Retró gyerekkor

Ostoba címadás, mint mindig, hiszen mindenkinek a gyermekkora már "retrónak" számít, kivéve azoknak, akik most gyermekek. Az elmúlt években amúgy is nagy divat lett elsősorban a 80-as évek újraélése, elég csak a mindenféle retrowave zenei stílusokra, vagy az ebben a korban játszódó sorozatokra, filmekre gondolni. És ez személy szerint tök jó, bár én összesen bő 18 napot töltöttem a 80-as években, de ezek szerint ez az időmennyiség is elég volt, hogy a mostani gondolkodásomat befolyásolja. Na jó, igazából nem történhetett ilyesmi, de a legtöbben jó szívvel emlékszünk vissza a gyerekkorunkra, köztük én is, mármint a pozitív dolgokra, a negatívokból meg igyekszem tanulni a mai napig is. 

A régi dolgok iránti rajongásom már azon tettenérhető, hogy még mindig ragaszkodom ehhez az archaikus, írott formához, amikor megosztok egy apró részletet az életemből, ahelyett, hogy készítenék egy videót a Youtube-ra pl. Valószínűleg utóbbi formátumban sem kapnék nagyobb érdelődést, mint itt olvasva ezen sorokat, de nem is ez a célja ennek a régóta meglévő blognak, hanem szimplán csak szeretek egy-egy nagyobb, általam régóta, vagy nem olyan régóta zajló projektről itt "megemlékezni", illetve az elért eredményeket megosztani a családdal, barátokkal, érdeklődő ismerősökkel. 

Visszatérve még egy szóra a régi dolgok iránti rajongásért, ami most világszinten megfigyelhető, szerintem ennek a pszichológiai háttere, ami mostanában sokakban feltört, legyen szó ilyen helyi szinten, mint nálam, vagy nagyobb "hollywoodi" produkciók esetében is, hogy a világ jelenleg jól érzékelhetően egy teljesen rossz és őrült irányba halad, így sokaknak az okoz(na) némi megnyugvást, ha újra gyerek lehetne. Valahol mélyen ez is motivál engem, legalábbis Magyarországon mindennek nevezhető a helyzet, csak nyugodtnak nem. A másik ok pedig, hogy nem igazán bővelkedtem gyerekkorban olyan cuccokkal, amikkel szerettem volna. Volt sok Pokémon tazóm, meg kártyám, de egy valamire való hangtechnikám például nem (mondjuk miért is kellene egy gyereknek hifi...), pedig egész korán megszerettem a zenéket, zenehallgatást, ahogy a filmeket is. 

Jellemzően 90-es évekbeli "funky" mintázat. Nekem elég volt csak ránézni és valahogy
megnyugtatott, de egyben kellemetlen sóvárgást is okozott a régmúlt iránt. 
Hasonló mintákkal persze ma is találkozhatunk, hiszen az autóbusz-gyártók kizárólag ilyenekkel
díszitik az üléseket.

És akkor a filozófiai eszmefuttatásból rá is térnék a bejegyzést inspiráló, nemrég elkészült dupla projektemre. A második része véletlenül adta magát, sőt, most hogy ezen sorokat körmölöm, eszembe jutott, hogy ebbe a retró témakörbe gyakorlatilag egy harmadik dolgot is belevehetek, úgyhogy máris tripla projektről lesz itt szó. 

Emlékezzünk vissza a 90-es évekre, merthogy én akkor voltam gyerek, és akkoriban értek azok a behatások, amiket 30 évvel később sikerült tető alá hoznom. Mit láthattam akkoriban gyerekfejjel? Eszement, de szuper rajzfilmek és ifjúsági sorozatok (a teljesség és fontossági sorrend igénye nélkül néhány kedvenc: Hey, Arnold!, Rocko modern élete, Dexter laboratóriuma, Digimon 01-02, Tom & Jerry, Fecsegő tipegők, Alex Mack titkos élete, meg az akkori Nickelodeon teljes kínálata, kivéve a Pete és Kis Pete, mert azt ki nem állhattam, és még sorolhatnám). Hasonlóan király tv-sorozatok (Knight Rider, Star Trek, Csillagkapu, Barátok közt [<- igen, király sorozatnak tartom most is]), és ugyanilyen remek filmek (Jurassic Park, Star Wars). Fontos, hogy nem arra gondolok most, hogy ezek a 90-es évek termékei, hanem, hogy ekkor láttam őket. Jó, a Star Treket igazából 2001-től kezdtem nézni, amikor a Viasat 3 elkezdte adni a Voyagert, de előtte a TV3-on ment az Eredeti sorozat (mondjuk azt sem akkor, sem azóta nem láttam). Emellett számítástechnikai téren is sok újdonság látott napvilágot, mint például a Windows 95-98, vagy a PlayStation 1.

Fentieket csak szemezgettem, ami hirtelen eszembe jutott, nyilván egy csomó minden kimaradt, de valamilyen szinten mind formálta az ízlésemet és érdeklődésemet. Ugyanez igaz a zenékre is, életem legmeghatározóbb zenéje volt apró gyermekként az Eiffel 65 - Move your body, és ez meg is határozta a jelenkorra a zenei ízlésemet, bár azóta természetesen sok más stílusra is nyitottam. 

A legelső hangtechnika, amire vissza tudok emlékezni otthonról, egy kétkazettás rádiósmagnó, angol nevén boombox volt. 

Sanyo C-35 boombox. Nem pont ilyenünk volt, de ehhez rendkívül hasonlított külsőre. 
Sajnos már az otthoniak sem emlékeztek a pontos típusra. 

Anno sokat hallgattuk anyával a rádiót, illetve a miénknek volt beépített mikrofonja is és nagyon szívesen vettem fel kazettákra saját "rádióműsorokat" a mikrofonba beszélve. Ezek sorsa számomra ismeretlen, de gondolom, már régen az enyészeté lettek. 

Sőt, általános iskolában annyit rádióztam/rádióztunk, hogy mikor egyik, már sajnos régen elhunyt osztálytársamnál (Isten nyugosztaljon, Orsi) volt egy kisebb osztálybuli, és a szülők kitaláltak nekünk egy játékot, amelyben zenéket kellett felismerni, toronymagasan az én csapatom nyert, mert majdnem mindenre meg tudtam mondani az előadó nevét és a szám címét. 

Így teltek a boldog békeidők, aztán zenei fronton részemről nem is történt túl sok változás egészen 2000-ig, amikor megkaptam életem első saját "boomboxát". Ekkor már Algyőn éltünk a nagyszülőknél, ideiglenesen, és egy kis ideig egymagam voltam a nekem adott szobában, amíg öcsém be nem költözött mellém. Az új jövevénynek először egyáltalán nem örültem, de végül nagyon sok évig lett jó barátom (a magnóról beszélek). Nem örültem az új hangtechnikának? - hasíthat a kérdés az olvasók fejébe. Nem, először nem, de nagyon egyszerű oka volt. A magnót szülinapra kaptam, de előtte már nagyszülőktől is kaptam néhány ezer forintot, ami 2000-ben azért nekem egy kisebb Fort Knox-szal ért fel, de szüleim elkérték tőlem ezt a kis pénzt, hogy a magnóba invesztálhassák. Ennek egyáltalán nem örültem akkoriban, de hosszú távon már bőven megérte. Nevelőfaterom, Robi adott több tucat régi kazettát, ami neki már nem kellett, így születtek a legjobb válogatás kazijaim a rádióból felvett számokból. 

Noha azóta soha semmiből nem vennék Samsung márkájút, a kis RCD-590-es kazettás,

CD-lejátszós magnójuk lassan 22 éve bírja, jóllehet már régen nincs napi használatban. 
A rádió és a CD-lejátszó része még mindig kifogástalanul működik, a kazetta egyik továbbító
görgője viszont sajnos szétesett. Jelenleg a hűtő tetején pihen, mert anno az volt a terv, hogy főzés közben milyen jó lesz rádiót hallgatni, melyre aztán azóta sem volt példa. Most a fotó kedvéért leporoltam, illetve az első két CD-m, és a tucatnyi mixkazimból már csak a három megmaradt példányt is mellétettem. 

Ugyanezen idő tájt kaptam meg az első CD-imet is, hol írottat, hol eredetit, amit előszeretettel hallgattam ezen a csoda készüléken. Több fajta hangzásmód közül választhattam (Classic, Rock, Pop), melyből mindig csak egyet, a Classicot használtam, mert a többi aránytalanul lemélyítette a hangzást. Sőt, mikor végre valahonnan lett CD-íróm, az első, általam kiírt audio CD-t is rajta keresztül hallgattam meg. Egyszóval kellemes emlékek fűznek ehhez a kis "boomboxhoz", gyerek- és tinikorom jelentős részét végigkísérte, egészen addig, amíg nem lett egy MP3 lejátszásra is alkalmas számítógépem. 

Még egy büdös szót sem szóltam egyik mostani projektemről sem, igaz? Teljesen jól látjátok, de szeretem felvezetni az aktuális dolgokat a régi emlékekkel, egyrészt mert így tudom jól összeszedni, hogy miről is szeretnék beszélni, másrészt meg nem baj, ha ezek az emlékek itt maradnak megőrzésre. Fiatalabb - sajnos - már én sem leszek, és időnként jó ezeket visszaolvasgatni. 

Továbbra is zenei téren maradva még mamámnál is volt lehetőségem ihletet gyűjteni 20 évvel későbbre. Amíg még nagybátyámék ott éltek vele, nagybátyámnak egy régebbi Marantz hifije volt, nem ám ilyen boombox történet, hanem rendes hifi. Érdekes, hogy hallani igazán sosem hallottam, hogy mire képes, hiszen én főleg mamával töltöttem az időt, meg a Commodore 64-en (bocsánat, 16-on) játszottam. Valahogy mégis megmaradt, valószínűleg tudatalatt, hogy a Marantz egy jó márka. 

Ez az egész "én is szeretnék egy hifit" történet jóformán teljesen feledésbe merült, vagy még inkább, ki sem alakult egészen az elmúlt évekig, noha tiniként, fiatal felnőttként ugyanúgy szerettem zenét hallgatni, mint akárki más. Sőt, készítettem is néhányat, teljesen saját nótákat (sőt egyszer egy techno albumot is, de óriási bánatomra ez megsemmisült a Nagy Partícióhiba-incidens során), valamint a Shake up mixsorozatomat is annak idején. 

Panki51 · Locutus - Whistle Song

Az egyetlen fennmaradt zeném a B című technoalbumomról. Ezt valamiért kiírtam CD-re, de az egész albumot sosem, sajnos így lett az enyészeté a többi. Összesen 6-7 zenét készítettem. 

Mivel a vasútra kerülésem alapjaiban változtatta meg az életemet, és több száz új embert ismertem meg, így a "nagy számok törvénye" alapján végül bele kellett, hogy botoljak valaki olyanba, aki szintén hifi-rajongó és ez így is történt. Egyik nagyon jó barátom házában hegyekben állnak a retró hifik, és a zene iránti szeretetem újból felkorbácsolta az érdeklődést ezen készülékek iránt. De mivel ide az albérletbe nem szerettem volna igazán durva hangtechnikát venni a már meglévő kis 72 Wattos összteljesítményű 5.1-es PC hangszóró mellé, így további hosszú hónapokra jegelődött a dolog, de az érdeklődés megmaradt. Kaptam is ajánlánst, hogy kinek a hirdetéseit érdemes nézni Jófogáson, ha jó hifi alkatrészeket szeretnék, nem horror áron. Így figyelgettem, csorgattam a nyálamat, de a végső elhatározást az hozta meg, hogy mégis építek egy szettet, hogy felkerült egy Marantz kétkazettás deck az említett úriember hirdetései közé. 

A lavinát elindító Marantz SD-455. 

Ehhez persze kellett egy erősítő is, hogy újra hallhassam a kazettáimat, úgyhogy nagyon belemerültem a Vaterába és a Jófogásba, amelyeket korábban sosem használtam. Alapból is félek használt dolgokat vásárolni, nehogy átverés legyen, de szerencsére sem ebben az esetben, sem a korábbiakban nem futottam bele ilyenbe. 

Néhány barátom és rokonom tudja, hogy az esztétika mennyire fontos nekem a társasjátékokban, de ugyanilyen fontos volt a hifi összeállításánál is, meg ha már a gyerekkori "tűz" táplálja ezt az egészet, akkor legyen minden a 90-es évekből, hiszen amúgy is ostobán nézne ki egy 1997-es deck egy mostanában gyártott erősítőre kötve. Így találtam rá a hifi-wiki.de weboldalra, ami az összes valaha gyártott hifi eszköz Wikipédiája. Aranybánya a hely, és nekem is hatalmas segítséget nyújtott, hogy megtaláljam, milyen Marantz termékek voltak 1997-ben a piacon, amik jól társíthatóak a deck mellé. Valószínűleg a sors is mellém állt, ugyanis az erősítő kivételével "mindent" találtam a Jófogáson/eBayen, ami konkrétan a deck-kel együtt került forgalmazásra akkoriban. A lemezjátszót különösen fontosnak ítéltem, hiszen öcsémnek is volt már, és nagyon hangulatos volt arról zenét hallgatni, mikor kinn voltam nála. Ebayről tudtam is szerezni aránylag baráti áron egy TT-42-es típusú lemezjátszót, talán ezt vártam a legjobban mindegyik alkatrész közül. 

Az elkészült műremek. Felülről lefelé: TT-42, CD-38, SD-455 és egy SR-50L erősítő. Utóbbi még 1991 környékény készült, így az kissé kilóg a sorból, de cseppet sem bánom, mert nagyon-nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményével. És a másik kettő projektemben is tudtam hasznosítani, ami szintén nagy pozitívum. A gyönyörű bútor Máté unokatesóm keze munkáját dicséri. 

Sajnos jelenleg éppen a deck tette ki magára az "Üzemen kívül" táblát, ugyanis a zajszűrő elektronikája megbolondult, és olyan szinten működik (kikapcsolt állapotban is), hogy konkrétan lejátszás közben minden zajt, és vele együtt a tényleges tartalmát is kiszűri a kazettának, így csak a sistergős alapzaj hallható. Jövő hónapban tervezem szervizbe vinni. A CD-lejátszóra is ráfér majd egy lézercsere, de az még odébb lesz. 

Mindezek mit sem érnek egy megfelelő hangfal-pár nélkül. Ebben (is) Robihoz fordultam segítséghez, illetve nagybátyámat, Gabit is megkérdeztem, de végső soron rajtam múlott, hogy milyet választok. Itt is nagy mákom volt, gyorsan sikerült találnom egy külsőre kifogástalan állapotú Sony hangfal-párt Facebook Marketplace-en, ráadásul itt Szegeden. El is mentem a bácsihoz a Vértóra meghallgatni, hogy mit tud a technika. Bevallom, nem nyűgözött le, de többen is mondták, hogy minden erősítő másképp szól, úgyhogy az első megérzésemre hallgattam, és elhoztam tőle. Itthon aztán be is igazolódott ez a bölcselet, és sokkal dinamikusabban szólt a Marantz erősítőre kötve, mint ott nála, igaz, hogy jóval nagyobb ez a szoba, és nagyobb távolságra tettem őket egymástól, mint ahogy az eladónál voltak.

A drágáim, egy Sony SS-D105 hangfal-pár, az erősítőhöz hasonlóan 1991-ből. Az ausztrál piacra szánták, úgyhogy elképzelésem sincs, hogyan kerülhettek egy vértói panelház hetedik emeletére. 60/100 Wattos teljesítményre képesek, ami bőven elegendő a Marantz 40 Wattjához, sőt, így a legoptimálisabb. 

Így ez a gyermekkori projekt nagyjából révbe ért, bár nagyon kacérkodom még egy hangszínszabályzó megvásárlásának a gondolatával is, de az jelenleg olyan összegbe kerül ebay-en, mint az egész hifi szett együtt, úgyhogy az még nagyon várat magára. 

Terrárium projekt

Gyermekkoromban volt egy labdám, amit Gekkónak hívtam, nem tudom, hogy miért, vagy honnan jött ez az elnevezés, de ez volt a neve (még anyukám is kapásból rávágta, mikor rákérdeztem nála). Sokat játszottam vele, de végül nem tudom, hogy mi lett a sorsa, szerintem leeresztett. 

Gekkó és én a Duna-parton, '97 nyarán

Sok-sok évre feledésbe merült ez a labda, de mivel idősebb koromra megkedveltem a természetet, ezért előbb akváriumom lett, majd most, ahogy a cím is sugallja, terrárium építésbe fogtam. Az akvarisztikát egyelőre szüneteltetem, jelenleg is árulom az akváriumot, igen kevés sikerrel. Kicsit már a fejemre nőtt a vízcserék ütemezése, a növényeknek szükséges nyomelemek szinten tartása, stb. A halaim hiányoznak, de jó helyre kerültek. :) Az akváriumot leürítettem, sok dolgot odaadományoztam Ricsinek, akivel anno együtt megépítettük az üveget, mármint a belső elrendezését. Jelenleg, hely híján az ebédlőasztal alá tettem be, és ezzel felszabadult az egykori bútora. 

Jött az ötlet, hogy akkor "terráriumba kellene vágni", erre van egy 80x35 cm-es alapterületű bútor. Egyetlen ilyen irányban árusító boltról tudok Szegeden, így fel is kerestem a Trópust, hogy mik a lehetőségek. Végül kiegyeztünk egy 80x35x80 cm-es terráriumban, egyedi háttérrel. Az anyagiakba bele sem mennék, a lényeg hogy drága volt :D Egyvalamiben viszont tutibiztos voltam, mégpedig, hogy milyen állatkát szeretnék benne tartani. Ez pedig, a régi gyerekkori fixáció miatt egy gekkó lesz, egész pontosan egy madagaszkári óriás nappali gekkó. Ezek a kedves kis állatok, ahogy a nevük is sugallja, nappali életmódot folytatnak, tehát ekkor aktívak. Fogságban akár 12 évig is elélnek, körülbelül 20-24 centiméteresre nőnek meg, alfajtól függően. Táplálkozásuk vegyes, rovarokat és gyümölcsöket egyaránt igényelnek. "Házilag" főleg tücskökkel, sáskákkal, léggyel, lárvákkal, illetve pépesített banánnal, naranccsal, vagy vízzel kikeverhető, mindent is tartalmazó szárított rovar-gyümölcs porkeverékkel lehet etetni. További tulajdonságaikról lejebb írok.

Phelsuma grandis. Meglepő a hasonlóság a labdával, igaz? Pedig 8 évesen
honnan tudtam volna, hogy létezik ilyen állat. :D

Valamennyire köztudott, hogy a zöld a kedvenc színem, és ez az állatka neonzöld színben pompázik, szép, élénkpiros foltocskákkal. Plusz a fenti képen rendkívül kedvesen és udvariasan mosolyog, úgyhogy instant megnyerte a szívem :D Végül nem ilyen állatkát találtam, egész pontosan nappali gekkó lesz, csak nem a "grandis" fajta, hanem a "kochi" (érdemi különbség nem sok van, nem nő meg akkorrára mint a grandis [bár az internet szerint még nagyobbra is nő, az eladó azt mondta, hogy nem], illetve több, de halványabb piros folt van a kis testén).

Phelsuma kochi, mely Karl Ludwig Koch után kapta a nevét, aki kifejezetten
ezeket a sokfoltos gekkókat gyűjtötte.

Szóval visszatérve magára a terráriumra (mely megnevezésbe amúgy beleköthetnék, hiszen a "terrárium" a sziklás, sivatagos, gyér vagy semmilyen növényzettel kialakított üvegeket jelenti, így az általam berendezett üveget sokan viváriumnak (növényes, gyakran trópusi környezetet imitáló üveg), vagy esetleg reptáriumnak (a benne élő hüllő végett) neveznék, ha külföldön lennénk, de itthon vagyunk, úgyhogy maradok a terrárium kifejezés használatánál. :)

A Trópusból némi várakozás után jött meg az elkészült üveg, nagyon vártam már. Ferivel, jelenlegi lakótársammal jól megszenvedtük a harmadik emeletre történő felcipelést, mert a háttér talán gipszből lehet, és meglehetősen nehéz. A lakásig szerencsére némi juttatás fejében a Trópus elhozta kocsival. Előzőleg hetekig néztem Youtube videókat a nappali gekkók részére előnyös kialakítású terráriumkról, így fejben minden megvolt, hogy hogyan épül majd fel az üveg belseje. Na persze, fejben minden egyszerűnek hangzik, azonban a Trópusban gyakorlatilag semmi nem volt kapható azokból, amit én szerettem volna, úgyhogy fejest kellett ugrani a Google-ben, és szerencsére akadtak azért olyan, kifejezetten terrarisztikai szaküzletek, ahonnét be tudtam rendelni a szükséges "alkatrészeket" (természetesen mind Budapesten található).

Az elkészült üveg, illetve az első növények. Nagy mákomra a Trópusban legalább élő növényekből elég széles választék volt, nagyon baráti áron és pont akkor kaptak friss szállítmányt.
Balról jobbra: borostyán, pettyeslevél (vagy szeplősarc), hálóslevél, és gyompálma.

Több napos keresés, utánajárás, tervezés után berendeltem az első szükséges és alapvető felszerelést, az agyaggolyókat, és a kifejezetten trópusi terráriumokba szánt földet, valamint egy esőztető berendezést. A terv az volt, illetve még most is az, hogy minél több minden legyen automatizálva, és egy önfenntartó, ún. bioaktív terráriumot építsek. Ezek mellé még rendeltem világítást is, mert az állatnak szüksége van UVB sugárzásra, valamint hőre is, hiszen egy hüllőről beszélünk. 

Alább az építés egyes fázisait mutatom be néhány képen, valamint a felszereléseket is:

Legalul agyaggolyó réteg található, így a földben lévő felesleges nedvesség lecsöpöghet és
a golyók megkötik a vizet. Így elkerülhető a penészedés, gombásodás, valamint a páratartalom is
optimális szinten tartható. Erre egy egyszerű szúnyogháló került, hogy a föld ne jusson be a golyók közé.

A hálóra 10 liter előkészített, trópusi föld került, majd beültettem a növényeket is. Sajnos a 10 liter

kevésnek bizonyult, ezen sorok írásának napján jött meg tovább 5 liter ugyanilyen föld, melyet fél liter sphagnum mohával, és szétmorzsolt száraz levelekkel kevertem össze. Erre a "takarítószemélyzet" miatt volt szükség, róluk később lesz szó.

A fényről a régi akváriumi világításom gondoskodik. Napfelkelte-naplemente programozással igyekszem majd biztosítani az állatnak a természetes fény szimulálását. A hátsó lámpa egy kerámiafoglalatos, búrás jószág, amelyben kombinált, UVA-UVB-Infravörös sugárzás kibocsájtására alkalmas izzó van, ezzel biztosítva a lénynek a szükséges meleget és UV sugárzást. A lámpát direkt úgy pozícionáltam, hogy a háttér közepén látható kitüremkedést érje, mely kifejezetten azért lett kialakítva, hogy ott tudjon sütkérezni az állat. Ezt a lámpát egy konnektoros időzítőre kötöttem, így minden reggel 7 órakor automatikusan fel-, este 8-kor pedig kikapcsol. Az akváriumi lámpa szintén beprogramozásra került, reggel 6 órakor kezdi meg a napfelkelte szimulációt, és 9-re "jön fel a Nap" teljesen, majd 18 órakor kezdi a naplemente szimulációt, és este 9-re alszik ki, egész pontosan onnantól reggel 7-ig 1%-os erősségű kék fény világít, szimulálva az éjszakai színeket. Mivel RGB ledlámpa, ezért igyekeztem a napfényhez hasonló sárgásabb színeket beállítani a nappali világításra, ahogy az a képen is látható.

A megfelelő páratartalomról és nedvességről a ReptiRain automata, időzített esőztető rendszere gondoskodik. A felső szellőző rács két oldalán fúrattam egy-egy lyukat, ahol bevezettem a szórófejes csöveket. Még kitapasztalás alatt áll, hogy milyen gyakran és mennyi ideig kell a szerkezetnek működnie. A tartályba speciális, hüllők számára használatos vizet töltöttem (gyakorlatilag desztillált vizet), így nem lesz vízkő-foltos az üveg.

Egy apró, Trixie digitális hő és páramérő segít tájékozódni az aktuális értékekről. Az állat számára a 60-80%-os páratartalom az ideális, valamint nappal 26-30 fok, éjjel lehet kevesebb, 20-22 fok is. Jelenleg csak az UV lámpa alatti sütkérező helyen van 27 fok, a többi részen szobahőmérséklet uralkodik, ahogy a műszer is mutatja.

Alapvetően kerültem az akváriumban is bármiféle műnövény, vagy egyéb gagyi mű dekoráció használatát, azonban ez a dinoszaurusz tojás szerintem annyira jól mutat ebben a "Jurassic Park-szerű" környezetben, hogy vettem bele egy ilyet. De nem csak dekorációs célokat szolgál, hanem a lyukakon be tud mászni az állat elbújni (noha szerintem nem fog már beférni, mert nem túl nagyok a tojások), illetve a vízszintesen fekvő tojás itatótálként is funkcionál. Felette a fára hasonlító tapadókorongos eszköz valójában egy kicsi, 2 dl-es víztarály, melynek alján egy csepegetőből, tűszeleppel szabályozható a kifolyó ivóvíz, ami egyenesen az itatótálba csepeg. Majd látjuk, hogy az állatka ezt mennyire használja, mert elvileg jobb szeretik a növényekről, üvegről lenyalogatni a vízcseppeket, mint az itatótál használatát. 

Jelenleg ez a véglegesnek szánt kinézete a terráriumnak. További száraz levelekkel, illetve az akváriumból megmaradt régi faágakkal tettem még természetközelibbé a környezetet. A növények nagyon jól érzik magukat, a borostyán már sokat nőtt, és szeretném is, hogy egy kicsit benője a hátteret. Tettem be még egy-két zöldikét is, ez látható pl. középen. A bambuszrúd pedig szükséges volt, mert a gekkók nagyon szeretnek azon mászkálni, feküdni.

Egyelőre így néz ki tehát az üveg, szombaton megyünk fel Pestre egy terrarisztikai üzletbe megtekinteni a gekkó kínálatot. Érdekes módon magát az állatot nem egyszerű beszerezni, régebben a Trópus is tartott, de most közel háromszor annyiért tudtak volna szerezni, mint amennyit a weblapjuk ír. Ezért is utazunk Pestre, valamint még egy indokért. Hogy teljesen önfenntartó, azaz bioaktív legyen a terrárium, szükség van még a fentebb említett "takarítószemélyzetre". Ők két különböző, apró rovarfajtát jelentenek, egész pontosan az ugróvillásokat, valamint az ászkákat. Ők ketten minden oszló szerves hulladékot villámgyorsan elbontanak, így például az állat ürülékét is. De mivel feltehetően nem fog annyit üríteni a gekkó, hogy folyamatos "ellátást" biztosítson az ugróvillásoknak és az ászkáknak, ezért volt szükséges a földbe keverni a sphagnum mohát és a száraz leveleket, mert idővel ezeket is elrágcsálják. Száraz levelem van még rengeteg, annak idején az akvárium aljára szántam őket, de végül nem használtam fel. Alapvetően egyébként terráriumi békák eledele mindkettő, de bioaktív terráriumokban ők az elsődleges takarítók. 

Ászka (balról) és ugróvillás (jobbról). Előbbi maximum 1 centire nő meg, utóbbi 1-2 mm-es. A földet direkt úgy rendeztem, hogy az elülső szellőzőrácstól messzebb legyen, tehát az a háttér felé emelkedik, így próbálom elejét venni, hogy esetleg kimásszanak. Erre egyébként amúgy is kevés az esély, mert egyikük sem tud jól közlekedni üvegfelületen, illetve a rács eleve olyan sűrű szövésű, hogy az ászka ki sem fér rajta, az ugróvillás pedig gyorsan éhen halna, hiszen semmilyen bomló szerves anyag nincs a terrárium közelében. 

Köszönöm a figyelmet, remélem, hogy másnak is felkeltettem az érdeklődését a természet ilyen módú közelebb hozásához! Nagyon várom, hogy szombaton sikerül-e szerezni egy "kicsi kochi gekkót" (a szóvicc szándékos), természetesen, ha sikerül, akkor még kiegészítem ezt a bejegyzést a róla készült képekkel, illetve valószínűleg Facebookon is láthattok róla fotókat. :) 

Egy videóval zárom ezt a bejegyzést:

A ReptiRain esőztető működés közben. Mint egy könnyed zápor az esőerdőben. A készülék videón hangosabb, mint a valóságban (bár úgy is van azért hangja). 

:)