Villámbejegyzés a mai napról

Először is naaagy gratula kedves osztálytársaimnak, hiszen a 30-ból 30-an folytathatjuk a szegedi mozdonyvezető képzést ^_^ Szívből remélem, hogy a forgalmi rész után is ennyien maradunk.

Második számomra fontos dolog, hogy az előző, "Három hónappal később..." kezdetű bejegyzésem lett a második legtöbbször megnyitott posztom, a maga 117 lekérésével, amiből mondjuk kb 5 én voltam, de a többi akkor is figyelemre méltó egy ilyen kicsi és jelentéktelen blog életében. Szóval köszönöm szépen minden kedves olvasómnak! :) Jól esik a figyelem, és hogy érdeklődtök az életem iránt. :)

Harmadik, a mai napról egy szösszenet összefoglaló. Jól mondta az osztálytársam, abszolút korrekt mozdonyvezetőt kaptam, Józsefet, aki precízen és odaadóan tette a dolgát, hogy szerény személyem tovább gyarapítsa tudását a vasút rejtelmes dolgairól.

Reggeli feljelentkezésem után még mindig a meglepetés kellemes homályába burkolózott, hogy hova fogok utazni, de hamarosan kiderült, hogy eredeti gyanúm beigazolódni látszik, és személyvonatot kaptam az utolsó utazással teli napomra. Nem is akármilyet! A híres-hírhedt BZmot motorvonat/motorkocsi vezetőállását bitorolhattam (mármint a második ülését), ahova általános iskola harmadik osztálya óta nem tettem be a lábamat (akkor is csak azért, mert az akkori osztályfőnök férje volt a mozdonyvezető).

Képen látható 275-ös BZ volt a kiinduló vonatunk. Mint a mellette álló

Desiróból sejteni lehet, a kép nem a környéken készült, hanem Magyarország

általam legjobban gyűlölt városában.

Nem csekély halálfélelememet legyőztem, és Józsi már meg is kezdte az okításomat a Kispiros kezelőszerveiről. Utunk először Kiskunfélegyházára vezetett, majd jött a kisebb hidegzuhany, hogy ott négy órát fogunk várakozni, és ő el is menne pihenni addig, én meg találjam fel magamat. Mivel a telefonom alkalmatlan arra, hogy négy óráig elszórakoztasson, plusz akikkel beszéltem volna, nem voltak elérhetőek a délelőtti órákban, így négy óra tömény unalomra készültem fel lélekben.

Minden gond nélkül odaértünk Kiskunfélegyházára, igazából ez a BZ tökre tetszene, ha nem lenne egy gördülő halálcsapda, mert tök olyan feelingem volt benne, mintha buszt vezetnék :D Minden kis piszlicsáré megállóhelyen és állomáson megálltunk, hiszen személyvonat voltunk, kezelni kellett az ajtókat, "csengetni" az ajtó becsukása előtt, szóval, mivel eredetileg városi tömegközlekedésre rendeztem be az életemet, abszolút élveztem az utat.

A további útiterv az volt, hogy a 13:34-kor Félegyházáról Hódmezővásárhelyre induló vonaton szolgálatot teljesítő mozdonyvezetőt Szentesen leváltjuk, és mi visszük tovább a végállomásig a szerelvényt, majd nagyjából 20 perc múlva már fordulunk is vissza, és jövünk Félegyházára.

Azonban a közel négy órás várakozás továbbra is bosszantott, természetesen Józsit nem hibáztattam, hogy rápihent a nap további részére, csak önmagammal nem tudtam mit kezdeni addig. Már Félegyházán voltunk, éppen étkeztünk, beszélgettünk a BZ utasterében egy ideje, mikor egyszer csak befutott a Pestről jövő IC. Elején a magyar mozdonyépítés csúcstechnológiája, a V63-as, Gigant kódnevű villanymozdony. Állam persze azonnal leesett, mire Józsi szólt, hogy ha gondolom, menjek el vele vissza Szegedre egész nyugodtan, ő is úgyis nem sokára ellép pihenni. Kapva kaptam az ötleten, hogy ilyen mázlim nem lehet egyszerűen, hogy oly sok hónap (három) várakozás után felülhetek egy Gigantra.

Józsival átszaladtunk a V63-as elejére, bekopogott az ajtón, és megkérdezte a mozdonyvezetőt, hogy vele tarthatnék-e, aki szívélyesen felengedett. Elköszöntem Józsitól, és bemutatkoztam Józsinak, merthogy a változatosság gyönyörködtet, és a V63-ast is egy József nevű ember vezette. Ő Józsihoz hasonló alapossággal, és az értelmi szintemnek megfelelően bemutatta a mozdonyt, én meg csak nyálcsorogva hallgattam és ittam minden szavát. Számomra meglepő volt, hogy nagyobb, hosszabb, és mégis csendesebb, és közel sem ráz annyira, mint egy V43-as.

A 022-es Gigant :3 Sajnos vizes volt a kamera lencséje, úgyhogy

muszáj voltam kicsit utánélesíteni, hát nem sok sikerrel, de a lényeg látszódik.

Kérdeztem Józsit, hogyhogy Gigant jön erre, mondta, hogy a tegnapi ceglédi gázolás miatt kiesett az a V43-as, és nem volt tartalék, úgyhogy ezért küldték ezt a gépet. Szegedre érve ahogy körbejártunk az állomáson, végigmentünk a géptéren, és wow, sokkal másabb volt, mint a Szilié. Túl sok időm nem volt bámulni, de azért az alapvető dolgokat, mint légsűrítő, kormányszelep, és áramszedő szelektáló váltó már felismertem, és elképesztően büszke voltam, hogy milyen jól költi el rám a MÁV a pénzét, hogy ezeket a dolgokat már ilyen perferktül vágom :3 :D

Visszafelé a 11:45-ös IC-vel mentem volna újra Kiskunfélegyházára, azonban amikor fel akartam ülni a mozdonyra, belefutottam a MÁV talán legbunkóbb mozdonyvezetőjébe... Bemutatkoztam, ahogy kell, mondom, hogy Félegyházáig mennék csak, ott vár a mozdonyvezetőm. Erre ő, hogy akkor ezt intézzem el vele. De mondom, ő már Félegyházán van. Mire ő, hogy oké, de ő nem oktató, meg nincs is erre kiképezve. Mondom, az nem gond, eddig se oktatókkal voltam, meg felszállókártyám is van. Erre ő, és igyekszem szó szerint idézni: "Hát akkor üljél fel, de én egy szót nem fogok szólni, meg amúgy is utálom, ha van itt velem valaki." Gondoltam itt sok mindenre hirtelen, de csak annyit mondtam, hogy ha ez ekkora gond, akkor inkább megyek személykocsiba, és már el is fordultam, még mondta, hogy "jó, köszi", én meg hogy "nincs mit".... Nem értem, hogy miért gondolja az ilyen magát felsőbbrendűnek, amikor jó eséllyel én is a kollégája leszek majd, és annak idején ő is volt tanuló. Az biztos, hogy karácsonyi ajándékot nem kap tőlem....

Eme kellemetlen közjáték, és háromnegyed órás utazás után visszaérkeztem Félegyházára, és örömmel konstatáltam, hogy csak háromnegyed órát kell várnom a vásárhelyi vonat indulására, amit addig a telefonon elpötyögve, és étkezve töltöttem. Felültem a vásárhelyi vonatra, szintén BZ volt, és már kezdtem aggódni, mert Józsi sehol nem volt még, pedig már öt perc volt csak az indulásig, de az utolsó pillanatban végül felbukkant ő is. Amíg utaztunk, abszolút korrekt kioktatást kaptam a BZ-ből, már tudom, hogy hol kell hűtővizet önteni belé (kissé meglepődtem, mert erre a műveletre az utastérben lévő egyik ülés alatt van lehetőség :D), meg hogyan működik a fűtés és a hűtővíz hűtése.

Szentesen átvettük az irányítást, és egyébként baromi érdekes volt legfeljebb 80-nal, de inkább 50-60-nal "sínbuszozni". Tök nyugodt mellékvonal, utas nem sok van, több idő van reagálni az alacsonyabb sebesség miatt, tök szép tájakon mentünk, a vadregényes, fűvel benőtt sínen kapart a kerék, meg megcsúszott fékezéskor az eső miatt (azonnal fel is idéztem magamban a tapadási tényezőről tanultakat a fejemben :3) (sajnos azonban felidézés után csak egy "File not found" felirat fogadott az agyamban :D) (amúgy nem, emlékeztem rá ^-^) (részben).

Ez a kép ugyan már a Szentes utáni, Orosháza felé tartó szakaszon készült, de a 

Kkfháza - Szentes szakaszon szintén voltak ugyanilyen állapotú pályaszakaszok.

Képeket mondjuk csinálhattam volna, mert lett volna rá idő, de igazából Józsi állandóan beszélt valamiről (megtudhattam, hogy remek holtágak vannak a térségben, amik horgászásra kifejezetten alkalmasak), én meg hallgattam, vagy én beszéltem valamiről, vagy kérdezgettem, hogy pl. hogyan működik a motor fordulatszám-szabályozása. 

Akit igazán érdekel az általam ma bejárt vonalszakasz egy része az

katt a videóra. A vonat egyszerre indul egy Uzsgyival, ez ma is így történt, 

bár ma egy picivel utánunk menesztették az Uzsgyit, míg a videón

"versenyt futnak" egymással :)

Oda-vissza hamar megjártuk a Kkfháza - Vásárhely - Kkfháza szakaszt, különösebb események nélkül (bár elgázoltunk vagy három fácánt, de hát minek jönnek a sínekre). Józsi külön beszélt az itt lévő útátjárók veszélyességéről, ezért amit picit is bokor takart, már nyomta a kürtöt, és mondta, hogy ne legyek rest majd, ha esetleg erre, vagy ilyesmi vonalra kerülök, és nyugodtan adjak hangjelzést én is. 

Mai napon sokadjára visszaérkezve Félegyházára félretettük a BZ-t egy tárolóvágányra, Józsi megcsinálta a szükséges adminisztrációt, majd felbattyogtunk előbb a büfébe, majd ki a peronra, ugyanis érkezett is a mai utolsó vonatunk, az utolsó Szegedre tartó személyvonat. Nagy szerencsémre BZ helyett Uzsgyi érkezett Lakitelekről (az onnan érkező személyvonat Uzsgyiját vittük tovább), így ma egy harmadik gépre is feljuthattam. 

A ma látott három gépben közös, hogy nem EÉVB-t használ vonatbefolyásolásra, hanem EVM-120-at, aminél kevés idegesítőbb dolgot láttam eddig életemben. Míg az EÉVB csak sűrített felhívást ad neked, ha lassítanod kell egy jelző előtt, addig az EVM-120 jelez neked háromszor, és ha a harmadik hangjelzés után se lassítasz le arra a sebességre (vagy legalább érzékeli, hogy elkezdtél fékezni), amivel a jelző mellett el kell haladni, akkor megállítja az egész vonatot :D Így gyakran volt, hogy még vagy 4-500 méterre voltunk a jelzőtől, de már 40-nel kellett döcögni, különben sípolt, mint egy vadbarom. 

Díszkivilágításban az Uzsgyink :3 Még mielőtt elrohantam volna haza,

lőttem egy képet, mert miért ne? :D

Pici késéssel, de épen, egészségesen megérkeztünk vissza Szegedre. Közben már ránk is esteledett, illetve a város határában el is kezdett szemerkélni az eső, úgyhogy rohamtempóban megköszöntem Józsi egész napos oktatását, mert valóban hasznos volt megismerni a BZ-t, hiszen úgyis lesz rá típusunk előbb-utóbb, és inaltam a biciklimhez. Természetesen 5 perccel azelőtt, hogy hazaértem, már utolért az eső, úgyhogy, ha nem is vészesen, de eláztam.... :/

Elképesztő két hét volt ez az utazások tekintetében, jó volt megismerni a leendő kollégáim egy apró hányadát- már aki szívesen vette a társaságomat... - jó volt már némileg több rálátással rendelkezve hallani azokról a gépekről, amiket majd mi is vezetni fogunk. Remélem, nagyon-nagyon remélem, hogy a forgalmi modul után is ugyanígy vélekedek majd a dologról :D Józsi kifejezetten szereti a szakmáját (ma volt 30 éve és 1 napja mozdonyvezető), és nekem is jobb érzés volt ilyen mv mellett ülnöm, mint olyan mellett, aki már belefáradt, vagy eleve egy teáskanál érzelmi színvonalán áll, és fel se engedett a mozdonyára.  

Izgatottan és félelemmel várom a forgalmi modult, talán jelent némi könnyebbséget, hogy az oktató már tanított engem a Gábor Dénesben, bár igaz, az is olyan régen volt, hogy azt is kétlem, hogy emlékezne rám (hiába mentem be egyszer részegen az órájára :D).

Illetve köszönöm a figyelmes osztálytársaknak, ha szólnak, hogy valamit elírtam, ahogy tette ezt egyikük az előző bejegyzésnél is, ezt a jó tulajdonságot nyugodtan lehet folytatni, még nem vágom az összes létező szakkifejezést ;)

Ennyi voltam mára, meg valószínűleg egy újabb pár hónapra, vicces, hogy még tán hosszabb is lett a "villámbejegyzésem", mint amiben a két hetet összegeztem :D 

Köszi a figyelmet ^_^

Ui.: Láttam Félegyházán a legelső Szilit amit valaha gyártottak, úgyhogy ez feltette az i-re a pontot, az meg különösen, hogy ide jött le Rendezőre, elvileg sódervonattal :3

Néhány évvel ezelőtti kép, még frissen visszafestve

a (nagyjából) eredeti színeire

Sziasztok! :)

Három hónappal később...

... még mindig nem írtam meg az 576-os megemlékező bejegyzést, de most már belátom, hogy jó eséllyel nem is fogom. Mindenesetre a jelenlegi önmagamat egy ottani kollégának köszönhetem :) Akinek hálás vagyok. Neki már elmondtam, ő tudja, hogy róla beszélek most. De mindenkit szerettem, aki ott dolgozott, jó emberek, jó volt velük.

De most már sokkal érdekesebb dolgok zajlanak az életemben, ugyanis június 13 óta mozdonyvezető-gyakornok vagyok a MÁV-nál. Ezzel, gondolom, nem mondtam újdonságot senkinek :) Lezajlott az első nagy megmérettetés, a műszaki modul záróvizsgája. Első körben csak 9 embernek sikerült, a többiek éppen ma írtak sikeres írásbeli pótvizsgát, a szóbelin meg már úgyis átsegítik őket a vizsgabiztosok, ahogy minket, kilencünket is. De egy Gags kocsival küldöm nekik a pozitív energiákat.

Cserébe a sikerünkért, illetve, hogy ne csak két hétig vakargassuk a fülünket itthon, ismét motivációs utazásra küldtek minket. Nem emlékszem az eredeti beosztásomra, de mivel "év közben" (jesszusom, mint valami kisiskolás... :D) voltam egy napot utazni egy Feri nevű mozdonyvezető mellett egy ismerősöm jóvoltából, ezért őt kifejezetten szeretem volna kérni, valamint az első utazásom harmadik napján megismert Tamással is örültem volna, ha mehetnék. Ezért megkérdeztem Tamást, hogy mikor jár erre Szeged felé, és nagy szerencsémre augusztus 27-én és 31-én is Szeged - Budapest közé szólt a vezénylése. Képeket nem nagyon tudtam csinálni, mert egyrészt Szeged - Pest között nincs mit fotózni, V43-ast meg már látott mindenki, a másik okot lejjebb kifejtem.

A kép a hovamegyavonat.blog.hu-ról származik. Csak azért tettem ide,

hogy aki még nem látott V43-ast/431-est, az is tudja, hogy miről van szó.

Illetve konkrétan ezen a 229-esen utaztam már kétszer is :) 

A sikeres írásbeli után felmentem a vezénylőhöz, hogy kicsit módosítsuk már a beosztásomat, így szerencsémre kaptam két szolgálatot Feri mellé, és kettőt Tamás mellé. A többi néhány napom általam addig ismeretlen mozdonyvezetőkkel telt. Kezdve mindjárt az elsővel, augusztus 19-cel. Csaba, az aznapi felügyelőm (ez meg mint valami fegyelmi dolog... :D) profi módon kioktatott a V43-as mozdonyból, és nagy szerencsémre már azért többet értettem abból, amit mond, mint az első utazások alkalmával. Remek nap volt, sok tekintetben izgalmas, és azt is megtanulhattam, hogy mi az a túláram-relé és mikor lép működésbe :D

Második napon Ferivel voltam, meglehetősen korán kellett jelentkeznem szolgálatra, és a szokottól eltérően nem is a személypályaudvaron, hanem egyből a Rendezőn... :3 Így olyan 3:45 körül felpattantam a bicajomra, és az igen hűs hajnali menetszéllel a nyomomban eltekertem oda. Negyed 5 előtt nem sokkal értem a kiindulási állomásra, ahonnan egy Kútvölgyre tartó sódervonat eljuttatása volt a célunk. Végre először ülhettem fel egy mozgó Szergejre, ami továbbra is a kedvenc dízelmozdonyom.

Kezelése ránézésre egyszerűbb volt, mint a V43-asé, és hát szerintem amúgy is egyszerűbb :D Úgyhogy kellemes kis utazás volt, és amit még nem tapasztaltam, hogy éjjel indultunk el, de már reggeli napsütésben értünk oda Kútvölgyre. Természetesen a tehervonat ritkán élvez prioritást a személyvonatokkal szemben, úgyhogy néhány ízben félreállították a szerelvényünket, és várnunk kellett egy-egy személyvonatra, ami jött, vagy épp ment.

Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy ez Algyő állomás,

de igazából fingom nincs :D Vártuk a továbbhaladást engedélyező jelzést... :)

Izgalmas volt ez az út is, főleg azért, mert 32 kocsit húztunk, 440 méteres volt a szerelvény, és 2160 tonna volt az elegytömeg. A Szergej azért jól bírta, de nem is vártam kevesebbet a kedvenc dízelemtől :3

Hódmezővásárhelyen ismét félreállítottak, itt még külső fotókra is volt idő. 

Jól látható felül a híres-hírhedt SUGÁRVETŐŐŐ :P

Minden probléma nélkül megérkeztünk Kútvölgyre, ahol két markolóval, és 4-5 teherautóval azonnal megkezdték a sóder kiürítését. Ferivel addig elütöttük az időt, kérdezgettem a mozdonyról, körbemutatta a belső tereket, a nagyfesz teret, és még a "nívópálcát" is megnézhettem, ami inkább egy vasdorong volt, mint pálca :D Itt megtudtam, hogy a Szergej üzemanyag-tartálya 4000 literes, és általában 3700 literig töltik. Valamint, ha jól emlékszem, indításkor 50-60 litert ebből be is nyel. 

A Szerdzsó főlégtartályának víztelenítő szelepét kinyitottam. Ezt elvileg minden napi vizsga

alkalmával le kellene ereszteni. A videó készítésekor már legalább három perce nyitva volt...

A mozdonyt kívülről is körbejártuk, ekkor nyitottam ki a fenti videón is látható víztelenítő szelepet, mert emlékeztem rá még egy korábbi gyakorlatból, hogy vicces dolgokat művel, ha túlságosan kinyitom, úgyhogy csak nagyon óvatosan húztam magam felé a kis piros nyitókart. Ahogy látni lehet, így is spriccelt mindenfelé a szutymákos víz. 

Ezt a videót nem én készítettem, de a mi Szergejünk motorja is ilyen szépen beindult :)

Nem is tudom, hogy hány órát voltunk Kútvölgyön, de hármat tuti. Feri jól állta az idióta kérdéseim sarát, és mindenre tudott reagálni, de néha hagytam neki pár perc pihenőt, olyankor kint sétáltam, nézelődtem, fotóztam, járkáltam. Mivel a markolók nem tudtak a teljes szerelvényhez odaférni, ezért az első négy kocsival előrébb kellett mennünk, hogy azokból is ki tudják szedni a sódert. Ehhez viszont előtte meg kellett várnunk a Szegedről, jó két órával később érkező tolatásvezetőt, Tibit, aki ezt a műveletet levezényelte.

Említett négy kocsit itt pakolják ki. Érdekes volt, hogy a teherautók a kipakolt sóderből

épített egyre nagyobb dombra másztak fel, és oda ürítették a rakományt. A munkát vezető

férfi mesélte is nekünk, hogy voltak már balesetveszélyes helyzetek is, pl. megcsúszott

a sóderrakás a teherautó alatt, ami erősen megbillent, de vissza tudott kapaszkodni.

A kirakás végeztével körbejáratták a mozdonyt, rákötötték a kocsik végére, azaz most már elejére, és mehettünk is haza Szegedre. Itt némi üzemzavar támadt szegénykében, ugyanis minden ok nélkül leállt a motor egy helyben állás közben, és csak második próbálkozásra sikerült beröffenteni, valamint hiába volt a vonatra engedélyezett legnagyobb sebességünk 80 km/h, "kiesett a 2. sönt"(egyszer biztosan ezt is tudni fogom, hogy mit jelent :3)  és hatvannál gyorsabban nem tudtunk menni. Ezt leszámítva eseménymentesen visszaértünk Szegedre.

Másnap Pestre mentem egy idősebb mv-vel, ez a szolgálat, hááát.... Érdekes volt, maradjunk annyiban. Úgy vettem észre, hogy akik már 20-30 éve mozdonyvezetők, nem igazán szeretik, ha valakit felraknak melléjük :D Mindenesetre a V43-asról itt is tanulhattam még kicsit, de leginkább a szocializmusról, és a hetvenes évek vasúti helyzetéről hallhattam a legtöbbet. Meg hogy "régen minden jobb volt". 

Elérkezett az általam talán legjobban várt szolgálat, szintén Feri mellett. Egy szó szerint éjszakai tehervonat. Amióta idekerültem a képzésre, egy ilyenre szerettem volna a legjobban kerülni. Este tízre kellett mennem szintén a Rendezőre. Ez most egy rövidebb, 10 tartálykocsival és egy darab védőkocsival ellátott szerelvény volt. 

Balra a mi vonatunk, jobbra a másik Szili a miénknél jóval hosszabb szerelvényével

várta az indulást. Minket csak utána menesztettek. 

Sajnos a telefonom már igen régi konstrukció, így az optikája is gyenge, ezért az ilyen esti képek minősége meglehetősen kifogásolható :/ Nem is igazán készítettem emiatt túlzottan sok képet, mert nem volt értelme.

Miután a másik vonat elindult, izgatottan ültem fel a vezetőállásba. Kíváncsi voltam az előttünk álló "kalandra", hogy milyen lesz majd a nyílt vonalon koromsötétben menni. Feri értelemszerűen annyira nem volt odáig már ezért a szolgálatért, mint én :D De nekem még az újdonság varázsa azért körbelengte a hangulatomat.

Indulásra várva a Rendezőn, hangulatvilágításban. :)

Dördült a rajtpisztoly, vagy mi, és megmozdultunk úti célunk, Kiskunfélegyháza felé. Fotók, ahogy mondtam nem készültek, de wow, egészen más élmény volt kinn lenni, mint nappal. Akár 3-4 térközre előre is el lehetett látni, gyönyörűen csillagos, felhőtlen ég volt, és mellé még jó idő is. 

Tök jó volt Ferivel beszélgetni, ő is nosztalgiázott picit a beosztott gépekről, amik már nincsenek. 80 km/h volt ennek a vonatnak is az engedélyezett legnagyobb sebessége, és egyrészt tök furcsa volt, hogy nem álltunk meg sehol, és csak mehettünk, másrészt meg... Ööö. Hát, este volt. :D

Kiskunfélegyházára minden gond nélkül megérkeztünk. Itt azért kellett megállnunk, mert a védőkocsi csak idáig tarthatott velünk, és helyette kaptunk kettő másikat, azaz rendezni kellett a szerelvényt. Mikor mi elindultunk Szegedről, akkor Budapest-Ferencvárosból is megindult Szeged felé egy másik tehervonat, ezzel kellett találkoznunk, ahol személyzetcserével folytattuk volna utunkat ismét Kiskunfélegyháza felé. 

A rendezés és az újabb fékpróba után tehát megiramodtunk Budapest felé, majd néhány perccel később üzenetet is kaptunk, hogy Nagykőrösön lesz a csere. Odáig újra 80 km/h, és gyönyörködés a tájban. Nagykőrösre érvén már várt ránk a másik szerelvény.

Ebből sem sok minden látszódik... Jobb oldalon az eddigi gépünk,

bal oldalon a Fradiból érkezett szerelvény, és egy kis cigarettafüst. 

Ismételten megérkezvén Kiskunfélegyházára lenyűgözött, hogy mennyire baromi szép a tizenvalahány vágányok végén a kijárati jelzők vörös jelzése az éjszakai sötétben :3 Akartam fotózni, de esélytelen, semmi nem látszott, így végül nem készült kép... És nem is találtam a neten, hogy esetleg beszúrhassam ide. :/

Mivel visszafelé egy 32 kocsis szerelvényt hoztunk, amibe random sorrendben voltak a Szegedre tartó kocsik, ezért egy jó két órás várakozás következett, amíg zajlott az elegyrendezés. Ez az idő szintén beszélgetéssel telt, illetve én is kieresztettem egy ízben a víztelenítő szelepemet... :D Már persze a mozdonyon kívül. Közben éjjelre olyan hűvös lett, hogy be kellett kapcsolnunk a vezetőfülke fűtését :D

Egy újabb fékpróba után folytathattuk utunkat Szegedre, azonban Kiskundorozsmán félreállítottak minket a RoLa vágányra, és nem értettük, hogy miért. Feri telefonált az irányítónak, hogy mi a szituáció, és kiderült, hogy egész Szeged és Rendező feszmentesítve van, és az első vonat indulásáig úgy is marad. Mivel még csak fél négy volt, így ez egy újabb minimum egy órás pihenőt eredményezett. Feri mondta, hogy mivel két tehervonat is van benn Rendezőn, ezért hiába várjuk meg az első gyorsvonatot, ami Pestre tart, még az egyik tehervonatot is meg kell várnunk, hogy eljöjjön onnan, hogy minket lehessen hova rakni :D 

Egy bő óra és említett két vonat távozása után hirtelen eltűnt a "Megállj!" jelzés a jelzőről, és végre hazaértünk ^-^ Számomra nagyon érdekes volt ez a szolgálat, és tényleg, mint kisgyerek a játékboltban, úgy nézelődtem az utazás közben, még ha a sötét miatt nem is sokat láttam.

27-én eljött a nap, amit szintén vártam, hogy újra összehozzon minket a sors, vagy a szerencsétlenség Tamással :D Ami egyből feltűnt ezen a jóemberen, hogy neki már a menő új farmer egyenruhája van, ami hozzánk valószínűleg csak 4-5 év múlva ér majd el. Bár a szolgálatban semmi különleges nem volt (ismét Szeged - Pest...), a társaság mindenért kárpótolt, és köszönöm neki a mekis meghívást ismét :D A biztonság kedvéért eljött velem most ő is, nehogy elfelejtsem a csibeburgert. :D

30-án ismét egy új mozdonyvezetővel találkozhattam, Gáborral. Ő is már jó régóta dolgozik mozdonyvezetőként, és először rajta is picit azt éreztem, hogy jobb lenne neki nélkülem, de aztán ez nagyjából 20 másodperc múlva szertefoszlott, mert ő is jókedvűen fogadott, és egyből tanítással kezdte (a változatosság gyönyörködtet, úgyhogy Szeged - Pest, V43-as :D). Csaba mellett úgy érzem, hogy Gábortól tanultam a legtöbbet erről a mozdonyról, úgyhogy lassan mehetek típusvizsgára is (haha :D). Plusz kiderült, hogy ő is imádja a sci-fiket és az animációs filmeket, úgyhogy végül megtaláltuk a közös hangot :D

31-én megint Tamáshoz volt szerencsém, és hogy ne unjam meg a vasutat, egy V43-ason voltam Szeged és Budapest között. A hangulat a szokásos, igazából több szót nem is érdemelt az egész, még vasárnapra is elhívott, mert szeptemberben, ha jól emlékszem, nem is lesz többet Szegeden, vagy ha mégis, a hatodikán induló forgalmi modul miatt már úgysem tudnék vele tartani. Úgyhogy vasárnap ismét boldogíthatjuk egymást :D

Még hogy rosszul keresnek a vasutasok...! :D Szerény ebédünk Tamással, a fent már mutatott 229-es mozdonyon :)

A tegnapi szolgálatom (tippeltek, hogy milyen gépen és merre?) viszont kifejezetten kellemetlen volt, a mozdonyvezető elég nyíltan jelezte, hogy nem kellek én oda mellé, és voltak azért csendes 10-20 percek, amikor egyikünk sem szólalt meg... Mindegy, eltelt gyorsan, meg azért hazafelé már jobban tudtunk beszélgetni, mint Pest felé menet, de azért ezt elkönyveltem az eddigi legrosszabb szolgálatnak.

Hétfőre, azaz ötödikére még van egy szolgálatom, ami ELVILEG nem Szeged-Pest lesz, meg is lepődtem, de pontosan nem tudom, hogy micsoda várható, mert csak egy kódszámot kaptam, ahhoz meg kéne egy ilyen táblázat, ami csak az állomáson elérhető :D Akivel ott leszek mv, róla jókat hallottam, úgyhogy azért némileg pozitívabban állok a dologhoz, mint amilyen ez az elsejei szolgálat volt. Ötödikén meg szóbeliznek a drága osztálytársaim, nekik sok sikert, ha valaki olvasná ezt :)

Hatodikán pedig indul a legnehezebb rész, a forgalmi modul... Fel kell kötni a bugyogót. De faszagyerekek vagyunk mind, menni fog... :) 

Köszi a figyelmet a kedves olvasóknak! :)