"Hív a vasút! Vár a MÁV!"

Hangzik el öt alkalommal is a Magyar Államvasutak 1978-as reklámfilmjében. És mielőtt egy szóval is továbbmennék ebben a témában, nincs elfelejtve az 576-os bejegyzés sem, csak azt egy szuszra szeretném megírni, és aktívan filózok, hogy hogyan, mit és mennyit tegyek bele abból a négy és fél évből, amit még nem öleltem fel eddig. Úgyhogy, tényleg, lesz az folytatva, nem is olyan későn, talán a vasárnapomat rá tudom szánni, de majd látom, nem ígérgetek semmit :)


No de, visszatérve a MÁV-hoz... Szóval elindult a tanfolyam, immáron 10 nap eltelt abból a nagyjából 540-ből, ami a mozdonyvezető-képzésünk rendelkezésére áll. Igazán mélyen még nem merültünk semmilyen tananyagban, az órarendünk alapján azt jövő szerdától fogunk, de akkor ténylegesen beindul az egész, és nem lesz megállás 2017 decemberéig. Húzós kis másfél év lesz, de maximálisan úgy érzem, hogy készen állok a kihívásra :D

Út a sikerhez

Mert hát mi is vár az út végén? Ahogy másod-unokatestvérem édesanyja oly remekül megfogalmazta, eddig csak olyan munkáim voltak, ami "minden gyerek álma" (bár a kertészetet nem sorolnám ide :D). És valóban, a fent említett reklámfilmben is elhangzik, hogy nincs olyan fiú, aki kicsi korában ne azt felelte volna a "mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre, hogy mozdonyvezető. Vagy, a mai világban videojáték-bolti eladó. Szóval igen, eddig valóban úgy tűnik, hogy sikerült olyan munkákat választanom, ami egy kissrác álma lehet :) És mivel agyilag kissrác korom óta kissrác vagyok, így az út végén egy álom beteljesülése vár :)

No, kezdjük a múlt héttel, az első nap adminisztrációval kezdődött, ez túl sok szót nem is érdemel. Második napon lelátogattunk a szegedi fűtőházba, körbenéztünk a járműjavító-csarnokban, illetve felmehettünk egy M62-es mozdonyra is, becenevén a Szergejre. Ha választanom kellene kedvenc dízelmozdonyt, akkor ő lenne az :D

A Szergej motorja, ami eredetileg tengeralattjáróhoz(!) készült

A következő három nap, azaz szerda-péntek sokkal több és jobb izgalmakat ígért, ugyanis meg lett hirdetve az úgynevezett "orientációs utazás" és megkaptam mellé a vezénylésemet is. Ez annyit jelent, hogy egy mozdonyvezető mellé felültünk mindannyian (mármint mindenki egy-egy mozdonyvezető mellé, nem mind a 30 diák ment egy mozdonyra :D), és egy rendes szolgálatot lehúztunk mellette.

Az én vezénylésem meglehetősen unalmas volt, talán az egyik legunalmasabb, amit kaphattam, egy éjszakai tartalékos szolgálat, és egy Kiskunfélegyházáig közlekedő személyvonat. Nagyon elszomorodtam, mert hát izgalomra vágytam, ez meg minden volt, csak izgalmas nem, vagy legalábbis nem tűnt annak :D Nagy szerencsémre azonban az egyik osztálytársam barátnője épp utazott Amerikába, és az én beosztásom neki sokkal jobb lett volna, hogy tudjon a lánynak segíteni, nekem meg az övé, ugyanis első napra volt egy Szeged - Békéscsaba vonat, a másik két napra pedig Szeged - Budapest :D Úgyhogy örömmel cseréltem vele vezénylést, és életem egyik legjobb döntése volt ;)

Első két napon ugyanazzal a mozdonyvezetővel voltam, ő már 30 éve űzte az ipart, kicsit már unta, de egyébként nagyon sok mindent oktatott, aminek persze a felét se értettem. Első napon tehát Békéscsabára vezetett utunk egy Uzsgyival, ami ugye egy motorvonat. Laci, a mozdonyvezetőm mondta, hogy életében háromszor vezetett ilyet, és Békéscsabán se járt többször, úgyhogy izgalmasan indultunk neki a szolgálatnak :D

További feladatunk volt "kiszerelni" az Uzsgyit, ha odaértünk, ami számomra érthetetlen módon azt jelenti, hogy tankolni kellett bele. Az odafele utunk minden gond nélkül lezajlott, majd némi útbaigazítás után lejutottunk a békéscsabai fűtőházba, ahol tankoltunk. Mivel csak három óra múlva kellett visszaindulnunk Szegedre, így bőven volt időnk beszélgetni, meg pihenni. Dávid barátom szólt, hogy Szegeden órási vihar volt, és hamarosan felettünk is összegyűltek a viharfelhők, és el is kapott minket egy jóóóó nagy zivatar.

A csabai zivatar

Mire azonban el kellett indulnunk vissza Szegedre az eső is odébb állt, és legalább lehűtötte a levegőt. Sőt, félúton hazafelé már újra verőfényes napsütés volt. Bár jót nevettem Lacin, mert a fülke ablakait kinyitottuk, mikor elindultunk, és az első fékezéskor egy csomó víz ömlött be rajtuk, jól nyakon öntve Lacit. Mondta is, hogy jobban elázik a vonatban, mintha kiment volna az esőre. :D
Hazafelé integettem Dávidnak, aki Szeged-Rókus pu.-n váltókezelő, úgyhogy jó volt találkozni vele,  még ha csak futólag is :D

Úton hazafelé, valahol Orosháza után, azt hiszem

A másnapi utat is nagyon vártam, Szeged - Budapest, ráadásul a kedvenc mozdonyomon, a V43-ason, azaz a Szilin. Bár egy meglehetősen lepusztult példányt kaptunk erre a napra, baromira élveztem az utat, főleg a hullámvasutas részét, ugyanis helyenként annyira rossz a pálya, hogy rettenetesen dobált minket a székeinkben. Itt tanultam meg egy másik kifejezést is, a mozdonynak ugyanis "vékony volt a talpa", ami nagyjából annyit tesz, hogy már "elkopott" a kereke. Ez a sebességtartásnál némi gondot jelentett, ugyanis a V43-as a kerék fordulatszáma alapján méri a sebességet, és már akkor jelzett a beépített készülék, hogy túlléptük a megengedett sebességet, amikor még valójában nem is léptük túl. Plusz az éberségjelző pedálja is szarul működött.

Laci amúgy mindig is villanymozdony párti volt, úgyhogy a V43-asról egész jó kiselőadásokat tudott tartani, aminek jelentős részénél szintén csak pislogtam, hogy mi van, de hát ezért van ez a tanfolyam, hogy megtanuljam ezeket :D

Indulásra várva a lelakott Szilivel

Utolsó napom egy másik mozdonyvezető mellett telt már, akiről korábban sok jót hallottam a jegyvizsgálóból avanzsált gyakornokoktól. Ez még egy lapáttal rátett az amúgy is besózott seggemre. Pénteken tehát szépen felslattyogtam a mozdonyhoz, és jeleztem a létezésemet Tamásnak, aznapi mentoromnak. Neki sem szólt senki, hogy én megyek, ahogy mondjuk Lacinak se szóltak, de szívélyesen fogadott, úgyhogy jókedvűen foglaltam helyet egy másik, sokkal kulturáltabb V43-as vezetőállásán. Még klíma is volt! :O

Tamással hamar megtaláltuk a közös hangot, aminek örültem (félreértés ne essék, Lacit is bírtam, de Tamással kicsit közvetlenebbül tudtam beszélgetni), végig nevetgéltük az utat, meg poénkodtunk, persze jó diákként azért tőle is kérdeztem dolgokat, amiket öt perccel később már el is felejtettem. Ja, és megengedte a legtöbb szakaszhatárnál, hogy én birizgáljam a kapcsolókat (légsűrítő, szellőző KI, majd főmegszakító KI, ahogy elhaladtunk a "Főmegszakítót be!" jelző mellett, főmegszakítót BE, légsűrítő, szellőző BE :3).

Régi álmom vált valóra, hogy bekapcsolhattam a szellőzőt, 

aminek IMÁDOM a hangját

Utunk zavartalan volt egészen Nagykőrösig, amikor is Tamást felhívta a jegyvizsgáló, hogy nagyon füstöl az egyik kocsi. Tamás egyből láthatósági mellényt kapott fel, én pedig tudásszomjasan loholtam utána, hogy megnézzük, mi a baj. Mint kiderült, az első gyorsvonati személykocsi fékje nem oldott fel, mikor elindultunk Kecskemétről, és megfékezett állapotban jött velünk végig Nagykőrösig, 120 km/h-val. Ilyenkor a mozdonyvezető felelőssége eldönteni, hogy mit tesz, továbbvihettük volna a kocsit Ceglédre, ahol talán helyben meg tudták volna szerelni, vagy kiiktathattuk volna a kocsit a fékezésből (Tamás ezt is elmondta, hogy ezt ennél a kocsinál miért nem lehet, de sajnos elfelejtettem :/) vagy kisorozhattuk a vonatból. Némi telefonálás után utóbbi megoldást választotta, mert Ceglédig csak 15 km/h-val mehettünk volna, és ezt nem akarta az, akivel Tamás beszélt telefonon. 

A kisorozott kocsi, békésen várja sorsát az ötödik vágányon

Így, az utasok nagy örömére megkezdődött a kocsi kisorozása. A művelet leírásától most megkímélnék mindenkit (csak ide-oda tolatgattunk), a lényeg, hogy 44 perc késést sikerült összeszednünk Nagykőrösön emiatt. Utunk további része Budapestre már eseménymentesen telt, én bevallom, azért örültem neki, hogy volt valami izgalom is. Nyilván utasként én is hőbörögtem volna, de igazából inkább zsúfolódok össze másokkal, mint hogy véletlen kigyulladjon alattam a kocsi :D 

További 12 perc késést sikerült felhalmoznunk útközben, mert vonatkeresztnél minket állítottak félre, hiszen nekünk már úgyis mindegy volt, legalább a szembejövő, Szegedre tartó vonat ne késsen. 

A ránk váró tömeg, akik mentek volna Szeged felé

Na most, ez a dolog Budapesten úgy zajlik, hogy optimális esetben felérünk a Nyugatiba óra:07-re. Amiket visz személykocsikat a vonat, azokat fordítják vissza óra:53-kor, és mennek le Szegedre. A mozdony, ami felvitte őket, félreállítják, bevárja a következő, óra:07-re Szegedről érkező vonatot, és rájár az elejére, ez viszi óra:53-kor a következő vonatot.
Viszont, mi ugye késtünk majdnem egy órát, azaz nem volt személykocsi, amire felszállhattak volna az utasok, ezért várnak olyan rengetegen a peronon :D Szűk tíz perc telt el, amíg mindenki felszállt, az előző vonat mozdonya rájárt a másik végére, és már ment is Isten hírével. Mondjuk volt egy lány, aki kifejezetten örült a késésnek, mert ő maga is elkésett :D Mire kihúzott az állomásról, már felért az utánunk jövő szegedi vonat is, úgyhogy nem volt sok időnk tökölni Tamással, azonnal félreállítottak bennünket egy másik vágányra, majd rájártunk a szerelvényre.

Tamás elküldött a Nyugatinál lévő Mekibe, amíg ő tett-vett, és nagyon kedvesen felajánlotta, hogy fogyaszthatok én is valamit a kontójára. Cserébe elfelejtettem neki venni két csibeburgert, amit aztán egész visszaúton hallgathattam, de kötöttünk egy fair üzletet, ugyanis neki beszart az öngyújtója, így odaadtam neki az enyémet. De a lelkiismeret azért még furdal, úgyhogy ha találkozok vele valamikor, két csibeburgerre a vendégem lesz :D

Kisteleki zivatar

Szegedre az út már eseménytelen volt, bár ismét elkapott minket egy jóóó nagy zivatar Kistelek előtt. Paráztam, hogy Szegeden bőrig ázok majd, de szerencsére, vagy inkább sajnos ott már szárazság volt. Tamással még váltottam pár szót az állomáson, felajánlotta, hogy kedd éjjel elvisz egy éjszakai tehervonatra, de sajnos nem értem volna időben vissza a tanfolyam megnyitójára, meg hát mosott szar lettem volna reggelre. Így ezt majd máskor pótoljuk.

Ez a három nap volt megszabva tehát az orientációs utazásokra. Kicsit úgy éreztem magamat, mint az Assassin's Creed című játék legelején, hogy a karakter minden képessége megvan, maxos életerővel, én is ott voltam egy mozdonyon, "vezethettem", aztán egyszer csak puff, mint a játékban is, vissza a start mezőre, és ma megtanulhattam, hogy hogyan kell használni a porraloltót. De nem bánom, lesz ez még sokkal izgalmasabb, és vért izzadóbb :D

Egy kis mellékszösszenet, voltunk még lent a fűtőházban, ezen a héten kedden, ha jól emlékszem, ott sikerült lencsevégre kapnom megint egy beindított M62-est.

Szergej működés közben

Amennyire én tudom, nem nagyon használják már ezeket, legalábbis felénk... én elég régen láttam :D De aztán ki tudja. Elvileg erre nem kapunk majd típusvizsgát, ugyanis a tanfolyam alatt három dízelmozdonyra szerzünk majd ilyet, de úgy tudom, a Szergej nincs köztük (elvileg Uzsgyi, BZmot, és M41-es "Csörgő"). De ha majd lehet valahogy, valahol, valamikor, akkor mindenképp megszerzem a Szergejre is, meg vannak itt még ambícióim, csak egyelőre ez a mozdonyvezető dolog legyen meg :)

Egy szó, mint száz, az elmúlt másfél hét eddig remekül telt, kicsit az osztálytársakkal, főleg a szegediekkel jobban összeismerkedtem már (az orientációs utazások mindenkinek a saját telephelyén voltak, amit a felvételinél megjelölt). Nagy reményekkel vágok bele a következő hetekbe, és odateszem magamat, muszáj lesz, mert augusztus 15-én már vizsgázunk az általános vasútüzemi ismeretekből. 

Köszönöm a figyelmet, remélem, tartottátok olyan érdekesnek ezt az írást, mint én az átélt élményeket! ^_^