Ha elmúlik Karácsony...

... a szeretet lángja halványabban ég, énekli a Neoton Família, de nem értek egyet ezzel, de igazából mindegy is, hogy mit gondolok erről :D

Véget ért a december, véget értek az utazások is, hamarosan újra az iskolapadot koptatom néhány hónapig, hiszen január 2-án indul a kategória modul. Akármilyen mozdonyvezetőnek mondtam eddig, hogy összevonták a dízelt és a villanyt csak a fejét fogta, hogy majd jól össze fogjuk keverni a gépek "belső szerveit". Én sem tartom bölcs döntésnek, hogy ennyire rohanunk ezzel a tanfolyammal, de hát nem sok beleszólásunk van ebbe az egészbe.

Sajnos ez az idei év - elkanyarodva egy pillanatra a vasúttól - nem volt tragédiáktól sem mentes, úgy a sztárvilágban, mint a magánéletemben egyaránt. Nem igazán telik el úgy nap, hogy Kocsis Tibi ne jutna eszembe, vagy épp a családja, akiket hátrahagyott :( A róla írt megemlékezésemre jelenleg több, mint 3 700 kattintás érkezett, ez is azt jelzi számomra, hogy Tibit az ország minden táján ismerték, szerették, és hogy sokuknak hiányzik... Dávid barátommal néhány nappal a temetése után újra meglátogattuk a sírját, hiszen Dávid nem tudott jelen lenni a temetésen, felelevenítettük a közös biciklis emlékeket, és megbeszéltük, hogy ezek után is ugyanúgy eljárunk "hármasban" túrázni, ahogy eddig. Hiszen amíg Tibi emléke a szívünkben él, addig ő is ugyanúgy jön majd velünk :)

"Csoportszelfi" a 2015. áprilisi Tavaszi hajtáson.

Visszakanyarodva a vasúthoz, egész pontosan a decemberi utazásokhoz, javarészt élménydús volt mindegyik szolgálatban eltöltött napom, újabb embereket ismerhettem meg, döntő többségük mind jó szívvel állt hozzám/hozzánk újakhoz. Egy-kettő mogorvább alak akadt csak, illetve egy nem szegedi mv le is tette nálam a névjegyét, de inkább le sem írom, hogy miért... :D Hihetetlen paraszt ember volt, de jövőre szerencsére nyugdíjba is megy. 

Úgy gondolom, a vasúttal kapcsolatban már sok újdonságot nem tudok elmondani, így most külön-külön nem is kívánom részletezni minden egyes napomat. Ami különleges volt, és a korábbi utazásokban is csak egyszer volt benne részem, az a gépen éjszakázás. Az alvásomra elég háklis vagyok, így ezektől tartottam a legjobban, de végül mind a három ilyen szolgálatom alatt tudtam valamennyit pihenni. Aludtam villanymozdonyon, dízelmozdonyon és motorvonaton is. Ebből talán a villany volt a "legpihentetőbb", ha lehet ilyet mondani :D A tél miatt ugye folyamatosan mennie kellett a dízelgépeknek, hogy legyen fűtésünk, de a Csörgő minden volt, csak halk nem, az Uzsgyin meg néhány óra múlva leeresztett a lakótársamtól kapott felfújható matrac, így arra ébredtem, hogy a kemény földön forgolódok. Szilin pedig csak a légsűrítő, ami éktelen hangos, ha bekapcsol, de az meg szerencsére csak félóránként lépett üzembe, és nem is mindig ébredtem fel rá, ott majdnem hat órát tudtam kisebb felébredésekkel alukálni. 

Itt még kényelmesen el tudtam heveredni a szivacson. Orosházán tértünk

nyugovóra, mellettünk két másik Uzsgyi és egy Csörgő is pihent, szintén járó

motorokkal. A forgalmistának gondolom öröm volt hallgatnia éjjel :D

A "sors" ismét összehozott Tamással (én kértem, hogy vele lehessek :D), és dupla öröm volt, hogy Traxx típusú mozdonnyal mentünk mindkét alkalommal, amin addig még nem volt szerencsém utazni. Kényelmi szempontból ég és föld egy Szilihez képest, nem ráz, nagyon halk, remek a fűtése, jó nagy tér van a vezetőálláson. Innen is üzenem a beszerzésnek, hogy legyen kedves a 25 darabos állományt egy jó százzal megtoldani, és váltsák le végre ezeket az öreg Sziliket. :P A légkondinak viszont olyan szörcsögő hangja van, mintha valami horrorfilm szörnyetege hörögne a szekrényben, erről kár, hogy nem csináltam videót, de tényleg nagyon para lenne hallgatni egy sötét esti órában :D

Életem első Traxxos élménye a 017-es géppel történt, itt Szegeden várjuk

az indulást, december 4-én. Bal szélen Tamás keze látható :D

Mikor felértünk Pestre, befutott a gyerekekkel és családokkal tömött

Mikulás-vonat is a Vasúttörténeti Parkból. Elején a képen is látható

V42-es "Leó" nevű mozdony, végén pedig a -tudtommal- utolsó

működő 424-es gőzmozdony volt, amiről sajnos nem tudtam jó képet csinálni.

A leszállást a "manók" segítették a MÁV Nosztalgia Pullman Club

osztályú "retró" kocsijaiból.

December 5-én szintén Pestre mentünk, ráadásul egyből hárman, ugyanis valami okból egyik osztálytársamat, Ádámot is arra a vonatra osztották be, amin én voltam, illetve Attila, a mozdonyvezetőnk volt a harmadik ember. Élménydús volt a felfelé út, ugyanis számos biztosító-berendezési hiba nehezítette meg az utazást, ekkor jött az első nagyobb hideg, és több helyen is beadta a csavarkulcsot a technika. Jó egy óra késéssel értünk csak fel, Kisteleken kerek 30 percet vártunk, az azután jövő szakaszon alakultak ki a hibák. Itt találkoztam néhány osztálytárssal is, akik hazafelé utaztak, ugyanis aznap volt a szóbeli vizsgájuk, melyet mindenki sikeresen abszolvált. :)

A következő napokban az előző posztban már megismert Lacival voltam, vele négyszer is összehozott a beosztás (micsoda véletlen :P), és a dízeles ismereteim java részét tőle tudom (azt a keveset, ami megmaradt, na de majd a következő modulon). Illetve Laci egy jó barátja, Balázs mellé is kerültem három alkalommal, vele is nagyon hamar megtaláltam a közös hangot, hiszen Lacival és Balázzsal sem vagyunk távol egymástól korban. Úgyhogy őket egyik osztálytársam mellett elkönyveltem az első mozdonyvezető barátaimnak :D

Ezeken felül még Ferivel voltam egy napot, mivel ő Tibi nagyon régi barátja volt, így megtudhattam még néhány dolgot Tibi betegségéről... Elég sokszor szóba került ezen a napon, hogy "na most mit szólna vajon Tibi?" :') 

Tamással a második Traxxos szolgálatunk viszonylag eseménymentes volt, de az előttünk egy órával indult IC Katonatelepnél elsodort egy biciklist, aki a tiltás ellenére kijött a sínekre. Az ott rekedt utasokat a mi vonatunkra szállították fel.

Zajlik az utasmentés. A Traxxon már nincsenek visszapillantó tükrök, 

helyettük két kamera és a képernyő képe alapján lehet tájékozódni. 

Mivel így egy vonat kiesett a szokásos budapesti fordulóból, az érkezés és minden utas leszállása után a kocsikat kihúzták előlünk, Tamást félreállították (én elmentem a mekibe :P :D), visszatolták a kocsikat, és Tamás rájárt a szerelvényre, röviden szólva a szokásos másfél órás pihenőből most csak 30 perc jutott, hiszen minket kellett azonnal visszafordítani. 

December 20-án az utolsó szolimat törölték, Lacival mentünk volna Mártélyra egy éjszakai tehervonatra, de kiderült, hogy nem is férnék be a kocsiba, amivel őt kivinnék, plusz a sóder a nagy hideg miatt belefagyott a kocsikba, úgyhogy rakodni sem tudtak, végül lemondták az egész tehervonatot :D Így, hogy meglegyen a 168 munkaórám, egy utolsó szolit mindenképp kellett, hogy vállaljak, a vezénylőmmel beszélve végül Balázs mellé csapódtam, egy rém izgalmas, BZ-s Kiskunfélegyházi személyvonatra, amiben volt 5 óra szünet is, szerencsére Szegeden. A kényszerpihenőben megmutatta, hol van a mozdonyvezetők öltözője, volt egy ping-pong asztal is, ahol ütögettünk párat, meg el tudtam menni beszerezni a karácsonyi ajándékokat is. 

Ezek után már papíron is szabin voltam, illetve pihenőn, úgyhogy a december 21-i volt az utolsó napom, ami utazással telt. Ismét láthattam sok mindent, nagyon örülök, hogy javarészt olyanokkal utazhattam, akik tényleg motiváltak, és nem demotiváltak, hogy mozdonyvezető legyek. Élményekkel, emlékekkel gazdagon megpakolva lépek a műszaki modulba, remélem, ott már nem lesz semmi fennakadás, és nyárára már jöhetnek a vonalismereti utazások, illetve előtte a kötelező 2x320 óra vezetés.

Variációk egy témára :) Jobb oldalon az 1001-es ős-Szili,

középen egy Papagáj, bal oldalon pedig egy Papagájból lett Fecske :D

A fő különbség köztük, hogy a Papagájok/Fecskék  vezérlőkocsiról 

távvezérelhetőek, míg a sima Szilik nem (az 1156-os számúig, az afölöttiek

már igen. Köszi az észrevételt, Csabi! ;) ). 

Nos, én úgy gondolom, az idei évre ennyi voltam. Gyökeresen megváltozott az életem június 13-ával, aminek nem tudok elég hálás lenni, sem pedig drága "nagynénémnek", hogy szólt erről a lehetőségről. Arról nem is beszélve, hogy felvettek. Szívből remélem, hogy a kategória modullal sem lesz gondom. Forgalmat is még párszor mindenképp át kell néznem, mert vannak homályos foltok, az elmúlt napokban nem tudtam eleget foglalkozni vele. 

Köszönöm szépen az egész éves, de inkább féléves figyelmet mindenkinek, aki olvasott, és olvassa ezt az írást is! :) Remélem, jövőre is találkozunk :) 

Utólag is boldog karit mindenkinek, és boldog új évet kívánok nektek! :)

Megemlékezés Kocsis Tiborról

Hasonlót sem írtam még sosem, nem is tudom, hogy hogyan kezdhetnék egy ilyen írást... De talán a legfrissebb emlékekkel lenne a legésszerűbb.

Nem a legszebb szülinapi ajándék egy temetés. De a mai napom mégis így kezdődött, egy nagyon kedves barátot, tanárt, mentort kísérhettem el utolsó útjára, családja, barátai, kollégái körében. De paradox módon mégis úgy gondolom, hogy ott lenni, búcsút venni tőle szép dolog, és mindenféleképpen tiszteletadás a részére, hiszen egy olyan emberről beszélünk, akire nem csak szakmai szempontból néztem fel, hanem magánemberként is.

A szertartás rendkívül szép és megindító volt, rengetegen voltak jelen, néhányan csak lélekben, mert elfoglaltságaik nem tették lehetővé a személyes megjelenést. Felhős, szeles idő volt, mégis sorfalat álltak az emberek, hogy leróják végtisztességüket. Hallhattunk két beszédet, melyek közül az első Tibi életével és főleg a családjával, hobbijaival foglalkozott, a másikban pedig a Baross Gábor Oktatási Központ vezetője Tibi munkásságát ismertette. Többször is elhangzott olyan állítás Tibiről, ami halvány mosolyt csalt az arcomra, hiszen valamilyen kedves emléket idézett fel bennem vele kapcsolatban.

Nem sok ismerős arcot láttam, feltételeztem, hogy az ország több pontjáról is érkeztek kollégák, barátok, régi, vagy újabb tanítványok. Megrendítő volt látni azokat az embereket, akiket viszont ismertem, könnyáztatta arccal, kisírt szemmel, fájdalmat tükröző tekintettel... Mivel nagyon szép beszédet hallhattunk Tibiről, természetesen néha nekem is meg kellet törölnöm a szememet... :(

Ahogy említettem, felhős idő volt és végig a beszédek alatt felhős is maradt. Azonban abban a pillanatban, mikor elhangzott, hogy "Most kísérjük utolsó útjára szeretett halottunkat" kisütött a Nap. Teljes erővel. Felnéztem az égre, és meg mertem volna esküdni, hogy ez Tibi, ez az ő műve, még így is próbál némi jókedvet csempészni ebbe a bánatos napba, úgyhogy önkéntelenül is elmosolyodtam egy picit.

A jelenlévő emberekkel együtt megindultam én is Tibi sírjához, ahol hamvait végső nyugalomra helyezték. Ezután rengeteg koszorút és virágot helyeztek a sírra, majd a család felé mindenki kinyilvánította részvétét (természetesen én is). Mivel érzelmileg nem kicsit megviselt a dolog, néhány perces elmélkedés után haza is jöttem, itthon gyújtottam egy mécsest Tibi emlékére.

Mert ki is volt Tibi? Családapa, testvér, fiúgyermek, kolléga, sporttárs, barát, oktató. Számomra az utolsó három volt a legrelevánsabb, hiszen 2008-ban, mikor még a Gábor Dénes vasútüzemvitel-ellátó szakán maradtam további két évet, Vadkerti úr, és Gabi néni mellett ő volt a harmadik oktatónk, aki mind a két évben tanított minket a továbbképzésen.

Folyik a vasutas diskurzus :)

2009.12.04-i forgalom oktatás.

Legelső emlékem róla, hogy még szeptember elején felvitt minket a képzés helyeként szolgáló BGOK tanteremből a Rendező pályaudvari forgalmi irodába, illetve előtte tartott egy kisebb balesetvédelmi oktatást. Megálltunk az épület háta mögött, az egyik vágánynál, néhányan beleálltak a vágánytengelybe, néhányan pedig a vágányon kívül, én egyik lábamat a sínszálra téve hallgattam Tibit. Egy rövid felvezető után rátért arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában a vasút, és hogy a sínszál könnyen csúszik, ezért semmiképp ne lépjünk rá, majd ennél a pontnál egy pillanatra elhallgatott, rám nézett, én pedig azonnal levettem a lábamat a sínről :D

Nem is tudom pontosan, hogy mikor kezdett valami halvány barátság kialakulni köztünk, de nyilván el kellett telnie némi időnek. Az viszont nagyon megmaradt bennem, hogy egy alkalommal nem a BGOK termében, hanem az állomáson volt óránk, a néhai orvosi rendelőben. Hogy mi okból, már nem tudom, de nem is lényeges. Valamilyen dolgozatot írtunk, de még viszonylag jó idő volt, szóval ez is a 2008-as év vége felé, kora ősszel lehetett, de az időpontra nem emlékszem már. A dolgozat kiosztása után valamilyen okból megkérdezte, hogy olvasta-e valaki a Fecskék és Fruskák c. könyvet. Édesanyámnak megvan ez a könyvsorozat négy része, és annak idején valóban olvastam mind a négyet, a kezem máris lendült a magasba. Mivel már akkor is az osztály bohócának számítottam először nem is vette komolyan, de végül mégis megkérdezte, hogy tényleg olvastam-e őket, mire igennel feleltem. Azt hiszem, a dolgozat nehézsége miatt kérdezhette, mert úgy rémlik, valaki rákérdezett, hogy mi van, ha valaki nem tudja abszolválni a tesztet, és erre reagált a könyvből egy idézettel "Belefulladnak, ha mulyák STOP Ha nem mulyák, úgyse fulladnak STOP". 

Ahogy telt-múlt az idő, végül mégis kialakult valamilyen közelebbi kapcsolat, és 2009-ben felkért, hogy segítsek neki az otthoni gépét megszerelni, illetve volt rá több ízben is példa, hogy áthívott magához, akár a gépével mókolni valamit, vagy esetleg én kértem, hogy segítsen a tanulásban. Kiderült az is, hogy a kedvenc alkoholos italunk is ugyanaz (Johnnie Walker Red Label :3), és arra is volt példa, hogy nem a legjózanabb állapotban mentem onnan haza :D 

Egyik ilyen gépszerelős eset volt, amikor Orsival, a párjával hárman ültünk a nappaliban. Én már végeztem a dolgommal, a fent említett viszkit fogyasztottam épp, amikor Tibi és Orsi között parázs vita alakult ki. Aki kicsit is ismerte Tibit, tudja, hogy a mozdonyvezetőkről alkotott véleménye nem igazán pozitív, még úgysem, hogy jó néhány igazán közeli, több évtizedes múlttal rendelkező barátsága mozdonyvezetőkkel köttetett. 

Említett vitában Orsi azt merte állítani Tibi füle hallatára, hogy a mozdonyvezetők között igenis vannak okos emberek. Erre Tibi felhördült, hogy akkor mondjon kettő okos mozdonyvezetőt. Orsi erre mély hallgatásba borult, én, mivel már előzőleg fogyasztottam néminemű alkoholt, elkezdtem vigyorogni, mint a tejbetök. Eltelt 5-6 másodperc, Orsi nem szólt semmit, mire Tibi rákontrázott, hogy "Jó, akkor EGYET mondj!". Orsi továbbra is csendben ült, én elkezdtem röhögni tiszta szívből, Tibi pedig ennyit mondott "Na látod, erről beszélek", de a rá jellemző kis hamiskás mosoly az ő arcán is megjelent. :)

A második tanév végére nagyon jó kapcsolatot ápoltunk minden tanárunkkal, így kitaláltam, hogy esetleg lehetne szervezni egy szerenádot is az év végére. Erre 2010 május 8-án sor is került. Az utolsó meglátogatandó tanárunknak Tibit hagytuk, mert tudtuk, hogy ő bírja az éjszakázást és "partiarc" :) 

Egy nagyszerű estét töltöttünk nála, és külön örülök, hogy a java részét sikerült is videóra rögzítenem :)

Ezen az estén ajánlotta fel Tibi a tegeződést, amivel úgy emlékszem,

hogy még hetekig gondom volt, nehezen állt rá a nyelvem :)

Ami talán ténylegesen összehozott minket, az a kerékpározás volt. Én ekkor még bőven Szentmihálytelken laktam, és kiderült, hogy Tibi a házunk előtt húzódó röszkei bekötőúton szokott hétvégente biciklizni. Egyszer felajánlottam, hogy szívesen elkísérném, amit ő el is fogadott. Eltekertünk Mórahalom felé, túl a bivalyfarmon, de még Mórahalomig nem jutottunk el. Akkoriban még nem szerettem biciklizni, és a fizikumom se volt olyan, hogy hosszabb távokat bírjak, így valahol félúton a bivalyrezervátum és Mórahalom között visszafordultunk. Azonban úgy gondolom, hogy ezek a rövid túrák hozzásegítettek ahhoz, hogy megkedveljem a kerékpározást, és a Tibivel közös barátságunkat is építette. 

Ahogy teltek az évek, végül aztán egyre több alkalommal csatlakoztam hozzá, ha ideje engedte, hogy biciklizhessen. 2013-ban Dávid barátom egy ízben elhívott egy rendes, sportegyesület által szervezett túrára is. Ezen Tibi is ott volt, de akkor mi ezt még nem tudtuk, és eszünkbe sem jutott, hogy megkérdezzük, hogy esetleg ő is részt vesz-e az eseményen. De a jövőben szervezett túrákra mindig hárman mentünk, kivéve egyszer, amikor Dávid nem tudott velünk tartani, az idei tavaszin. 

Én továbbra is szeretnék ezeken részt venni, viszont furcsa lesz, hogy Tibi már egyiken sem lehet jelen :(

A 2014.04.12-én tartott Tavaszi hajtás kerékpártúra után

készült ez a kép a verhetetlen triónkról :)

Ahogy sokakat, úgy engem is nagyon megrázott Tibi elvesztése, főleg, hogy ilyen hirtelenül és váratlanul történt. Maximálisan meg voltam róla győződve, hogy úgyis felépül, hiszen mindig is határozott, erős ember volt, akit semmilyen akadály nem állíthat meg. Tibiben egy nagyszerű oktatót, idővel remek barátot ismertem meg, mindig meghallgatott, akármiről meséltem vagy épp panaszkodtam neki, és mindig sikerült elterelnie a gondolatomat az aktuális bajomról a sajátságos humorával, vagy egy viccesen fanyar megjegyzéssel.

Most, hogy újra a vasút berkein belül "dolgozok", bemutatott olyan mozdonyvezetőknek, akiktől sokat tanulhattam, tanulhatok, de ő maga is ilyen ember volt, hiszen, ha ideje engedte, segített felkészülni a forgalmi vizsgámra is. Akárhányszor tudtam is, hogy épp valahol messze Szegedtől oktat, mindig bekukucskáltam a folyosó ajtón, hátha mégis itt van a szürke biciklije, hogy beköszönhessek, elmondhassam, hogy mennyire nem értem a tananyagot, ő pedig azt felelje, "A világ leglogikusabb dolga a vasút".

Tibi, akárhol is legyél most, jobb hely lett általad, és mivel mindig is olvastad a blogomat (sőt, még egy olyan blogra is emlékeztél, amiről már én is elfeledkeztem), remélem, hogy ezek a sorok is elnyernék tetszésed. Mindig örömmel fogok rád emlékezni, és ahogy sokan mások, úgy én sem foglak elfeledni sosem. Sajnálom, hogy nem tudlak elvinni az éppen aktuális mozdonyomon sehova, hogy nem tudtalak visszahívni arra az üveg Red Labelre a tanfolyam végén, amit megígértem neked. De hogy én legyek a legjobb mozdonyvezető a világon, amennyire csak lehet, meg fogom tartani.

Tudom, hogy az égi vasutasok immáron a legjobbtól tanulhatnak. Örülök, hogy nyolc évig engem is oktathattál az életre... Ég veled, Barátom! :(

Kocsis Tibor

1965 - 2016

"Kapaszkodj...!"

... szólt nekem Laci, majd gyorsfékkel megállította az Uzsgyit a Megállj! jelzést adó kijárati jelző előtt körülbelül 5 méterre.

Az ilyen klikkvadász cím és akciódús(?) :D leírás akár egy vasutas akciófilmbe is beleillene, de természetesen semmi ilyenre nem kell gondolni. Szimplán a 21-én, azaz hétfő este Orosházára induló Uzsgyi, amelyre ismét Laci mellé vezényeltek, megdöglött, és keríteni kellett azon nyomban egy másikat. Ezen a másik szerelvényen hangzott el az ominózus figyelmeztetés, mert már Szegeden több perces késést szedtünk össze az első Uzsgyi hibája miatt (mely feltehetően vagy abból származott, hogy levegős lett a gázolaj-rendszer, vagy az egyik vezérlőkártya tönkrement, emiatt a két motor közül az egyik csak a hét menetfokozatból a negyediken kezdett el működni, viszont a légsűrítő nem termelt levegőt semmilyen módon, azaz, ha elindulunk, egy-két fékezés után nem tudtunk volna megállni ^_^). Alig várom, hogy legyen valami szerkezeti ismeretem ezekről a gépekről, hogy ilyenkor legalább valami halvány fogalmam legyen arról, hogy miről beszélnek a rutinosabb vasutasok :D

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ez a harmadik orientációs utazásom második napja volt, amelyet értelemszerűen megelőzött egy első nap, illetve egy sikeres forgalmi vizsga is. Erre azért elég sokat készültem, és szerencsére ismét sikerült elsőre levizsgáznom, csakúgy mint az első modulban. De sok elsőség került elő így hirtelen :D És a lista folytatódik, ugyanis az első napos utazásom alkalmával életemben először egy Csörgőre voltam vezényelve, fentebb említett Lacival, akivel egyszer már volt szerencsém Kiskunfélegyházától Szegedig utazni, igaz, akkor mindketten csak utasok voltunk a Szilin :)

Csörgő/M41/418, kinek melyik név szimpatikus :) Háttérben

egy Taurus figyel csendesen.

Ja, és egyszer sem megyek Pestre (legalábbis az eddig megkapott vezénylésem szerint), ami azért nagy szó az előző utazások fényében. :D

Első napom nem volt túl hosszú, mindössze hét órás, ez 20-án, azaz vasárnap történt. Ez a 14:21-kor induló az egyetlen vonat egész héten, amikor a Szeged - Békéscsaba között közlekedő vonat egészen Gyuláig elmegy, és onnan vissza is jön, méghozzá egy csomó koleszos gyerekkel. Laci körbevezetett a Csörgőn, nem egy túl bonyolult gépezet, a fontosabb dolgokat a működésével kapcsolatban jobbára megértettem elsőre :D

Viszont rettenetesen hangos. Ennek főleg a második/harmadik napon láttam "kárát", de erről majd később. Útra keltünk hát Gyulára, közben Lacival mindenféléről beszélgettünk, a mozdonyról, forgalomról, igyekeztem ellesni minden mozdulatát, ahogy eddig minden mozdonyvezetőnek. Sajnos mindig egy analfabéta tudatlan törpének érzem magam az ilyen utazásokkor, de remélem, hogy az idők folyamán, és lehetőleg minél gyorsabban a hiányzó tudást el fogom majd sajátítani. Legalább a forgalmi kérdésekben már viszonylag otthon voltam, össze tudtam kapcsolni A-t B-vel, ami mondjuk egy sikeres vizsga után illő dolog is. :)

Ez konkrétan a mi vonatunk :) A Vasútmánia Blog egyik hobbifotósa

kinn állt a Szeged-Rókus pu. előtti töltésen, és lencsevégre kapta a szerelvényt.

Mire Gyulára értünk, tök sötét lett, és sajnálom, hogy az utazás napján még a régi telefonom volt meg, ugyanis Békéscsabán egy csomó törpe tolatásjelző van, amik az esti órákra emlékeztető sötétségben nagyon szépen világítottak a kék fényükkel. De azért Kiskunfélegyházát még mindig nem übereli a tizenvalahány egyéni kijárati jelző vörös jelzéseivel, azt érdemes megnézni egyszer sötétben.

Laci baromi jó fej volt, sok régi sztoriját elmesélte, igyekeztem okulni belőlük, ami meg olyan volt, jókat röhögtem rajta :D Gyulára érkezvén volt kábé szűk egy óránk, míg megindulunk vissza, körbejártunk a mozdonnyal a szerelvény másik végére, majd vártunk csendben az indulásra.

A sötétség továbbra sem jó barátja a kis LG-nek... Indulásra várva Gyulán,

Laci valahol mögöttem telefonált, a koleszosok pedig egyre jobban megtöltötték a kocsikat.

Megindultunk hazafelé, újra áthaladtunk a Hupikék Törpikék rengetegén Békéscsabán, és minden probléma nélkül megérkeztünk Szegedre. Orosházán láttam a 231-es BZ-t, ami Laci szerint annak idején a 001-es, tehát a legelső magyarországi BZmot volt. Szegeden búcsút intettünk egymásnak, majd hazajöttem. Még szolgálat előtt vettem egy ilyen LED-es, forgó izzót, ilyen bulifénynek, alig vártam, hogy kipróbáljam, erre két perc használat után tönkrement.... Ez kissé elrondította ezt az amúgy szép napot.

A következő naptól már előre rettegtem, ugyanis az utolsó orosházi vonattal indultunk volna Szegedről Uzsgyival, majd Orosházán szintén egy Csörgőre pattantunk volna, ami azonban csak az első vonat lesz hajnalban, így egy szűk négy órás pihenő várt ránk a mozdonyon. Azonban értelemszerűen, ha nincs, ami hőt termeljen, a fülkében hideg van :D Így bizony a Csörgőn járatni kellett a motort egész éjjel, ha nem akartunk 3-4 fokos kabinban aludni (és Laci nyilván nem akart :D) Így készültem én is, mivel a telefonomnak nem jó a fülhallgató-csatlakozója, előkotortam régi Walkmanemet, és néhány kazettámat, kértem lakótársamtól egy fülest, és elraktam a kispárnámat is, mer miért ne. :D

Szerény hajlékom az éjszakára. Kár, hogy videót nem vettem fel,

hogy milyen hangzavar volt :D

Ilyen, számomra nomádnak tűnő, de valahol mégis izgalmas éjszaka volt, úgy ahogy tudtam is aludni, de azért elég kómás voltam hajnalban. Különösebb említésre méltó dolog nélkül megjártuk Csabát, majd vissza is értünk nyolc óra körül reggel. A hideg, szutykos időtől a sín is olyan lett, így jó néhány állomáson homokolni kellett a mozdony alá, mert folyamatosan elpörgött a kerék :D Ez némi izgalmat azért csempészett a dologba.

Orosházán, közvetlen ébredés után. Kutya hideg volt, és fáradt voltam :D

Elérkezett a harmadik nap, Laci pihenős lett, így ma egy idősebb, de jókedvű és vicces mv mellé sodort a beosztás, akit Imrének hívtak. Vele egy nyugis személyvonat volt a feladat, Szegedről elvonatoztunk Kiskunfélegyházára az IC-vel, és onnan hoztunk le egy BZ-t Szegedre, majd két órával később vittük vissza Kiskunfélegyházára. Érkezésünk után a Szegedre tartó IC-vel jöttünk volna haza, mint utasok.

Bár sok baja van, és félek benne ülni, még mindig nagyon emlékeztet

egy autóbuszra, ezért kedvelem is ezt a szerencsétlen jószágot :D

(ez a kép már az új telóval készült, érezhetően jobb minőség :D)

Ez a nap sem tartogatott semmi különöset, Imrétől is sokat tanultam (például az egyik legfontosabb dolgot, hogy mivel a BZ-n EVM-120-as vonatbefolyásoló van, hogyan kell úgy fékezni, hogy a berendezés ne rinyáljon azért, hogy még nem 40-nel megyek, de azért érzékelje, hogy fékezek :3 nagyon hasznos infó, bár egy külső szemlélőnek, gondolom, nem annyira érthető :D), majdnem negyven éve volt már mozdonyvezető, jól elbeszélgettünk mindenről, az üresjáratban pedig filmezett, én meg telón beszélgettem. :) Minden hibája ellenére kedvelem a BZ-t, mert közelít egy buszhoz, vagy villamoshoz, én kezelem az ajtókat félig-meddig, még csöngetni is kell, meg úgy alakjára is egy buszra hasonlít, nem vonatra. Volt oktatóm szintén nagyon kedveli őket ("Az a tetű kis BZ") :D

Félegyházára menet felhívta Imrét a szemből jövő személyvonat mozdonyvezetője, hogy mit szólna, ha Csengelén leváltana minket, mert különben nem tudna este hazamenni, csak másnap hajnalban. Így a felettesekkel is egyeztetve satufékkel megálltunk Csengelén, átnyargaltunk a Szegedre tartó személyvonatra, ami egy Uzsgyi volt, és már úton is voltunk hazafelé. Örültem, mert egy jó órával korábban visszaértem, mint amúgy :) Imre el is engedett, ahogy beértünk Szegedre, így ez a nap is eltelt. 

Két szabadnapot tudhatok most a hátam mögött, holnap hajnalban pedig Józsival leszek, azzal a Józsival, akivel nyáron a Giganton tölthettem el egy kicsi időt. Holnap sajnos BZ-zünk....

Mivel most egész decemberben utazik mindenki, így én is. Nem örülök neki, sokkal jobb lett volna, ha haladunk a tanfolyammal, de sajnos a START elhalasztotta a dízel-villany modult január 2-re. Így a másodpilóta szerepét nem annyira izgalmas betölteni. Mivel sűrű lesz a beosztás, majd december vége felé, vagy január elején írok egy összefoglalót az izgalmasabb utakról, mindegyikről külön megemlékezni feleslegesnek érzem :) 

Köszi a figyelmet, ezek voltak az első napjaim, amik sok újdonsággal teltek, remélhetőleg a december se lesz különb.

Villámbejegyzés a mai napról

Először is naaagy gratula kedves osztálytársaimnak, hiszen a 30-ból 30-an folytathatjuk a szegedi mozdonyvezető képzést ^_^ Szívből remélem, hogy a forgalmi rész után is ennyien maradunk.

Második számomra fontos dolog, hogy az előző, "Három hónappal később..." kezdetű bejegyzésem lett a második legtöbbször megnyitott posztom, a maga 117 lekérésével, amiből mondjuk kb 5 én voltam, de a többi akkor is figyelemre méltó egy ilyen kicsi és jelentéktelen blog életében. Szóval köszönöm szépen minden kedves olvasómnak! :) Jól esik a figyelem, és hogy érdeklődtök az életem iránt. :)

Harmadik, a mai napról egy szösszenet összefoglaló. Jól mondta az osztálytársam, abszolút korrekt mozdonyvezetőt kaptam, Józsefet, aki precízen és odaadóan tette a dolgát, hogy szerény személyem tovább gyarapítsa tudását a vasút rejtelmes dolgairól.

Reggeli feljelentkezésem után még mindig a meglepetés kellemes homályába burkolózott, hogy hova fogok utazni, de hamarosan kiderült, hogy eredeti gyanúm beigazolódni látszik, és személyvonatot kaptam az utolsó utazással teli napomra. Nem is akármilyet! A híres-hírhedt BZmot motorvonat/motorkocsi vezetőállását bitorolhattam (mármint a második ülését), ahova általános iskola harmadik osztálya óta nem tettem be a lábamat (akkor is csak azért, mert az akkori osztályfőnök férje volt a mozdonyvezető).

Képen látható 275-ös BZ volt a kiinduló vonatunk. Mint a mellette álló

Desiróból sejteni lehet, a kép nem a környéken készült, hanem Magyarország

általam legjobban gyűlölt városában.

Nem csekély halálfélelememet legyőztem, és Józsi már meg is kezdte az okításomat a Kispiros kezelőszerveiről. Utunk először Kiskunfélegyházára vezetett, majd jött a kisebb hidegzuhany, hogy ott négy órát fogunk várakozni, és ő el is menne pihenni addig, én meg találjam fel magamat. Mivel a telefonom alkalmatlan arra, hogy négy óráig elszórakoztasson, plusz akikkel beszéltem volna, nem voltak elérhetőek a délelőtti órákban, így négy óra tömény unalomra készültem fel lélekben.

Minden gond nélkül odaértünk Kiskunfélegyházára, igazából ez a BZ tökre tetszene, ha nem lenne egy gördülő halálcsapda, mert tök olyan feelingem volt benne, mintha buszt vezetnék :D Minden kis piszlicsáré megállóhelyen és állomáson megálltunk, hiszen személyvonat voltunk, kezelni kellett az ajtókat, "csengetni" az ajtó becsukása előtt, szóval, mivel eredetileg városi tömegközlekedésre rendeztem be az életemet, abszolút élveztem az utat.

A további útiterv az volt, hogy a 13:34-kor Félegyházáról Hódmezővásárhelyre induló vonaton szolgálatot teljesítő mozdonyvezetőt Szentesen leváltjuk, és mi visszük tovább a végállomásig a szerelvényt, majd nagyjából 20 perc múlva már fordulunk is vissza, és jövünk Félegyházára.

Azonban a közel négy órás várakozás továbbra is bosszantott, természetesen Józsit nem hibáztattam, hogy rápihent a nap további részére, csak önmagammal nem tudtam mit kezdeni addig. Már Félegyházán voltunk, éppen étkeztünk, beszélgettünk a BZ utasterében egy ideje, mikor egyszer csak befutott a Pestről jövő IC. Elején a magyar mozdonyépítés csúcstechnológiája, a V63-as, Gigant kódnevű villanymozdony. Állam persze azonnal leesett, mire Józsi szólt, hogy ha gondolom, menjek el vele vissza Szegedre egész nyugodtan, ő is úgyis nem sokára ellép pihenni. Kapva kaptam az ötleten, hogy ilyen mázlim nem lehet egyszerűen, hogy oly sok hónap (három) várakozás után felülhetek egy Gigantra.

Józsival átszaladtunk a V63-as elejére, bekopogott az ajtón, és megkérdezte a mozdonyvezetőt, hogy vele tarthatnék-e, aki szívélyesen felengedett. Elköszöntem Józsitól, és bemutatkoztam Józsinak, merthogy a változatosság gyönyörködtet, és a V63-ast is egy József nevű ember vezette. Ő Józsihoz hasonló alapossággal, és az értelmi szintemnek megfelelően bemutatta a mozdonyt, én meg csak nyálcsorogva hallgattam és ittam minden szavát. Számomra meglepő volt, hogy nagyobb, hosszabb, és mégis csendesebb, és közel sem ráz annyira, mint egy V43-as.

A 022-es Gigant :3 Sajnos vizes volt a kamera lencséje, úgyhogy

muszáj voltam kicsit utánélesíteni, hát nem sok sikerrel, de a lényeg látszódik.

Kérdeztem Józsit, hogyhogy Gigant jön erre, mondta, hogy a tegnapi ceglédi gázolás miatt kiesett az a V43-as, és nem volt tartalék, úgyhogy ezért küldték ezt a gépet. Szegedre érve ahogy körbejártunk az állomáson, végigmentünk a géptéren, és wow, sokkal másabb volt, mint a Szilié. Túl sok időm nem volt bámulni, de azért az alapvető dolgokat, mint légsűrítő, kormányszelep, és áramszedő szelektáló váltó már felismertem, és elképesztően büszke voltam, hogy milyen jól költi el rám a MÁV a pénzét, hogy ezeket a dolgokat már ilyen perferktül vágom :3 :D

Visszafelé a 11:45-ös IC-vel mentem volna újra Kiskunfélegyházára, azonban amikor fel akartam ülni a mozdonyra, belefutottam a MÁV talán legbunkóbb mozdonyvezetőjébe... Bemutatkoztam, ahogy kell, mondom, hogy Félegyházáig mennék csak, ott vár a mozdonyvezetőm. Erre ő, hogy akkor ezt intézzem el vele. De mondom, ő már Félegyházán van. Mire ő, hogy oké, de ő nem oktató, meg nincs is erre kiképezve. Mondom, az nem gond, eddig se oktatókkal voltam, meg felszállókártyám is van. Erre ő, és igyekszem szó szerint idézni: "Hát akkor üljél fel, de én egy szót nem fogok szólni, meg amúgy is utálom, ha van itt velem valaki." Gondoltam itt sok mindenre hirtelen, de csak annyit mondtam, hogy ha ez ekkora gond, akkor inkább megyek személykocsiba, és már el is fordultam, még mondta, hogy "jó, köszi", én meg hogy "nincs mit".... Nem értem, hogy miért gondolja az ilyen magát felsőbbrendűnek, amikor jó eséllyel én is a kollégája leszek majd, és annak idején ő is volt tanuló. Az biztos, hogy karácsonyi ajándékot nem kap tőlem....

Eme kellemetlen közjáték, és háromnegyed órás utazás után visszaérkeztem Félegyházára, és örömmel konstatáltam, hogy csak háromnegyed órát kell várnom a vásárhelyi vonat indulására, amit addig a telefonon elpötyögve, és étkezve töltöttem. Felültem a vásárhelyi vonatra, szintén BZ volt, és már kezdtem aggódni, mert Józsi sehol nem volt még, pedig már öt perc volt csak az indulásig, de az utolsó pillanatban végül felbukkant ő is. Amíg utaztunk, abszolút korrekt kioktatást kaptam a BZ-ből, már tudom, hogy hol kell hűtővizet önteni belé (kissé meglepődtem, mert erre a műveletre az utastérben lévő egyik ülés alatt van lehetőség :D), meg hogyan működik a fűtés és a hűtővíz hűtése.

Szentesen átvettük az irányítást, és egyébként baromi érdekes volt legfeljebb 80-nal, de inkább 50-60-nal "sínbuszozni". Tök nyugodt mellékvonal, utas nem sok van, több idő van reagálni az alacsonyabb sebesség miatt, tök szép tájakon mentünk, a vadregényes, fűvel benőtt sínen kapart a kerék, meg megcsúszott fékezéskor az eső miatt (azonnal fel is idéztem magamban a tapadási tényezőről tanultakat a fejemben :3) (sajnos azonban felidézés után csak egy "File not found" felirat fogadott az agyamban :D) (amúgy nem, emlékeztem rá ^-^) (részben).

Ez a kép ugyan már a Szentes utáni, Orosháza felé tartó szakaszon készült, de a 

Kkfháza - Szentes szakaszon szintén voltak ugyanilyen állapotú pályaszakaszok.

Képeket mondjuk csinálhattam volna, mert lett volna rá idő, de igazából Józsi állandóan beszélt valamiről (megtudhattam, hogy remek holtágak vannak a térségben, amik horgászásra kifejezetten alkalmasak), én meg hallgattam, vagy én beszéltem valamiről, vagy kérdezgettem, hogy pl. hogyan működik a motor fordulatszám-szabályozása. 

Akit igazán érdekel az általam ma bejárt vonalszakasz egy része az

katt a videóra. A vonat egyszerre indul egy Uzsgyival, ez ma is így történt, 

bár ma egy picivel utánunk menesztették az Uzsgyit, míg a videón

"versenyt futnak" egymással :)

Oda-vissza hamar megjártuk a Kkfháza - Vásárhely - Kkfháza szakaszt, különösebb események nélkül (bár elgázoltunk vagy három fácánt, de hát minek jönnek a sínekre). Józsi külön beszélt az itt lévő útátjárók veszélyességéről, ezért amit picit is bokor takart, már nyomta a kürtöt, és mondta, hogy ne legyek rest majd, ha esetleg erre, vagy ilyesmi vonalra kerülök, és nyugodtan adjak hangjelzést én is. 

Mai napon sokadjára visszaérkezve Félegyházára félretettük a BZ-t egy tárolóvágányra, Józsi megcsinálta a szükséges adminisztrációt, majd felbattyogtunk előbb a büfébe, majd ki a peronra, ugyanis érkezett is a mai utolsó vonatunk, az utolsó Szegedre tartó személyvonat. Nagy szerencsémre BZ helyett Uzsgyi érkezett Lakitelekről (az onnan érkező személyvonat Uzsgyiját vittük tovább), így ma egy harmadik gépre is feljuthattam. 

A ma látott három gépben közös, hogy nem EÉVB-t használ vonatbefolyásolásra, hanem EVM-120-at, aminél kevés idegesítőbb dolgot láttam eddig életemben. Míg az EÉVB csak sűrített felhívást ad neked, ha lassítanod kell egy jelző előtt, addig az EVM-120 jelez neked háromszor, és ha a harmadik hangjelzés után se lassítasz le arra a sebességre (vagy legalább érzékeli, hogy elkezdtél fékezni), amivel a jelző mellett el kell haladni, akkor megállítja az egész vonatot :D Így gyakran volt, hogy még vagy 4-500 méterre voltunk a jelzőtől, de már 40-nel kellett döcögni, különben sípolt, mint egy vadbarom. 

Díszkivilágításban az Uzsgyink :3 Még mielőtt elrohantam volna haza,

lőttem egy képet, mert miért ne? :D

Pici késéssel, de épen, egészségesen megérkeztünk vissza Szegedre. Közben már ránk is esteledett, illetve a város határában el is kezdett szemerkélni az eső, úgyhogy rohamtempóban megköszöntem Józsi egész napos oktatását, mert valóban hasznos volt megismerni a BZ-t, hiszen úgyis lesz rá típusunk előbb-utóbb, és inaltam a biciklimhez. Természetesen 5 perccel azelőtt, hogy hazaértem, már utolért az eső, úgyhogy, ha nem is vészesen, de eláztam.... :/

Elképesztő két hét volt ez az utazások tekintetében, jó volt megismerni a leendő kollégáim egy apró hányadát- már aki szívesen vette a társaságomat... - jó volt már némileg több rálátással rendelkezve hallani azokról a gépekről, amiket majd mi is vezetni fogunk. Remélem, nagyon-nagyon remélem, hogy a forgalmi modul után is ugyanígy vélekedek majd a dologról :D Józsi kifejezetten szereti a szakmáját (ma volt 30 éve és 1 napja mozdonyvezető), és nekem is jobb érzés volt ilyen mv mellett ülnöm, mint olyan mellett, aki már belefáradt, vagy eleve egy teáskanál érzelmi színvonalán áll, és fel se engedett a mozdonyára.  

Izgatottan és félelemmel várom a forgalmi modult, talán jelent némi könnyebbséget, hogy az oktató már tanított engem a Gábor Dénesben, bár igaz, az is olyan régen volt, hogy azt is kétlem, hogy emlékezne rám (hiába mentem be egyszer részegen az órájára :D).

Illetve köszönöm a figyelmes osztálytársaknak, ha szólnak, hogy valamit elírtam, ahogy tette ezt egyikük az előző bejegyzésnél is, ezt a jó tulajdonságot nyugodtan lehet folytatni, még nem vágom az összes létező szakkifejezést ;)

Ennyi voltam mára, meg valószínűleg egy újabb pár hónapra, vicces, hogy még tán hosszabb is lett a "villámbejegyzésem", mint amiben a két hetet összegeztem :D 

Köszi a figyelmet ^_^

Ui.: Láttam Félegyházán a legelső Szilit amit valaha gyártottak, úgyhogy ez feltette az i-re a pontot, az meg különösen, hogy ide jött le Rendezőre, elvileg sódervonattal :3

Néhány évvel ezelőtti kép, még frissen visszafestve

a (nagyjából) eredeti színeire

Sziasztok! :)

Három hónappal később...

... még mindig nem írtam meg az 576-os megemlékező bejegyzést, de most már belátom, hogy jó eséllyel nem is fogom. Mindenesetre a jelenlegi önmagamat egy ottani kollégának köszönhetem :) Akinek hálás vagyok. Neki már elmondtam, ő tudja, hogy róla beszélek most. De mindenkit szerettem, aki ott dolgozott, jó emberek, jó volt velük.

De most már sokkal érdekesebb dolgok zajlanak az életemben, ugyanis június 13 óta mozdonyvezető-gyakornok vagyok a MÁV-nál. Ezzel, gondolom, nem mondtam újdonságot senkinek :) Lezajlott az első nagy megmérettetés, a műszaki modul záróvizsgája. Első körben csak 9 embernek sikerült, a többiek éppen ma írtak sikeres írásbeli pótvizsgát, a szóbelin meg már úgyis átsegítik őket a vizsgabiztosok, ahogy minket, kilencünket is. De egy Gags kocsival küldöm nekik a pozitív energiákat.

Cserébe a sikerünkért, illetve, hogy ne csak két hétig vakargassuk a fülünket itthon, ismét motivációs utazásra küldtek minket. Nem emlékszem az eredeti beosztásomra, de mivel "év közben" (jesszusom, mint valami kisiskolás... :D) voltam egy napot utazni egy Feri nevű mozdonyvezető mellett egy ismerősöm jóvoltából, ezért őt kifejezetten szeretem volna kérni, valamint az első utazásom harmadik napján megismert Tamással is örültem volna, ha mehetnék. Ezért megkérdeztem Tamást, hogy mikor jár erre Szeged felé, és nagy szerencsémre augusztus 27-én és 31-én is Szeged - Budapest közé szólt a vezénylése. Képeket nem nagyon tudtam csinálni, mert egyrészt Szeged - Pest között nincs mit fotózni, V43-ast meg már látott mindenki, a másik okot lejjebb kifejtem.

A kép a hovamegyavonat.blog.hu-ról származik. Csak azért tettem ide,

hogy aki még nem látott V43-ast/431-est, az is tudja, hogy miről van szó.

Illetve konkrétan ezen a 229-esen utaztam már kétszer is :) 

A sikeres írásbeli után felmentem a vezénylőhöz, hogy kicsit módosítsuk már a beosztásomat, így szerencsémre kaptam két szolgálatot Feri mellé, és kettőt Tamás mellé. A többi néhány napom általam addig ismeretlen mozdonyvezetőkkel telt. Kezdve mindjárt az elsővel, augusztus 19-cel. Csaba, az aznapi felügyelőm (ez meg mint valami fegyelmi dolog... :D) profi módon kioktatott a V43-as mozdonyból, és nagy szerencsémre már azért többet értettem abból, amit mond, mint az első utazások alkalmával. Remek nap volt, sok tekintetben izgalmas, és azt is megtanulhattam, hogy mi az a túláram-relé és mikor lép működésbe :D

Második napon Ferivel voltam, meglehetősen korán kellett jelentkeznem szolgálatra, és a szokottól eltérően nem is a személypályaudvaron, hanem egyből a Rendezőn... :3 Így olyan 3:45 körül felpattantam a bicajomra, és az igen hűs hajnali menetszéllel a nyomomban eltekertem oda. Negyed 5 előtt nem sokkal értem a kiindulási állomásra, ahonnan egy Kútvölgyre tartó sódervonat eljuttatása volt a célunk. Végre először ülhettem fel egy mozgó Szergejre, ami továbbra is a kedvenc dízelmozdonyom.

Kezelése ránézésre egyszerűbb volt, mint a V43-asé, és hát szerintem amúgy is egyszerűbb :D Úgyhogy kellemes kis utazás volt, és amit még nem tapasztaltam, hogy éjjel indultunk el, de már reggeli napsütésben értünk oda Kútvölgyre. Természetesen a tehervonat ritkán élvez prioritást a személyvonatokkal szemben, úgyhogy néhány ízben félreállították a szerelvényünket, és várnunk kellett egy-egy személyvonatra, ami jött, vagy épp ment.

Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy ez Algyő állomás,

de igazából fingom nincs :D Vártuk a továbbhaladást engedélyező jelzést... :)

Izgalmas volt ez az út is, főleg azért, mert 32 kocsit húztunk, 440 méteres volt a szerelvény, és 2160 tonna volt az elegytömeg. A Szergej azért jól bírta, de nem is vártam kevesebbet a kedvenc dízelemtől :3

Hódmezővásárhelyen ismét félreállítottak, itt még külső fotókra is volt idő. 

Jól látható felül a híres-hírhedt SUGÁRVETŐŐŐ :P

Minden probléma nélkül megérkeztünk Kútvölgyre, ahol két markolóval, és 4-5 teherautóval azonnal megkezdték a sóder kiürítését. Ferivel addig elütöttük az időt, kérdezgettem a mozdonyról, körbemutatta a belső tereket, a nagyfesz teret, és még a "nívópálcát" is megnézhettem, ami inkább egy vasdorong volt, mint pálca :D Itt megtudtam, hogy a Szergej üzemanyag-tartálya 4000 literes, és általában 3700 literig töltik. Valamint, ha jól emlékszem, indításkor 50-60 litert ebből be is nyel. 

A Szerdzsó főlégtartályának víztelenítő szelepét kinyitottam. Ezt elvileg minden napi vizsga

alkalmával le kellene ereszteni. A videó készítésekor már legalább három perce nyitva volt...

A mozdonyt kívülről is körbejártuk, ekkor nyitottam ki a fenti videón is látható víztelenítő szelepet, mert emlékeztem rá még egy korábbi gyakorlatból, hogy vicces dolgokat művel, ha túlságosan kinyitom, úgyhogy csak nagyon óvatosan húztam magam felé a kis piros nyitókart. Ahogy látni lehet, így is spriccelt mindenfelé a szutymákos víz. 

Ezt a videót nem én készítettem, de a mi Szergejünk motorja is ilyen szépen beindult :)

Nem is tudom, hogy hány órát voltunk Kútvölgyön, de hármat tuti. Feri jól állta az idióta kérdéseim sarát, és mindenre tudott reagálni, de néha hagytam neki pár perc pihenőt, olyankor kint sétáltam, nézelődtem, fotóztam, járkáltam. Mivel a markolók nem tudtak a teljes szerelvényhez odaférni, ezért az első négy kocsival előrébb kellett mennünk, hogy azokból is ki tudják szedni a sódert. Ehhez viszont előtte meg kellett várnunk a Szegedről, jó két órával később érkező tolatásvezetőt, Tibit, aki ezt a műveletet levezényelte.

Említett négy kocsit itt pakolják ki. Érdekes volt, hogy a teherautók a kipakolt sóderből

épített egyre nagyobb dombra másztak fel, és oda ürítették a rakományt. A munkát vezető

férfi mesélte is nekünk, hogy voltak már balesetveszélyes helyzetek is, pl. megcsúszott

a sóderrakás a teherautó alatt, ami erősen megbillent, de vissza tudott kapaszkodni.

A kirakás végeztével körbejáratták a mozdonyt, rákötötték a kocsik végére, azaz most már elejére, és mehettünk is haza Szegedre. Itt némi üzemzavar támadt szegénykében, ugyanis minden ok nélkül leállt a motor egy helyben állás közben, és csak második próbálkozásra sikerült beröffenteni, valamint hiába volt a vonatra engedélyezett legnagyobb sebességünk 80 km/h, "kiesett a 2. sönt"(egyszer biztosan ezt is tudni fogom, hogy mit jelent :3)  és hatvannál gyorsabban nem tudtunk menni. Ezt leszámítva eseménymentesen visszaértünk Szegedre.

Másnap Pestre mentem egy idősebb mv-vel, ez a szolgálat, hááát.... Érdekes volt, maradjunk annyiban. Úgy vettem észre, hogy akik már 20-30 éve mozdonyvezetők, nem igazán szeretik, ha valakit felraknak melléjük :D Mindenesetre a V43-asról itt is tanulhattam még kicsit, de leginkább a szocializmusról, és a hetvenes évek vasúti helyzetéről hallhattam a legtöbbet. Meg hogy "régen minden jobb volt". 

Elérkezett az általam talán legjobban várt szolgálat, szintén Feri mellett. Egy szó szerint éjszakai tehervonat. Amióta idekerültem a képzésre, egy ilyenre szerettem volna a legjobban kerülni. Este tízre kellett mennem szintén a Rendezőre. Ez most egy rövidebb, 10 tartálykocsival és egy darab védőkocsival ellátott szerelvény volt. 

Balra a mi vonatunk, jobbra a másik Szili a miénknél jóval hosszabb szerelvényével

várta az indulást. Minket csak utána menesztettek. 

Sajnos a telefonom már igen régi konstrukció, így az optikája is gyenge, ezért az ilyen esti képek minősége meglehetősen kifogásolható :/ Nem is igazán készítettem emiatt túlzottan sok képet, mert nem volt értelme.

Miután a másik vonat elindult, izgatottan ültem fel a vezetőállásba. Kíváncsi voltam az előttünk álló "kalandra", hogy milyen lesz majd a nyílt vonalon koromsötétben menni. Feri értelemszerűen annyira nem volt odáig már ezért a szolgálatért, mint én :D De nekem még az újdonság varázsa azért körbelengte a hangulatomat.

Indulásra várva a Rendezőn, hangulatvilágításban. :)

Dördült a rajtpisztoly, vagy mi, és megmozdultunk úti célunk, Kiskunfélegyháza felé. Fotók, ahogy mondtam nem készültek, de wow, egészen más élmény volt kinn lenni, mint nappal. Akár 3-4 térközre előre is el lehetett látni, gyönyörűen csillagos, felhőtlen ég volt, és mellé még jó idő is. 

Tök jó volt Ferivel beszélgetni, ő is nosztalgiázott picit a beosztott gépekről, amik már nincsenek. 80 km/h volt ennek a vonatnak is az engedélyezett legnagyobb sebessége, és egyrészt tök furcsa volt, hogy nem álltunk meg sehol, és csak mehettünk, másrészt meg... Ööö. Hát, este volt. :D

Kiskunfélegyházára minden gond nélkül megérkeztünk. Itt azért kellett megállnunk, mert a védőkocsi csak idáig tarthatott velünk, és helyette kaptunk kettő másikat, azaz rendezni kellett a szerelvényt. Mikor mi elindultunk Szegedről, akkor Budapest-Ferencvárosból is megindult Szeged felé egy másik tehervonat, ezzel kellett találkoznunk, ahol személyzetcserével folytattuk volna utunkat ismét Kiskunfélegyháza felé. 

A rendezés és az újabb fékpróba után tehát megiramodtunk Budapest felé, majd néhány perccel később üzenetet is kaptunk, hogy Nagykőrösön lesz a csere. Odáig újra 80 km/h, és gyönyörködés a tájban. Nagykőrösre érvén már várt ránk a másik szerelvény.

Ebből sem sok minden látszódik... Jobb oldalon az eddigi gépünk,

bal oldalon a Fradiból érkezett szerelvény, és egy kis cigarettafüst. 

Ismételten megérkezvén Kiskunfélegyházára lenyűgözött, hogy mennyire baromi szép a tizenvalahány vágányok végén a kijárati jelzők vörös jelzése az éjszakai sötétben :3 Akartam fotózni, de esélytelen, semmi nem látszott, így végül nem készült kép... És nem is találtam a neten, hogy esetleg beszúrhassam ide. :/

Mivel visszafelé egy 32 kocsis szerelvényt hoztunk, amibe random sorrendben voltak a Szegedre tartó kocsik, ezért egy jó két órás várakozás következett, amíg zajlott az elegyrendezés. Ez az idő szintén beszélgetéssel telt, illetve én is kieresztettem egy ízben a víztelenítő szelepemet... :D Már persze a mozdonyon kívül. Közben éjjelre olyan hűvös lett, hogy be kellett kapcsolnunk a vezetőfülke fűtését :D

Egy újabb fékpróba után folytathattuk utunkat Szegedre, azonban Kiskundorozsmán félreállítottak minket a RoLa vágányra, és nem értettük, hogy miért. Feri telefonált az irányítónak, hogy mi a szituáció, és kiderült, hogy egész Szeged és Rendező feszmentesítve van, és az első vonat indulásáig úgy is marad. Mivel még csak fél négy volt, így ez egy újabb minimum egy órás pihenőt eredményezett. Feri mondta, hogy mivel két tehervonat is van benn Rendezőn, ezért hiába várjuk meg az első gyorsvonatot, ami Pestre tart, még az egyik tehervonatot is meg kell várnunk, hogy eljöjjön onnan, hogy minket lehessen hova rakni :D 

Egy bő óra és említett két vonat távozása után hirtelen eltűnt a "Megállj!" jelzés a jelzőről, és végre hazaértünk ^-^ Számomra nagyon érdekes volt ez a szolgálat, és tényleg, mint kisgyerek a játékboltban, úgy nézelődtem az utazás közben, még ha a sötét miatt nem is sokat láttam.

27-én eljött a nap, amit szintén vártam, hogy újra összehozzon minket a sors, vagy a szerencsétlenség Tamással :D Ami egyből feltűnt ezen a jóemberen, hogy neki már a menő új farmer egyenruhája van, ami hozzánk valószínűleg csak 4-5 év múlva ér majd el. Bár a szolgálatban semmi különleges nem volt (ismét Szeged - Pest...), a társaság mindenért kárpótolt, és köszönöm neki a mekis meghívást ismét :D A biztonság kedvéért eljött velem most ő is, nehogy elfelejtsem a csibeburgert. :D

30-án ismét egy új mozdonyvezetővel találkozhattam, Gáborral. Ő is már jó régóta dolgozik mozdonyvezetőként, és először rajta is picit azt éreztem, hogy jobb lenne neki nélkülem, de aztán ez nagyjából 20 másodperc múlva szertefoszlott, mert ő is jókedvűen fogadott, és egyből tanítással kezdte (a változatosság gyönyörködtet, úgyhogy Szeged - Pest, V43-as :D). Csaba mellett úgy érzem, hogy Gábortól tanultam a legtöbbet erről a mozdonyról, úgyhogy lassan mehetek típusvizsgára is (haha :D). Plusz kiderült, hogy ő is imádja a sci-fiket és az animációs filmeket, úgyhogy végül megtaláltuk a közös hangot :D

31-én megint Tamáshoz volt szerencsém, és hogy ne unjam meg a vasutat, egy V43-ason voltam Szeged és Budapest között. A hangulat a szokásos, igazából több szót nem is érdemelt az egész, még vasárnapra is elhívott, mert szeptemberben, ha jól emlékszem, nem is lesz többet Szegeden, vagy ha mégis, a hatodikán induló forgalmi modul miatt már úgysem tudnék vele tartani. Úgyhogy vasárnap ismét boldogíthatjuk egymást :D

Még hogy rosszul keresnek a vasutasok...! :D Szerény ebédünk Tamással, a fent már mutatott 229-es mozdonyon :)

A tegnapi szolgálatom (tippeltek, hogy milyen gépen és merre?) viszont kifejezetten kellemetlen volt, a mozdonyvezető elég nyíltan jelezte, hogy nem kellek én oda mellé, és voltak azért csendes 10-20 percek, amikor egyikünk sem szólalt meg... Mindegy, eltelt gyorsan, meg azért hazafelé már jobban tudtunk beszélgetni, mint Pest felé menet, de azért ezt elkönyveltem az eddigi legrosszabb szolgálatnak.

Hétfőre, azaz ötödikére még van egy szolgálatom, ami ELVILEG nem Szeged-Pest lesz, meg is lepődtem, de pontosan nem tudom, hogy micsoda várható, mert csak egy kódszámot kaptam, ahhoz meg kéne egy ilyen táblázat, ami csak az állomáson elérhető :D Akivel ott leszek mv, róla jókat hallottam, úgyhogy azért némileg pozitívabban állok a dologhoz, mint amilyen ez az elsejei szolgálat volt. Ötödikén meg szóbeliznek a drága osztálytársaim, nekik sok sikert, ha valaki olvasná ezt :)

Hatodikán pedig indul a legnehezebb rész, a forgalmi modul... Fel kell kötni a bugyogót. De faszagyerekek vagyunk mind, menni fog... :) 

Köszi a figyelmet a kedves olvasóknak! :)

"Hív a vasút! Vár a MÁV!"

Hangzik el öt alkalommal is a Magyar Államvasutak 1978-as reklámfilmjében. És mielőtt egy szóval is továbbmennék ebben a témában, nincs elfelejtve az 576-os bejegyzés sem, csak azt egy szuszra szeretném megírni, és aktívan filózok, hogy hogyan, mit és mennyit tegyek bele abból a négy és fél évből, amit még nem öleltem fel eddig. Úgyhogy, tényleg, lesz az folytatva, nem is olyan későn, talán a vasárnapomat rá tudom szánni, de majd látom, nem ígérgetek semmit :)


No de, visszatérve a MÁV-hoz... Szóval elindult a tanfolyam, immáron 10 nap eltelt abból a nagyjából 540-ből, ami a mozdonyvezető-képzésünk rendelkezésére áll. Igazán mélyen még nem merültünk semmilyen tananyagban, az órarendünk alapján azt jövő szerdától fogunk, de akkor ténylegesen beindul az egész, és nem lesz megállás 2017 decemberéig. Húzós kis másfél év lesz, de maximálisan úgy érzem, hogy készen állok a kihívásra :D

Út a sikerhez

Mert hát mi is vár az út végén? Ahogy másod-unokatestvérem édesanyja oly remekül megfogalmazta, eddig csak olyan munkáim voltak, ami "minden gyerek álma" (bár a kertészetet nem sorolnám ide :D). És valóban, a fent említett reklámfilmben is elhangzik, hogy nincs olyan fiú, aki kicsi korában ne azt felelte volna a "mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre, hogy mozdonyvezető. Vagy, a mai világban videojáték-bolti eladó. Szóval igen, eddig valóban úgy tűnik, hogy sikerült olyan munkákat választanom, ami egy kissrác álma lehet :) És mivel agyilag kissrác korom óta kissrác vagyok, így az út végén egy álom beteljesülése vár :)

No, kezdjük a múlt héttel, az első nap adminisztrációval kezdődött, ez túl sok szót nem is érdemel. Második napon lelátogattunk a szegedi fűtőházba, körbenéztünk a járműjavító-csarnokban, illetve felmehettünk egy M62-es mozdonyra is, becenevén a Szergejre. Ha választanom kellene kedvenc dízelmozdonyt, akkor ő lenne az :D

A Szergej motorja, ami eredetileg tengeralattjáróhoz(!) készült

A következő három nap, azaz szerda-péntek sokkal több és jobb izgalmakat ígért, ugyanis meg lett hirdetve az úgynevezett "orientációs utazás" és megkaptam mellé a vezénylésemet is. Ez annyit jelent, hogy egy mozdonyvezető mellé felültünk mindannyian (mármint mindenki egy-egy mozdonyvezető mellé, nem mind a 30 diák ment egy mozdonyra :D), és egy rendes szolgálatot lehúztunk mellette.

Az én vezénylésem meglehetősen unalmas volt, talán az egyik legunalmasabb, amit kaphattam, egy éjszakai tartalékos szolgálat, és egy Kiskunfélegyházáig közlekedő személyvonat. Nagyon elszomorodtam, mert hát izgalomra vágytam, ez meg minden volt, csak izgalmas nem, vagy legalábbis nem tűnt annak :D Nagy szerencsémre azonban az egyik osztálytársam barátnője épp utazott Amerikába, és az én beosztásom neki sokkal jobb lett volna, hogy tudjon a lánynak segíteni, nekem meg az övé, ugyanis első napra volt egy Szeged - Békéscsaba vonat, a másik két napra pedig Szeged - Budapest :D Úgyhogy örömmel cseréltem vele vezénylést, és életem egyik legjobb döntése volt ;)

Első két napon ugyanazzal a mozdonyvezetővel voltam, ő már 30 éve űzte az ipart, kicsit már unta, de egyébként nagyon sok mindent oktatott, aminek persze a felét se értettem. Első napon tehát Békéscsabára vezetett utunk egy Uzsgyival, ami ugye egy motorvonat. Laci, a mozdonyvezetőm mondta, hogy életében háromszor vezetett ilyet, és Békéscsabán se járt többször, úgyhogy izgalmasan indultunk neki a szolgálatnak :D

További feladatunk volt "kiszerelni" az Uzsgyit, ha odaértünk, ami számomra érthetetlen módon azt jelenti, hogy tankolni kellett bele. Az odafele utunk minden gond nélkül lezajlott, majd némi útbaigazítás után lejutottunk a békéscsabai fűtőházba, ahol tankoltunk. Mivel csak három óra múlva kellett visszaindulnunk Szegedre, így bőven volt időnk beszélgetni, meg pihenni. Dávid barátom szólt, hogy Szegeden órási vihar volt, és hamarosan felettünk is összegyűltek a viharfelhők, és el is kapott minket egy jóóóó nagy zivatar.

A csabai zivatar

Mire azonban el kellett indulnunk vissza Szegedre az eső is odébb állt, és legalább lehűtötte a levegőt. Sőt, félúton hazafelé már újra verőfényes napsütés volt. Bár jót nevettem Lacin, mert a fülke ablakait kinyitottuk, mikor elindultunk, és az első fékezéskor egy csomó víz ömlött be rajtuk, jól nyakon öntve Lacit. Mondta is, hogy jobban elázik a vonatban, mintha kiment volna az esőre. :D
Hazafelé integettem Dávidnak, aki Szeged-Rókus pu.-n váltókezelő, úgyhogy jó volt találkozni vele,  még ha csak futólag is :D

Úton hazafelé, valahol Orosháza után, azt hiszem

A másnapi utat is nagyon vártam, Szeged - Budapest, ráadásul a kedvenc mozdonyomon, a V43-ason, azaz a Szilin. Bár egy meglehetősen lepusztult példányt kaptunk erre a napra, baromira élveztem az utat, főleg a hullámvasutas részét, ugyanis helyenként annyira rossz a pálya, hogy rettenetesen dobált minket a székeinkben. Itt tanultam meg egy másik kifejezést is, a mozdonynak ugyanis "vékony volt a talpa", ami nagyjából annyit tesz, hogy már "elkopott" a kereke. Ez a sebességtartásnál némi gondot jelentett, ugyanis a V43-as a kerék fordulatszáma alapján méri a sebességet, és már akkor jelzett a beépített készülék, hogy túlléptük a megengedett sebességet, amikor még valójában nem is léptük túl. Plusz az éberségjelző pedálja is szarul működött.

Laci amúgy mindig is villanymozdony párti volt, úgyhogy a V43-asról egész jó kiselőadásokat tudott tartani, aminek jelentős részénél szintén csak pislogtam, hogy mi van, de hát ezért van ez a tanfolyam, hogy megtanuljam ezeket :D

Indulásra várva a lelakott Szilivel

Utolsó napom egy másik mozdonyvezető mellett telt már, akiről korábban sok jót hallottam a jegyvizsgálóból avanzsált gyakornokoktól. Ez még egy lapáttal rátett az amúgy is besózott seggemre. Pénteken tehát szépen felslattyogtam a mozdonyhoz, és jeleztem a létezésemet Tamásnak, aznapi mentoromnak. Neki sem szólt senki, hogy én megyek, ahogy mondjuk Lacinak se szóltak, de szívélyesen fogadott, úgyhogy jókedvűen foglaltam helyet egy másik, sokkal kulturáltabb V43-as vezetőállásán. Még klíma is volt! :O

Tamással hamar megtaláltuk a közös hangot, aminek örültem (félreértés ne essék, Lacit is bírtam, de Tamással kicsit közvetlenebbül tudtam beszélgetni), végig nevetgéltük az utat, meg poénkodtunk, persze jó diákként azért tőle is kérdeztem dolgokat, amiket öt perccel később már el is felejtettem. Ja, és megengedte a legtöbb szakaszhatárnál, hogy én birizgáljam a kapcsolókat (légsűrítő, szellőző KI, majd főmegszakító KI, ahogy elhaladtunk a "Főmegszakítót be!" jelző mellett, főmegszakítót BE, légsűrítő, szellőző BE :3).

Régi álmom vált valóra, hogy bekapcsolhattam a szellőzőt, 

aminek IMÁDOM a hangját

Utunk zavartalan volt egészen Nagykőrösig, amikor is Tamást felhívta a jegyvizsgáló, hogy nagyon füstöl az egyik kocsi. Tamás egyből láthatósági mellényt kapott fel, én pedig tudásszomjasan loholtam utána, hogy megnézzük, mi a baj. Mint kiderült, az első gyorsvonati személykocsi fékje nem oldott fel, mikor elindultunk Kecskemétről, és megfékezett állapotban jött velünk végig Nagykőrösig, 120 km/h-val. Ilyenkor a mozdonyvezető felelőssége eldönteni, hogy mit tesz, továbbvihettük volna a kocsit Ceglédre, ahol talán helyben meg tudták volna szerelni, vagy kiiktathattuk volna a kocsit a fékezésből (Tamás ezt is elmondta, hogy ezt ennél a kocsinál miért nem lehet, de sajnos elfelejtettem :/) vagy kisorozhattuk a vonatból. Némi telefonálás után utóbbi megoldást választotta, mert Ceglédig csak 15 km/h-val mehettünk volna, és ezt nem akarta az, akivel Tamás beszélt telefonon. 

A kisorozott kocsi, békésen várja sorsát az ötödik vágányon

Így, az utasok nagy örömére megkezdődött a kocsi kisorozása. A művelet leírásától most megkímélnék mindenkit (csak ide-oda tolatgattunk), a lényeg, hogy 44 perc késést sikerült összeszednünk Nagykőrösön emiatt. Utunk további része Budapestre már eseménymentesen telt, én bevallom, azért örültem neki, hogy volt valami izgalom is. Nyilván utasként én is hőbörögtem volna, de igazából inkább zsúfolódok össze másokkal, mint hogy véletlen kigyulladjon alattam a kocsi :D 

További 12 perc késést sikerült felhalmoznunk útközben, mert vonatkeresztnél minket állítottak félre, hiszen nekünk már úgyis mindegy volt, legalább a szembejövő, Szegedre tartó vonat ne késsen. 

A ránk váró tömeg, akik mentek volna Szeged felé

Na most, ez a dolog Budapesten úgy zajlik, hogy optimális esetben felérünk a Nyugatiba óra:07-re. Amiket visz személykocsikat a vonat, azokat fordítják vissza óra:53-kor, és mennek le Szegedre. A mozdony, ami felvitte őket, félreállítják, bevárja a következő, óra:07-re Szegedről érkező vonatot, és rájár az elejére, ez viszi óra:53-kor a következő vonatot.
Viszont, mi ugye késtünk majdnem egy órát, azaz nem volt személykocsi, amire felszállhattak volna az utasok, ezért várnak olyan rengetegen a peronon :D Szűk tíz perc telt el, amíg mindenki felszállt, az előző vonat mozdonya rájárt a másik végére, és már ment is Isten hírével. Mondjuk volt egy lány, aki kifejezetten örült a késésnek, mert ő maga is elkésett :D Mire kihúzott az állomásról, már felért az utánunk jövő szegedi vonat is, úgyhogy nem volt sok időnk tökölni Tamással, azonnal félreállítottak bennünket egy másik vágányra, majd rájártunk a szerelvényre.

Tamás elküldött a Nyugatinál lévő Mekibe, amíg ő tett-vett, és nagyon kedvesen felajánlotta, hogy fogyaszthatok én is valamit a kontójára. Cserébe elfelejtettem neki venni két csibeburgert, amit aztán egész visszaúton hallgathattam, de kötöttünk egy fair üzletet, ugyanis neki beszart az öngyújtója, így odaadtam neki az enyémet. De a lelkiismeret azért még furdal, úgyhogy ha találkozok vele valamikor, két csibeburgerre a vendégem lesz :D

Kisteleki zivatar

Szegedre az út már eseménytelen volt, bár ismét elkapott minket egy jóóó nagy zivatar Kistelek előtt. Paráztam, hogy Szegeden bőrig ázok majd, de szerencsére, vagy inkább sajnos ott már szárazság volt. Tamással még váltottam pár szót az állomáson, felajánlotta, hogy kedd éjjel elvisz egy éjszakai tehervonatra, de sajnos nem értem volna időben vissza a tanfolyam megnyitójára, meg hát mosott szar lettem volna reggelre. Így ezt majd máskor pótoljuk.

Ez a három nap volt megszabva tehát az orientációs utazásokra. Kicsit úgy éreztem magamat, mint az Assassin's Creed című játék legelején, hogy a karakter minden képessége megvan, maxos életerővel, én is ott voltam egy mozdonyon, "vezethettem", aztán egyszer csak puff, mint a játékban is, vissza a start mezőre, és ma megtanulhattam, hogy hogyan kell használni a porraloltót. De nem bánom, lesz ez még sokkal izgalmasabb, és vért izzadóbb :D

Egy kis mellékszösszenet, voltunk még lent a fűtőházban, ezen a héten kedden, ha jól emlékszem, ott sikerült lencsevégre kapnom megint egy beindított M62-est.

Szergej működés közben

Amennyire én tudom, nem nagyon használják már ezeket, legalábbis felénk... én elég régen láttam :D De aztán ki tudja. Elvileg erre nem kapunk majd típusvizsgát, ugyanis a tanfolyam alatt három dízelmozdonyra szerzünk majd ilyet, de úgy tudom, a Szergej nincs köztük (elvileg Uzsgyi, BZmot, és M41-es "Csörgő"). De ha majd lehet valahogy, valahol, valamikor, akkor mindenképp megszerzem a Szergejre is, meg vannak itt még ambícióim, csak egyelőre ez a mozdonyvezető dolog legyen meg :)

Egy szó, mint száz, az elmúlt másfél hét eddig remekül telt, kicsit az osztálytársakkal, főleg a szegediekkel jobban összeismerkedtem már (az orientációs utazások mindenkinek a saját telephelyén voltak, amit a felvételinél megjelölt). Nagy reményekkel vágok bele a következő hetekbe, és odateszem magamat, muszáj lesz, mert augusztus 15-én már vizsgázunk az általános vasútüzemi ismeretekből. 

Köszönöm a figyelmet, remélem, tartottátok olyan érdekesnek ezt az írást, mint én az átélt élményeket! ^_^