliens letöltve.

Gyorsan pár szót erről is ejtek, mert megérdemli. Kíváncsi voltam, hogy hogyan tudok majd Youtube-ról videót nézni, ugyanis 700 Mhz meglehetősen kevésnek tűnt a streameléshez internetről, ráadásul minimum 720p-ben. Legnagyobb meglepetésemre a kicsikének meg sem kottyant a dolog, pöccre indult, és végig gond nélkül játszotta a tesztvideót (ami a PSY - Gangnam Style volt :D). Még inkább meglepődtem, mikor kilépve a menübe a stream tovább folytatódott, és simán nézelődhettem, ugyanolyan lagmentesen ment tovább a videóklip. Hozzáteszem, hogy végig 720p minőségre volt állítva a klip!

XBMC applikáció Andoridra: ez a fő oka, ami miatt jó lenne, ha mindig lenne a Málnában WiFi stick. Ugyanis az XBMC fejlesztői írtak egy Android applikációt, amivel távirányítani lehet bármilyen XBMC-t WiFi-n keresztül, mindegy, milyen gépre legyen telepítve. Ez igaz a Raspbmc-re is. Ennek az appnak a működéséről készítettem egy kis videót. Hang nélkül. De egyébként jól lehet látni azt is, hogy milyen jól megy az XBMC, lag nélkül. Sajnos a végén megkergült a tablet, úgyhogy nem fogta fel, miket nyomkodok, tegnap is volt ilyen baja. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az applikáció még béta állapotú, legalábbis a Google Play leírás szerint.



Végszó, értékelés: Eddig nagyon meg vagyok elégedve a masinával, főleg az ára miatt. 20 000 forintból össze lehetett hozni működőképes állapotra. Támogat minden fájlformátumot, nem is akárhogy. Később, ha majd lesz egy nagyobb tévém, mint a mostani 27 centis katódsugaras Hyundai csodám, biztosan élmény lesz használni, ugyanis a szöveg ilyen pici képen nehezen olvasható, viszont HDMI-ről (nyilván) éles képet ad. A távirányító applikáció külön öröm, így azt sem kellett venni külön hozzá. Néha megakad, de ezt elnézem neki, a hardver teljesítményéből kifolyólag. Ami még jó hír, hogy hivatalos Android ICS is készül rá (4.0.3). Elméletileg már majdnem kész van, még a hanglejátszás nincs megoldva. A legjobb benne, hogy csak venni kell egy másik SD kártyát egy ezresért, és máris fel lehet majd rá tölteni az op. rendszert, bedugod a gépbe, és voilá!

Nem is tudom, mi mást mondhatnék róla. Ahogy ígértem, készülök még egy rövidebb második résszel, hogy hogyan boldogul a bizonyos kódolású HD és SD fájlokkal.

Végre vége...! :D Tegnap én is így éreztem
magam, mikor mindennel elkészültem éjjel egyre.

Köszönöm annak, aki idáig kitartott, és végigolvasta! :D

Kommentek jöhetnek bátran.