2022. október 31., hétfő

Retró gyerekkor

Ostoba címadás, mint mindig, hiszen mindenkinek a gyermekkora már "retrónak" számít, kivéve azoknak, akik most gyermekek. Az elmúlt években amúgy is nagy divat lett elsősorban a 80-as évek újraélése, elég csak a mindenféle retrowave zenei stílusokra, vagy az ebben a korban játszódó sorozatokra, filmekre gondolni. És ez személy szerint tök jó, bár én összesen bő 18 napot töltöttem a 80-as években, de ezek szerint ez az időmennyiség is elég volt, hogy a mostani gondolkodásomat befolyásolja. Na jó, igazából nem történhetett ilyesmi, de a legtöbben jó szívvel emlékszünk vissza a gyerekkorunkra, köztük én is, mármint a pozitív dolgokra, a negatívokból meg igyekszem tanulni a mai napig is. 

A régi dolgok iránti rajongásom már azon tettenérhető, hogy még mindig ragaszkodom ehhez az archaikus, írott formához, amikor megosztok egy apró részletet az életemből, ahelyett, hogy készítenék egy videót a Youtube-ra pl. Valószínűleg utóbbi formátumban sem kapnék nagyobb érdelődést, mint itt olvasva ezen sorokat, de nem is ez a célja ennek a régóta meglévő blognak, hanem szimplán csak szeretek egy-egy nagyobb, általam régóta, vagy nem olyan régóta zajló projektről itt "megemlékezni", illetve az elért eredményeket megosztani a családdal, barátokkal, érdeklődő ismerősökkel. 

Visszatérve még egy szóra a régi dolgok iránti rajongásért, ami most világszinten megfigyelhető, szerintem ennek a pszichológiai háttere, ami mostanában sokakban feltört, legyen szó ilyen helyi szinten, mint nálam, vagy nagyobb "hollywoodi" produkciók esetében is, hogy a világ jelenleg jól érzékelhetően egy teljesen rossz és őrült irányba halad, így sokaknak az okoz(na) némi megnyugvást, ha újra gyerek lehetne. Valahol mélyen ez is motivál engem, legalábbis Magyarországon mindennek nevezhető a helyzet, csak nyugodtnak nem. A másik ok pedig, hogy nem igazán bővelkedtem gyerekkorban olyan cuccokkal, amikkel szerettem volna. Volt sok Pokémon tazóm, meg kártyám, de egy valamire való hangtechnikám például nem (mondjuk miért is kellene egy gyereknek hifi...), pedig egész korán megszerettem a zenéket, zenehallgatást, ahogy a filmeket is. 



Jellemzően 90-es évekbeli "funky" mintázat. Nekem elég volt csak ránézni és valahogy
megnyugtatott, de egyben kellemetlen sóvárgást is okozott a régmúlt iránt. 
Hasonló mintákkal persze ma is találkozhatunk, hiszen az autóbusz-gyártók kizárólag ilyenekkel
díszitik az üléseket.

És akkor a filozófiai eszmefuttatásból rá is térnék a bejegyzést inspiráló, nemrég elkészült dupla projektemre. A második része véletlenül adta magát, sőt, most hogy ezen sorokat körmölöm, eszembe jutott, hogy ebbe a retró témakörbe gyakorlatilag egy harmadik dolgot is belevehetek, úgyhogy máris tripla projektről lesz itt szó. 

Emlékezzünk vissza a 90-es évekre, merthogy én akkor voltam gyerek, és akkoriban értek azok a behatások, amiket 30 évvel később sikerült tető alá hoznom. Mit láthattam akkoriban gyerekfejjel? Eszement, de szuper rajzfilmek és ifjúsági sorozatok (a teljesség és fontossági sorrend igénye nélkül néhány kedvenc: Hey, Arnold!, Rocko modern élete, Dexter laboratóriuma, Digimon 01-02, Tom & Jerry, Fecsegő tipegők, Alex Mack titkos élete, meg az akkori Nickelodeon teljes kínálata, kivéve a Pete és Kis Pete, mert azt ki nem állhattam, és még sorolhatnám). Hasonlóan király tv-sorozatok (Knight Rider, Star Trek, Csillagkapu, Barátok közt [<- igen, király sorozatnak tartom most is]), és ugyanilyen remek filmek (Jurassic Park, Star Wars). Fontos, hogy nem arra gondolok most, hogy ezek a 90-es évek termékei, hanem, hogy ekkor láttam őket. Jó, a Star Treket igazából 2001-től kezdtem nézni, amikor a Viasat 3 elkezdte adni a Voyagert, de előtte a TV3-on ment az Eredeti sorozat (mondjuk azt sem akkor, sem azóta nem láttam). Emellett számítástechnikai téren is sok újdonság látott napvilágot, mint például a Windows 95-98, vagy a PlayStation 1.

Fentieket csak szemezgettem, ami hirtelen eszembe jutott, nyilván egy csomó minden kimaradt, de valamilyen szinten mind formálta az ízlésemet és érdeklődésemet. Ugyanez igaz a zenékre is, életem legmeghatározóbb zenéje volt apró gyermekként az Eiffel 65 - Move your body, és ez meg is határozta a jelenkorra a zenei ízlésemet, bár azóta természetesen sok más stílusra is nyitottam. 

A legelső hangtechnika, amire vissza tudok emlékezni otthonról, egy kétkazettás rádiósmagnó, angol nevén boombox volt. 



Sanyo C-35 boombox. Nem pont ilyenünk volt, de ehhez rendkívül hasonlított külsőre. 
Sajnos már az otthoniak sem emlékeztek a pontos típusra. 

Anno sokat hallgattuk anyával a rádiót, illetve a miénknek volt beépített mikrofonja is és nagyon szívesen vettem fel kazettákra saját "rádióműsorokat" a mikrofonba beszélve. Ezek sorsa számomra ismeretlen, de gondolom, már régen az enyészeté lettek. 
Sőt, általános iskolában annyit rádióztam/rádióztunk, hogy mikor egyik, már sajnos régen elhunyt osztálytársamnál (Isten nyugosztaljon, Orsi) volt egy kisebb osztálybuli, és a szülők kitaláltak nekünk egy játékot, amelyben zenéket kellett felismerni, toronymagasan az én csapatom nyert, mert majdnem mindenre meg tudtam mondani az előadó nevét és a szám címét. 

Így teltek a boldog békeidők, aztán zenei fronton részemről nem is történt túl sok változás egészen 2000-ig, amikor megkaptam életem első saját "boomboxát". Ekkor már Algyőn éltünk a nagyszülőknél, ideiglenesen, és egy kis ideig egymagam voltam a nekem adott szobában, amíg öcsém be nem költözött mellém. Az új jövevénynek először egyáltalán nem örültem, de végül nagyon sok évig lett jó barátom (a magnóról beszélek). Nem örültem az új hangtechnikának? - hasíthat a kérdés az olvasók fejébe. Nem, először nem, de nagyon egyszerű oka volt. A magnót szülinapra kaptam, de előtte már nagyszülőktől is kaptam néhány ezer forintot, ami 2000-ben azért nekem egy kisebb Fort Knox-szal ért fel, de szüleim elkérték tőlem ezt a kis pénzt, hogy a magnóba invesztálhassák. Ennek egyáltalán nem örültem akkoriban, de hosszú távon már bőven megérte. Nevelőfaterom, Robi adott több tucat régi kazettát, ami neki már nem kellett, így születtek a legjobb válogatás kazijaim a rádióból felvett számokból. 





Noha azóta soha semmiből nem vennék Samsung márkájút, a kis RCD-590-es kazettás,
CD-lejátszós magnójuk lassan 22 éve bírja, jóllehet már régen nincs napi használatban. 
A rádió és a CD-lejátszó része még mindig kifogástalanul működik, a kazetta egyik továbbító
görgője viszont sajnos szétesett. Jelenleg a hűtő tetején pihen, mert anno az volt a terv, hogy főzés közben milyen jó lesz rádiót hallgatni, melyre aztán azóta sem volt példa. Most a fotó kedvéért leporoltam, illetve az első két CD-m, és a tucatnyi mixkazimból már csak a három megmaradt példányt is mellétettem. 


Ugyanezen idő tájt kaptam meg az első CD-imet is, hol írottat, hol eredetit, amit előszeretettel hallgattam ezen a csoda készüléken. Több fajta hangzásmód közül választhattam (Classic, Rock, Pop), melyből mindig csak egyet, a Classicot használtam, mert a többi aránytalanul lemélyítette a hangzást. Sőt, mikor végre valahonnan lett CD-íróm, az első, általam kiírt audio CD-t is rajta keresztül hallgattam meg. Egyszóval kellemes emlékek fűznek ehhez a kis "boomboxhoz", gyerek- és tinikorom jelentős részét végigkísérte, egészen addig, amíg nem lett egy MP3 lejátszásra is alkalmas számítógépem. 

Még egy büdös szót sem szóltam egyik mostani projektemről sem, igaz? Teljesen jól látjátok, de szeretem felvezetni az aktuális dolgokat a régi emlékekkel, egyrészt mert így tudom jól összeszedni, hogy miről is szeretnék beszélni, másrészt meg nem baj, ha ezek az emlékek itt maradnak megőrzésre. Fiatalabb - sajnos - már én sem leszek, és időnként jó ezeket visszaolvasgatni. 

Továbbra is zenei téren maradva még mamámnál is volt lehetőségem ihletet gyűjteni 20 évvel későbbre. Amíg még nagybátyámék ott éltek vele, nagybátyámnak egy régebbi Marantz hifije volt, nem ám ilyen boombox történet, hanem rendes hifi. Érdekes, hogy hallani igazán sosem hallottam, hogy mire képes, hiszen én főleg mamával töltöttem az időt, meg a Commodore 64-en (bocsánat, 16-on) játszottam. Valahogy mégis megmaradt, valószínűleg tudatalatt, hogy a Marantz egy jó márka. 

Ez az egész "én is szeretnék egy hifit" történet jóformán teljesen feledésbe merült, vagy még inkább, ki sem alakult egészen az elmúlt évekig, noha tiniként, fiatal felnőttként ugyanúgy szerettem zenét hallgatni, mint akárki más. Sőt, készítettem is néhányat, teljesen saját nótákat (sőt egyszer egy techno albumot is, de óriási bánatomra ez megsemmisült a Nagy Partícióhiba-incidens során), valamint a Shake up mixsorozatomat is annak idején. 


Az egyetlen fennmaradt zeném a B című technoalbumomról. Ezt valamiért kiírtam CD-re, de az egész albumot sosem, sajnos így lett az enyészeté a többi. Összesen 6-7 zenét készítettem. 


Mivel a vasútra kerülésem alapjaiban változtatta meg az életemet, és több száz új embert ismertem meg, így a "nagy számok törvénye" alapján végül bele kellett, hogy botoljak valaki olyanba, aki szintén hifi-rajongó és ez így is történt. Egyik nagyon jó barátom házában hegyekben állnak a retró hifik, és a zene iránti szeretetem újból felkorbácsolta az érdeklődést ezen készülékek iránt. De mivel ide az albérletbe nem szerettem volna igazán durva hangtechnikát venni a már meglévő kis 72 Wattos összteljesítményű 5.1-es PC hangszóró mellé, így további hosszú hónapokra jegelődött a dolog, de az érdeklődés megmaradt. Kaptam is ajánlánst, hogy kinek a hirdetéseit érdemes nézni Jófogáson, ha jó hifi alkatrészeket szeretnék, nem horror áron. Így figyelgettem, csorgattam a nyálamat, de a végső elhatározást az hozta meg, hogy mégis építek egy szettet, hogy felkerült egy Marantz kétkazettás deck az említett úriember hirdetései közé. 



A lavinát elindító Marantz SD-455. 

Ehhez persze kellett egy erősítő is, hogy újra hallhassam a kazettáimat, úgyhogy nagyon belemerültem a Vaterába és a Jófogásba, amelyeket korábban sosem használtam. Alapból is félek használt dolgokat vásárolni, nehogy átverés legyen, de szerencsére sem ebben az esetben, sem a korábbiakban nem futottam bele ilyenbe. 

Néhány barátom és rokonom tudja, hogy az esztétika mennyire fontos nekem a társasjátékokban, de ugyanilyen fontos volt a hifi összeállításánál is, meg ha már a gyerekkori "tűz" táplálja ezt az egészet, akkor legyen minden a 90-es évekből, hiszen amúgy is ostobán nézne ki egy 1997-es deck egy mostanában gyártott erősítőre kötve. Így találtam rá a hifi-wiki.de weboldalra, ami az összes valaha gyártott hifi eszköz Wikipédiája. Aranybánya a hely, és nekem is hatalmas segítséget nyújtott, hogy megtaláljam, milyen Marantz termékek voltak 1997-ben a piacon, amik jól társíthatóak a deck mellé. Valószínűleg a sors is mellém állt, ugyanis az erősítő kivételével "mindent" találtam a Jófogáson/eBayen, ami konkrétan a deck-kel együtt került forgalmazásra akkoriban. A lemezjátszót különösen fontosnak ítéltem, hiszen öcsémnek is volt már, és nagyon hangulatos volt arról zenét hallgatni, mikor kinn voltam nála. Ebayről tudtam is szerezni aránylag baráti áron egy TT-42-es típusú lemezjátszót, talán ezt vártam a legjobban mindegyik alkatrész közül. 


Az elkészült műremek. Felülről lefelé: TT-42, CD-38, SD-455 és egy SR-50L erősítő. Utóbbi még 1991 környékény készült, így az kissé kilóg a sorból, de cseppet sem bánom, mert nagyon-nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményével. És a másik kettő projektemben is tudtam hasznosítani, ami szintén nagy pozitívum. A gyönyörű bútor Máté unokatesóm keze munkáját dicséri. 


Sajnos jelenleg éppen a deck tette ki magára az "Üzemen kívül" táblát, ugyanis a zajszűrő elektronikája megbolondult, és olyan szinten működik (kikapcsolt állapotban is), hogy konkrétan lejátszás közben minden zajt, és vele együtt a tényleges tartalmát is kiszűri a kazettának, így csak a sistergős alapzaj hallható. Jövő hónapban tervezem szervizbe vinni. A CD-lejátszóra is ráfér majd egy lézercsere, de az még odébb lesz. 

Mindezek mit sem érnek egy megfelelő hangfal-pár nélkül. Ebben (is) Robihoz fordultam segítséghez, illetve nagybátyámat, Gabit is megkérdeztem, de végső soron rajtam múlott, hogy milyet választok. Itt is nagy mákom volt, gyorsan sikerült találnom egy külsőre kifogástalan állapotú Sony hangfal-párt Facebook Marketplace-en, ráadásul itt Szegeden. El is mentem a bácsihoz a Vértóra meghallgatni, hogy mit tud a technika. Bevallom, nem nyűgözött le, de többen is mondták, hogy minden erősítő másképp szól, úgyhogy az első megérzésemre hallgattam, és elhoztam tőle. Itthon aztán be is igazolódott ez a bölcselet, és sokkal dinamikusabban szólt a Marantz erősítőre kötve, mint ott nála, igaz, hogy jóval nagyobb ez a szoba, és nagyobb távolságra tettem őket egymástól, mint ahogy az eladónál voltak.


A drágáim, egy Sony SS-D105 hangfal-pár, az erősítőhöz hasonlóan 1991-ből. Az ausztrál piacra szánták, úgyhogy elképzelésem sincs, hogyan kerülhettek egy vértói panelház hetedik emeletére. 60/100 Wattos teljesítményre képesek, ami bőven elegendő a Marantz 40 Wattjához, sőt, így a legoptimálisabb. 


Így ez a gyermekkori projekt nagyjából révbe ért, bár nagyon kacérkodom még egy hangszínszabályzó megvásárlásának a gondolatával is, de az jelenleg olyan összegbe kerül ebay-en, mint az egész hifi szett együtt, úgyhogy az még nagyon várat magára. 


Ahogy a kezdésnél említettem, a zenék mellett a filmek is meghatározóak voltak az életemben, sőt, igazából még most is azok, elég csak két korábbi írásomra gondolni, ahol ezt a témát egy kicsit jobban kifejtettem (itt és itt). Így ebben most nem mélyülnék el jobban, akit érdekel ez a téma, a belinkelt írásokat elolvasva képbe kerülhet valamennyire. 

Nekem moziba menni mindig is kicsit "occasion" volt, ahogy az angol mondaná. Nem nagyon van jó magyar fordítás erre az értelmezésre (alkalmat jelent a szó), de talán ez is megteszi. Értsétek úgy, mintha mondjuk egy koktélpartira megy az ember, vagy valami puccosabb helyre, ahova nem jár minden nap, és nyilván ez a mozira is igaz. Az persze sosem fordult elő, hogy majd öltöny-nyakkendő kombincáióban nézek meg egy filmet, ennyire azért nem tartom alkalminak a dolgot, de mégis csak egy "varázslatos" hely, legalábbis már gyerekként is annak tartottam. Hatalmas vászon, hatalmas tér, rengeteg ülőhely, ahova mindenki azért jön, hogy többszáz ember munkájának gyümölcsét megnézze, és jól szórakozzon. Fiatalként még valóban csak ezért mentem moziba, hogy szórakozzak, de így felnőttként már persze jobbára megértem egy film mondanivalóját és a mögöttes tartalmat is, ha van olyan. 

Na de pont a gyerekkorom az, amikor még inkább alkalmi volt a moziba járás, hiszen saját kereset hiányában nagyon ritkán jutottam el, szerintem évente 1-3 alkalomnál nem lehetett több. Legelső emlékeim a felújított Star Wars filmek anyával, az 1998-as Fecsegő tipegők mozifilm mamával (huhú, és a Belvárosi Mozi erkélyén néztük!), a szintén 1998-as Armageddon (az azóta már megszűnt Korzó moziban néztük, és hatalmas blama volt számomra, mert felirattal adták), valamint az 1999-es Baljós árnyak, a 9 Star Wars mozifilm közül a legjobb (erről nem is nyitok vitát :D). Emlékszem, hogy utóbbin próbáltam minél halkabban rágcsálni a hagymás-tejfölös Lays csipszemet, hogy ne zavarjam a körülöttem ülőket. Aztán tiniként persze már könnyebb volt moziba menni, olyan is volt, hogy egyedül ültem be a Szaharára, mert valamin összerúgtuk a port a családdal, és nem akartam otthon maradni.

Viszont mennyi olyan film ment még akkoriban, és most is, amikre nem jutottam el, hogy moziban lássam, hanem csak itthon, a tévén néztem meg...! Amikor beköltöztünk a jelenlegi albérletbe, akkor rögtön feltűnt, hogy az egyik konnektor elég érdekes helyen van (lásd lentebb). Rögtön rávágtam, hogy biztosan projektort lehet oda bedugni, hiszen azokat előszeretettel rögzítik a menyezethez. Ez a gondolat aztán, az előbbivel kombinálva szöget ütött a fejemben. Miért is ne lehetne ezeket az elmaradt élményeket pótolni itthon, de mégis mozihoz hasonló hangulatban? Javarészt ez inspirált annak idején a logókészítésben is, amit a fent belinkelt írásaimnál olvashattok el. 



Az említett konnektor. Projektort ugyan a mai napig nem dugtam bele, de a függönykarnisra karácsonykor felaggatott dekor világításnak remek helyen van.

Így történt, hogy a beköltözés után hosszú hónapokra újra elfeledve, de a hifi megvásárlása miatt újból előtérbe kerülve végül beruháztam egy projektorra. A terv az volt, hogy az ősrégi Málna PC-met ismét HTPC-nek alakítom át, és hálózatról streamelve, HDMI kábelen keresztül a projektorra küldve majd jó nagyokat filmezünk bárkivel, aki vevő egy ilyen élményre. Két napos meló volt a Málnát és a Windows 11-et kommunikációra bírni egymással, de kiderült, hogy szegény első sorozatú Málna PC-m a maga kis 800 Mhz-es processzorával már nem eléggé acélos ahhoz, hogy egyszerre streameljen és dekódolja a sztereónál több csatornás hangot, így minden film 10 másodpercenként megakadt, hogy puffereljen. Mindez még azelőtt történt, hogy a projektor megérkezett volna, így utólag majdhogynem felesleges is volt minden munkám, mert a projektorban van beépített médiakezelő app, amely a nem túl "fancy" kódolású filmekkel könnyen megbírkózik pendrive-ról (pl. a HDR képet, vagy bizonyos DTS kódolású hangot már nem tud lejátszani). Viszont minden olyat, amit nem tud kezeli, arra képes a Málna PC, ami szintén pendrive-ról meghajtva már képes lagmentesen is lejátszani a durvább kódolású filmeket (utólag kiderült, hogy a 4K-s HDR kódolással még ő sem bír). 


Zenwire YG550 projektor. Enyhe GLaDOS beütéssel a Portalból.


A projektor megérkezése után azonnal ki is szerettem volna próbálni, természetesen. Gyermeki énem már üvöltve rajongott bennem, hogy végre mozizhatunk itthon. Vászon ugyan akkor még nem volt, de kreatívan megoldottuk a dolgot egy fehér lepedővel :D A "béta-teszt" első filmjének a Mátrixot választottam, mert azt sikerült megszereznem egy eredeti, 1999-es moziszalagról digitalizált formában, tehát az összes zajcsík és egyéb képhiba rajta volt a képen, ami számomra csak emelte az élményt.  El sem próbálom mondani, hogy mennyire autentikusnak éreztem az egész moziélményt, függetlenül attól, hogy itthon ültünk. És itt jött jól a kis Marantz erősítőm, ugyanis korábban vásároltam egy 5 méteres jack - RCA kábelt a harmadik projektemhez, azonban a projektoron van egy jack dugós hangkimenet, így a mozihangzást is egycsapásra meg tudtuk oldani. Fel sem tűnt, hogy csak sztereóban szól, olyan jó hangja van a Sony-knak, meg igazán nem is tartom szükségesnek egy társasházi lakásba a nagyobb hangrendszert. Az élmény így is száz százalékos volt :D

Utoljára érkezett meg a vászont, mert azt eredetileg nem is szerettem volna, de a szoba közepére felaggatott lepedő viszont hülyén mutat, és amúgy sem olyan sima felületű, mint egy kifeszített vászon. Itt megint adódott a kérdés, hogy milyen vászon legyen. Nyilván a lehúzható, mennyezetre szerelhető lett volna a legjobb, de ennek használatát sem a plafon kialakítása nem tette lehetővé, sem pedig az, hogy ez nem az én lakásom, és nem szerettem volna szétfúrni (no meg fúrónk sincs). Egyetlen vásznat találtam, ami megfelelt az elképzeléseknek, és lábakon álló állványon van, így végül őt rendeltük be a messzi Romániából. 



Eredetileg kültéri használatra ajánlották ezt a vásznat, jó nagy talpai vannak, meg még kampókat is adtak hozzá, amivel le lehet szúrni a földbe. Itt azonban nem kell tartani tőle, hogy felborítja egy szélroham, viszont alá kellett pakolni jó pár vékony dobozt, mert a lábai a képen látottnál jóval alacsonyabbak, és a tévé és a hifi is kitakarta az alját. A tévé minimálisan még most is belelóg, de filmezés közben nem zavaró.

Ezzel teljessé vált az itthoni moziélmény is, és volt értelme évekkel ezelőtt azt a jónéhány Panki Filmszínház logót is elkészíteni. Most láttam őket először a "nagyvásznon", és még ha a saját kezem munkái is, akkor is kicsit megható volt, hogy így egy teljes gyerekkori nagy álmom vált valóra ismét. :') Sőt, ez igazából nem is pontos megfogalmazás, hiszen nem gyerekkori álom volt, hanem felnőttkori, de akárhányszor leülök elé, arra a két órára újra gyerek vagyok, minden gondomat elfeledve. 

Harmadik nagy projektem pedig, amivel "bezárul a kör" a retró dolgok iránti rajongásomban a korhű PC-k építése. A 90-es években kevés iparág fejlődött olyan gyorsan, mint a számítástechnika, és az akkoriban többszázezer forintért megépített konfigurációk gyorsan elavultnak számítottak az újabb és jobb processzorok, memóriamodulok és videókártyák érkezésével. Robi lévén elég korán megismerkedtem a számítógépekkel, de korábban már erről is írtam a Gamer történelmem című írásomban itt, úgyhogy ebben sem mélyülnék most el jobban.

A projektem lényege annyi volt, hogy egy-egy "mérföldkőnek" számító gépet (<- szándékos szóvicc) építsek a 90-es évekből, illetve a korai 2000-esből. Ehhez figyelembe vettem, hogy mikor születtem, és mikor kerültem kapcsolatba először számítógépekkel, ami körülbelül az általános iskola első osztályaiban történhetett, még anya munkahelyén. Igaz, hogy ezt a projektet írom le nektek utoljára, de valójában ez indult el először, még a nyáron. És szintén véletlen, hogy az 1991-es évet választottam az első konfiguráció megépítésének, ahogy a Marantz erősítő kiválasztásánál is.

Az egész onnan indult, hogy rajongok a régi Windows-okért, az XP-vel bezárólag, hiszen ez is a gyerekkoromhoz köthető, rengeteget nyúztam mindegyiket annak idején. Ugyan a meglévő gépemen virtuális operációs rendszerként bármelyiket fel lehetett telepíteni, de az mégsem ugyanolyan, meg a virtualizált hardverek képessége is meglehetősen limitált, úgyhogy jött az ötlet, hogy építeni kellene egy igazi számítógépet.


Eddigi Windows gyűjteményem. Bal oldalt a Windows 3.11 magyar telepítőkészlete (10 db Floppy lemez), mellete az MS-DOS 6.22-es 3+1 lemezből álló készlete, valamint a Windows 98 eredeti telepítő CD-je. Ezek a mai napig bontatlanok, de ugyanilyen eredetiből van bontottam is. Legfelül egy eredeti, bontott, amerikai kiadású Windows XP telepítő/upgrade lemez, minden akkori prospektussal és papíranyaggal együtt. 



Ehhez a projekthez nagy segítségemre volt az egyik kollégám régi gyűjteménye, ami neki már csak helyfoglaló volt, nekem viszont aranybánya, mert rengeteg korabeli hardvert kaptam tőle, igaz, azok már inkább a 90-es évek végéből származtak, és eme tervezet második gépének építéséhez használtam fel őket. Emellett a saját régi, 2000-es évek közepén, végén használt Inteles gépem szintén megvolt még, így két korszakot máris könnyedén le tudtam fedni, már csak pont a 90-es évek elejéből hiányzott egy ütős konfig. Ez utóbbihoz semmilyen alkatrészem nem volt, így jóbarátomhoz, a Vaterához fordultam, ahol találtam is egy nagyon segítőkész eladót, akitől idővel minden szükséges hardvert össze tudtam vásárolni. 

Itt láthattok néhány képet, mert az többet mond minden szónál az egyes konfigurációkról: 


Amire a legbüszkébb vagyok, a 486-os masinám. Alkatrészek szempontjából 1991-1993-as évjárat. Az alapot egy Opti márkájú alaplap nyújtja, benne egy mai szemmel már nevetségesnek tűnő 66 MHz-es 486-os processzorral és 8 MB memóriával. Mellette életem harmadik vincsesztere, egy 1281 MB-os Western Digital. Sajnos már erősen szektorhibás, így körülbelül 540 MB, ami ténylegesen használható. Balra fent egy Cirrus Logic videokártya, amiről nagyon sok jót olvastam, még a Windows 95-ös éra elején is erősnek számított. Fent középen pedig egy GoldStar I/O kártya, amelyre a vinyót és például egeret, vagy nyomtatót lehetett kötni.



Felül szintén a videokártya, és összehasonlításképpen alá tettem a Robitól kapott Creative SoundBlaster CT3980-as hangkártyát. Engem a mai napig letaglóz, hogy ami ma egy körömnél is kisebb csipben elfér, az akkoriban még egy ilyen monstrum, közel 24 centiméteres NYÁK-lapra fért rá. Bal felső sarkában az alaplapon is használt EDORAM, amely bővíthető volt akár 8 MB-ig is. Alatta a függőleges tűsorra pedig CD-ROM-ot lehetett kötni, magam is így használom jelenleg. Azonban, ha CD-ről szeretnél zenét hallgatni, kellett még egy kábel, hogy az audio adatot ténylegesen hallhasd, ezt fent, a közepétől kicsit jobbra lévő fekete csatlakozóba kellett bedugni. 


Nekem nagyon furcsa volt, hogy akkoriban az alaplap tényleg csak ez volt, amit a neve sugall, egy alap a számítógéphez, és semmi más. Ha szerettél volna valamit használni, szerezzél hozzá megfelelő vezérlőkártyát. Manapság megszoktuk, hogy egy processzor-memória-videókártya hármassal már minden működik, de akkoriban ez nem így működött. Már az meglepett, hogy az alaplapon csak egy billentyűzet csatlakozó van, semmi egyéb, míg egy mai lap hátulja már tobzódik a hangkimeneti, USB és egyéb csatlakozókban. Mindezek ellenére volt a legjobb élmény ezt a gépet működőképes állapotra megépíteni, amiben Robi nagyon sokat segített, és persze az újabbnál újabb hibákból én is tanultam közben nagyon sokat.  



A végeredmény egy gyönyörű, autentikus 90-es évek eleji gép lett, ami tökéletesen használható zenehallgatásra, játékra, multimédiára. A hangszórók még az első gépemhez voltak, kb. 2003 körül kaptam őket. A billentyűzet bontatlan IBM márkájú kb. 1995-ből, és ugyan horvát kiosztású, de minden gond nélkül használható magyar nyelven is. Az A4Tech soros portú egeret a legváratlanabb helyről, egy vecsési autószerelő műhelyben találtam és rendeltem (szintén tőlük tudtam venni nagyon baráti áron 10 darab floppy-t). 



Frissítés: időközben mamámtól el tudtam hozni az ő régi CRT monitorát, így még eggyel autentikusabb 90-es évek feeling lengi körbe a retró sarkot! :D

Ezzel elkészült az első gépem, a másodikkal nagyjából 9 évet ugrunk az időben, az Y2K idejére. Ezeket az elemeket kaptam kollégámtól, itt szinte minden kész volt, csak egy tápegység és ház hiányzott. Korábban egy másik vasutas kollégám, a "vasutas anyukám", Mesi hagyott itt nekem egy gépházat egy nem használt konfiggal. A konfigot végül mamámnak adtam, a házat pedig teljesen egyedül felújítottam. Erre a munkára nagyon büszke vagyok, mert iszonyú bénának tartottam magam az ilyenféle dolgokban, de szerintem az elvégzett munka magáért beszél :'D


Nagyon sajnálom, hogy "előtte" képet nem készítettem, de ez egy megsárgult műanyag kerettel, és szürke oldalakkal rendelkező ház volt egykor. Most szép elefántcsont-fehér színű :) Még a DVD-ROM elejét is leszedtem, valamint a gombokat, és azokat is lefestettem. 



A Windows 98-as konfig építés közben. Jelenleg egy 800 Mhz-es Celeron processzor, egy ASUS CUSL2-C alaplap, és egy Hercules Nvidia Geforce 2 MX videókártya hajtja, 384 MB SD Rammal. Ez a projekt a mai napig "félkész" státuszban van, mert van egy jóval erősebb, 1266 MHzes Tualatin alapú Pentium III processzorom, csak nincs hozzá megfelelő alaplapom sajnos (vagyis van, de az nem működik). 


Sajnos ez a gép bizonyult a leginstabilabbnak, jelenleg már az Asus alaplap is gyengélkedik, újraindul minden előjel nélkül, úgyhogy ő most parkolópályán van, pedig a közelgő, baráti, 90-es évek tematikájú bulim egy központi szereplője lett volna, emiatt vettem a fent említett 5 méteres Jack - RCA kábelt is, hogy Winampról hallgathasunk zenéket. De majd hallgatunk a hifiről :) 
Ez egy remek középkategóriás gép lett volna 1998-ban, fel is tettem rá olyan népszerű játékokat, mint a Half-life, a Fifa 98, vagy a Midtown Madness, melyek gyermekkorom jelenetős részében szerepet játszottak és a mai napig nagyon kedvelem őket. 

A projekt utolsó résztvevője pedig szintén 9 évet ugrik előre az időben, és kb. 2007-2008-at írnánk, ha azt mondanám, hogy ez jelenleg a legerősebb asztali PC-k között van. Ekkoriban már erősen érdeklődtem a számítástechnika iránt, sőt, már egy félig saját gépet is tudtam venni a középiskolás ballagásra kapott pénzemből. 



Még álmodtam is ezzel a videokártyával (egész pontosan a közvetlen elődjével) annak idején, 18-19 éves koromban, annyira szerettem volna egy Nvidia Geforce 8800GTX-et. Nagyon baráti áron egy használt hardverek felújításával foglalkozó weboldalon találtam egyetlen darabot belőle, mely most itt virít a Windows XP-s konfigurációmban. Méret szempontjából hasonlóan lenyűgöző, mint a Creative hangkártya, az akkori teljesítménye pedig legendás volt. 

A jó öreg Windows XP, mely teljes tinédzser koromat végigkísérte, megannyi módon testreszabtam, átalakítottam, és méltán foglalta el nagyon sok ember szívében és a közvéleményben is a "legjobb Windows-nak" járó első helyet. A képen látható hardverek, amik már több mint 10 évesek, de a legtovább használt gépem volt, így őt megőriztem tartaléknak, ha véletlen a fő gépemmel történne valami. Persze a mai okostelefonos korszakban már nem annyira érezném meg a hiányát egy számítógépnek, mint akár csak 5-6 évvel ezelőtt, de ha már itt lapult a szekrényben, akkor tökéletes alapot nyújtott egy Windows XP-s konfig építésére. 

Eredetileg egy Intel Core 2 Duo E8200-as kétmagos processzor lapult a kék színű, Gigabyte EP35-DS3-as jelű alaplapban, de csúcsvideókártya mellé csúcsprocit szerettem volna társítani, így szintén Ebayről vásároltam bele egy négymagos Core 2 Quad Q9550-es, 2.83 GHz-es prockót. Tőle még lett volna feljebb is, de az a párszáz megahertz nem ért annyi pluszpénzt, amennyiért kínálták. 


Ugyanaz a négy memóriamodul dolgozik benne, ami egykoron, de a gyári processzorhűtőt lecseréltem egy olcsó, de jóval korszerűbb megoldásra, ami színben is passzolt az alaplaphoz. Kapott egy vadiúj, 500 Wattos tápegységet is a szerkezet.

Amellett, hogy rengeteg játékom van még DVD-n ebből a korszakból, és nem győztem őket feltelepíteni a kollégámtól kapott régi vinyókra, a Windows XP-s gép jóformán felbecsülhetetlen segítséget nyújtott a két korábbi masina és a jelenlegi számítógépem közötti kommunikációban is. Mivel az új alaplapokon már rég nincsen floppy csatlakozó, de ezen még volt, így a 486-os gép telepítésénél óriási segítség volt a használata, hiszen azon meg olyan, manapság már alapnak számító csatlakozók nem voltak még, amikre szükségem lett volna. A Windows 98-as géphez pedig a csak ebben a gépben levő egyetlen DVD-íróm volt hasznomra, mert az is nehezen boldogul például a pendrive-okkal, de DVD-RW-re kiírva a szükséges drivereket, programokat máris könnyebb volt a telepítés. Nekem nagyon bejött ez a fajta "szimbiózis", illetve a korokon átívelő számítástechnikai evolúció kézzel fogható mivolta.


Ezzel a rendkívül hosszú írással sikerült bemutatnom nektek a "90-es évek projektet". Egyikből jött a másik, valahogy adták magukat, és nagyon boldoggá tesz, hogy egy kicsit minden alkalommal újra gyerek lehetek, ha valamelyik eszközömet bekapcsolom és használom. Köszönöm szépen, ha végigolvastad ezt a több napig készülő írást, és remélem, hogy benned is felelevenít valamilyen kellemes emléket ebből a korszakból. :) 


Ezzel az abszolút retro képpel búcsúznék, ahol épp 2004-ben, az általános iskolás ballagásomra kapott gépemen nyúzzuk unokatesóimmal a GTA Vice City-t. A hangszórók már akkor is ott voltak, és jobb oldalt a Samsung magnóm is kikukucskál. :) Még mikrofonom is volt, amit sosem használtam igazán semmire, de jó volt, hogy volt :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése