Nem a legszebb szülinapi ajándék egy temetés. De a mai napom mégis így kezdődött, egy nagyon kedves barátot, tanárt, mentort kísérhettem el utolsó útjára, családja, barátai, kollégái körében. De paradox módon mégis úgy gondolom, hogy ott lenni, búcsút venni tőle szép dolog, és mindenféleképpen tiszteletadás a részére, hiszen egy olyan emberről beszélünk, akire nem csak szakmai szempontból néztem fel, hanem magánemberként is.
A szertartás rendkívül szép és megindító volt, rengetegen voltak jelen, néhányan csak lélekben, mert elfoglaltságaik nem tették lehetővé a személyes megjelenést. Felhős, szeles idő volt, mégis sorfalat álltak az emberek, hogy leróják végtisztességüket. Hallhattunk két beszédet, melyek közül az első Tibi életével és főleg a családjával, hobbijaival foglalkozott, a másikban pedig a Baross Gábor Oktatási Központ vezetője Tibi munkásságát ismertette. Többször is elhangzott olyan állítás Tibiről, ami halvány mosolyt csalt az arcomra, hiszen valamilyen kedves emléket idézett fel bennem vele kapcsolatban.
Nem sok ismerős arcot láttam, feltételeztem, hogy az ország több pontjáról is érkeztek kollégák, barátok, régi, vagy újabb tanítványok. Megrendítő volt látni azokat az embereket, akiket viszont ismertem, könnyáztatta arccal, kisírt szemmel, fájdalmat tükröző tekintettel... Mivel nagyon szép beszédet hallhattunk Tibiről, természetesen néha nekem is meg kellet törölnöm a szememet... :(
Ahogy említettem, felhős idő volt és végig a beszédek alatt felhős is maradt. Azonban abban a pillanatban, mikor elhangzott, hogy "Most kísérjük utolsó útjára szeretett halottunkat" kisütött a Nap. Teljes erővel. Felnéztem az égre, és meg mertem volna esküdni, hogy ez Tibi, ez az ő műve, még így is próbál némi jókedvet csempészni ebbe a bánatos napba, úgyhogy önkéntelenül is elmosolyodtam egy picit.
A jelenlévő emberekkel együtt megindultam én is Tibi sírjához, ahol hamvait végső nyugalomra helyezték. Ezután rengeteg koszorút és virágot helyeztek a sírra, majd a család felé mindenki kinyilvánította részvétét (természetesen én is). Mivel érzelmileg nem kicsit megviselt a dolog, néhány perces elmélkedés után haza is jöttem, itthon gyújtottam egy mécsest Tibi emlékére.
Mert ki is volt Tibi? Családapa, testvér, fiúgyermek, kolléga, sporttárs, barát, oktató. Számomra az utolsó három volt a legrelevánsabb, hiszen 2008-ban, mikor még a Gábor Dénes vasútüzemvitel-ellátó szakán maradtam további két évet, Vadkerti úr, és Gabi néni mellett ő volt a harmadik oktatónk, aki mind a két évben tanított minket a továbbképzésen.
Folyik a vasutas diskurzus :)
2009.12.04-i forgalom oktatás.
Legelső emlékem róla, hogy még szeptember elején felvitt minket a képzés helyeként szolgáló BGOK tanteremből a Rendező pályaudvari forgalmi irodába, illetve előtte tartott egy kisebb balesetvédelmi oktatást. Megálltunk az épület háta mögött, az egyik vágánynál, néhányan beleálltak a vágánytengelybe, néhányan pedig a vágányon kívül, én egyik lábamat a sínszálra téve hallgattam Tibit. Egy rövid felvezető után rátért arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában a vasút, és hogy a sínszál könnyen csúszik, ezért semmiképp ne lépjünk rá, majd ennél a pontnál egy pillanatra elhallgatott, rám nézett, én pedig azonnal levettem a lábamat a sínről :D
Nem is tudom pontosan, hogy mikor kezdett valami halvány barátság kialakulni köztünk, de nyilván el kellett telnie némi időnek. Az viszont nagyon megmaradt bennem, hogy egy alkalommal nem a BGOK termében, hanem az állomáson volt óránk, a néhai orvosi rendelőben. Hogy mi okból, már nem tudom, de nem is lényeges. Valamilyen dolgozatot írtunk, de még viszonylag jó idő volt, szóval ez is a 2008-as év vége felé, kora ősszel lehetett, de az időpontra nem emlékszem már. A dolgozat kiosztása után valamilyen okból megkérdezte, hogy olvasta-e valaki a Fecskék és Fruskák c. könyvet. Édesanyámnak megvan ez a könyvsorozat négy része, és annak idején valóban olvastam mind a négyet, a kezem máris lendült a magasba. Mivel már akkor is az osztály bohócának számítottam először nem is vette komolyan, de végül mégis megkérdezte, hogy tényleg olvastam-e őket, mire igennel feleltem. Azt hiszem, a dolgozat nehézsége miatt kérdezhette, mert úgy rémlik, valaki rákérdezett, hogy mi van, ha valaki nem tudja abszolválni a tesztet, és erre reagált a könyvből egy idézettel "Belefulladnak, ha mulyák STOP Ha nem mulyák, úgyse fulladnak STOP".
Ahogy telt-múlt az idő, végül mégis kialakult valamilyen közelebbi kapcsolat, és 2009-ben felkért, hogy segítsek neki az otthoni gépét megszerelni, illetve volt rá több ízben is példa, hogy áthívott magához, akár a gépével mókolni valamit, vagy esetleg én kértem, hogy segítsen a tanulásban. Kiderült az is, hogy a kedvenc alkoholos italunk is ugyanaz (Johnnie Walker Red Label :3), és arra is volt példa, hogy nem a legjózanabb állapotban mentem onnan haza :D
Egyik ilyen gépszerelős eset volt, amikor Orsival, a párjával hárman ültünk a nappaliban. Én már végeztem a dolgommal, a fent említett viszkit fogyasztottam épp, amikor Tibi és Orsi között parázs vita alakult ki. Aki kicsit is ismerte Tibit, tudja, hogy a mozdonyvezetőkről alkotott véleménye nem igazán pozitív, még úgysem, hogy jó néhány igazán közeli, több évtizedes múlttal rendelkező barátsága mozdonyvezetőkkel köttetett.
Említett vitában Orsi azt merte állítani Tibi füle hallatára, hogy a mozdonyvezetők között igenis vannak okos emberek. Erre Tibi felhördült, hogy akkor mondjon kettő okos mozdonyvezetőt. Orsi erre mély hallgatásba borult, én, mivel már előzőleg fogyasztottam néminemű alkoholt, elkezdtem vigyorogni, mint a tejbetök. Eltelt 5-6 másodperc, Orsi nem szólt semmit, mire Tibi rákontrázott, hogy "Jó, akkor EGYET mondj!". Orsi továbbra is csendben ült, én elkezdtem röhögni tiszta szívből, Tibi pedig ennyit mondott "Na látod, erről beszélek", de a rá jellemző kis hamiskás mosoly az ő arcán is megjelent. :)
A második tanév végére nagyon jó kapcsolatot ápoltunk minden tanárunkkal, így kitaláltam, hogy esetleg lehetne szervezni egy szerenádot is az év végére. Erre 2010 május 8-án sor is került. Az utolsó meglátogatandó tanárunknak Tibit hagytuk, mert tudtuk, hogy ő bírja az éjszakázást és "partiarc" :)
Egy nagyszerű estét töltöttünk nála, és külön örülök, hogy a java részét sikerült is videóra rögzítenem :)
Ezen az estén ajánlotta fel Tibi a tegeződést, amivel úgy emlékszem,
hogy még hetekig gondom volt, nehezen állt rá a nyelvem :)
Ami talán ténylegesen összehozott minket, az a kerékpározás volt. Én ekkor még bőven Szentmihálytelken laktam, és kiderült, hogy Tibi a házunk előtt húzódó röszkei bekötőúton szokott hétvégente biciklizni. Egyszer felajánlottam, hogy szívesen elkísérném, amit ő el is fogadott. Eltekertünk Mórahalom felé, túl a bivalyfarmon, de még Mórahalomig nem jutottunk el. Akkoriban még nem szerettem biciklizni, és a fizikumom se volt olyan, hogy hosszabb távokat bírjak, így valahol félúton a bivalyrezervátum és Mórahalom között visszafordultunk. Azonban úgy gondolom, hogy ezek a rövid túrák hozzásegítettek ahhoz, hogy megkedveljem a kerékpározást, és a Tibivel közös barátságunkat is építette.
Ahogy teltek az évek, végül aztán egyre több alkalommal csatlakoztam hozzá, ha ideje engedte, hogy biciklizhessen. 2013-ban Dávid barátom egy ízben elhívott egy rendes, sportegyesület által szervezett túrára is. Ezen Tibi is ott volt, de akkor mi ezt még nem tudtuk, és eszünkbe sem jutott, hogy megkérdezzük, hogy esetleg ő is részt vesz-e az eseményen. De a jövőben szervezett túrákra mindig hárman mentünk, kivéve egyszer, amikor Dávid nem tudott velünk tartani, az idei tavaszin.
Én továbbra is szeretnék ezeken részt venni, viszont furcsa lesz, hogy Tibi már egyiken sem lehet jelen :(
A 2014.04.12-én tartott Tavaszi hajtás kerékpártúra után
készült ez a kép a verhetetlen triónkról :)
Most, hogy újra a vasút berkein belül "dolgozok", bemutatott olyan mozdonyvezetőknek, akiktől sokat tanulhattam, tanulhatok, de ő maga is ilyen ember volt, hiszen, ha ideje engedte, segített felkészülni a forgalmi vizsgámra is. Akárhányszor tudtam is, hogy épp valahol messze Szegedtől oktat, mindig bekukucskáltam a folyosó ajtón, hátha mégis itt van a szürke biciklije, hogy beköszönhessek, elmondhassam, hogy mennyire nem értem a tananyagot, ő pedig azt felelje, "A világ leglogikusabb dolga a vasút".
Tibi, akárhol is legyél most, jobb hely lett általad, és mivel mindig is olvastad a blogomat (sőt, még egy olyan blogra is emlékeztél, amiről már én is elfeledkeztem), remélem, hogy ezek a sorok is elnyernék tetszésed. Mindig örömmel fogok rád emlékezni, és ahogy sokan mások, úgy én sem foglak elfeledni sosem. Sajnálom, hogy nem tudlak elvinni az éppen aktuális mozdonyomon sehova, hogy nem tudtalak visszahívni arra az üveg Red Labelre a tanfolyam végén, amit megígértem neked. De hogy én legyek a legjobb mozdonyvezető a világon, amennyire csak lehet, meg fogom tartani.
Tudom, hogy az égi vasutasok immáron a legjobbtól tanulhatnak. Örülök, hogy nyolc évig engem is oktathattál az életre... Ég veled, Barátom! :(
Kocsis Tibor
1965 - 2016
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése