Ostoba címadás, mint mindig, hiszen mindenkinek a gyermekkora már "retrónak" számít, kivéve azoknak, akik most gyermekek. Az elmúlt években amúgy is nagy divat lett elsősorban a 80-as évek újraélése, elég csak a mindenféle retrowave zenei stílusokra, vagy az ebben a korban játszódó sorozatokra, filmekre gondolni. És ez személy szerint tök jó, bár én összesen bő 18 napot töltöttem a 80-as években, de ezek szerint ez az időmennyiség is elég volt, hogy a mostani gondolkodásomat befolyásolja. Na jó, igazából nem történhetett ilyesmi, de a legtöbben jó szívvel emlékszünk vissza a gyerekkorunkra, köztük én is, mármint a pozitív dolgokra, a negatívokból meg igyekszem tanulni a mai napig is.
A régi dolgok iránti rajongásom már azon tettenérhető, hogy még mindig ragaszkodom ehhez az archaikus, írott formához, amikor megosztok egy apró részletet az életemből, ahelyett, hogy készítenék egy videót a Youtube-ra pl. Valószínűleg utóbbi formátumban sem kapnék nagyobb érdelődést, mint itt olvasva ezen sorokat, de nem is ez a célja ennek a régóta meglévő blognak, hanem szimplán csak szeretek egy-egy nagyobb, általam régóta, vagy nem olyan régóta zajló projektről itt "megemlékezni", illetve az elért eredményeket megosztani a családdal, barátokkal, érdeklődő ismerősökkel.
Visszatérve még egy szóra a régi dolgok iránti rajongásért, ami most világszinten megfigyelhető, szerintem ennek a pszichológiai háttere, ami mostanában sokakban feltört, legyen szó ilyen helyi szinten, mint nálam, vagy nagyobb "hollywoodi" produkciók esetében is, hogy a világ jelenleg jól érzékelhetően egy teljesen rossz és őrült irányba halad, így sokaknak az okoz(na) némi megnyugvást, ha újra gyerek lehetne. Valahol mélyen ez is motivál engem, legalábbis Magyarországon mindennek nevezhető a helyzet, csak nyugodtnak nem. A másik ok pedig, hogy nem igazán bővelkedtem gyerekkorban olyan cuccokkal, amikkel szerettem volna. Volt sok Pokémon tazóm, meg kártyám, de egy valamire való hangtechnikám például nem (mondjuk miért is kellene egy gyereknek hifi...), pedig egész korán megszerettem a zenéket, zenehallgatást, ahogy a filmeket is.
megnyugtatott, de egyben kellemetlen sóvárgást is okozott a régmúlt iránt.
Hasonló mintákkal persze ma is találkozhatunk, hiszen az autóbusz-gyártók kizárólag ilyenekkel
díszitik az üléseket.
És akkor a filozófiai eszmefuttatásból rá is térnék a bejegyzést inspiráló, nemrég elkészült dupla projektemre. A második része véletlenül adta magát, sőt, most hogy ezen sorokat körmölöm, eszembe jutott, hogy ebbe a retró témakörbe gyakorlatilag egy harmadik dolgot is belevehetek, úgyhogy máris tripla projektről lesz itt szó.
Emlékezzünk vissza a 90-es évekre, merthogy én akkor voltam gyerek, és akkoriban értek azok a behatások, amiket 30 évvel később sikerült tető alá hoznom. Mit láthattam akkoriban gyerekfejjel? Eszement, de szuper rajzfilmek és ifjúsági sorozatok (a teljesség és fontossági sorrend igénye nélkül néhány kedvenc: Hey, Arnold!, Rocko modern élete, Dexter laboratóriuma, Digimon 01-02, Tom & Jerry, Fecsegő tipegők, Alex Mack titkos élete, meg az akkori Nickelodeon teljes kínálata, kivéve a Pete és Kis Pete, mert azt ki nem állhattam, és még sorolhatnám). Hasonlóan király tv-sorozatok (Knight Rider, Star Trek, Csillagkapu, Barátok közt [<- igen, király sorozatnak tartom most is]), és ugyanilyen remek filmek (Jurassic Park, Star Wars). Fontos, hogy nem arra gondolok most, hogy ezek a 90-es évek termékei, hanem, hogy ekkor láttam őket. Jó, a Star Treket igazából 2001-től kezdtem nézni, amikor a Viasat 3 elkezdte adni a Voyagert, de előtte a TV3-on ment az Eredeti sorozat (mondjuk azt sem akkor, sem azóta nem láttam). Emellett számítástechnikai téren is sok újdonság látott napvilágot, mint például a Windows 95-98, vagy a PlayStation 1.
Fentieket csak szemezgettem, ami hirtelen eszembe jutott, nyilván egy csomó minden kimaradt, de valamilyen szinten mind formálta az ízlésemet és érdeklődésemet. Ugyanez igaz a zenékre is, életem legmeghatározóbb zenéje volt apró gyermekként az Eiffel 65 - Move your body, és ez meg is határozta a jelenkorra a zenei ízlésemet, bár azóta természetesen sok más stílusra is nyitottam.
A legelső hangtechnika, amire vissza tudok emlékezni otthonról, egy kétkazettás rádiósmagnó, angol nevén boombox volt.
Sajnos már az otthoniak sem emlékeztek a pontos típusra.
Így teltek a boldog békeidők, aztán zenei fronton részemről nem is történt túl sok változás egészen 2000-ig, amikor megkaptam életem első saját "boomboxát". Ekkor már Algyőn éltünk a nagyszülőknél, ideiglenesen, és egy kis ideig egymagam voltam a nekem adott szobában, amíg öcsém be nem költözött mellém. Az új jövevénynek először egyáltalán nem örültem, de végül nagyon sok évig lett jó barátom (a magnóról beszélek). Nem örültem az új hangtechnikának? - hasíthat a kérdés az olvasók fejébe. Nem, először nem, de nagyon egyszerű oka volt. A magnót szülinapra kaptam, de előtte már nagyszülőktől is kaptam néhány ezer forintot, ami 2000-ben azért nekem egy kisebb Fort Knox-szal ért fel, de szüleim elkérték tőlem ezt a kis pénzt, hogy a magnóba invesztálhassák. Ennek egyáltalán nem örültem akkoriban, de hosszú távon már bőven megérte. Nevelőfaterom, Robi adott több tucat régi kazettát, ami neki már nem kellett, így születtek a legjobb válogatás kazijaim a rádióból felvett számokból.
A rádió és a CD-lejátszó része még mindig kifogástalanul működik, a kazetta egyik továbbító
görgője viszont sajnos szétesett. Jelenleg a hűtő tetején pihen, mert anno az volt a terv, hogy főzés közben milyen jó lesz rádiót hallgatni, melyre aztán azóta sem volt példa. Most a fotó kedvéért leporoltam, illetve az első két CD-m, és a tucatnyi mixkazimból már csak a három megmaradt példányt is mellétettem.
Még egy büdös szót sem szóltam egyik mostani projektemről sem, igaz? Teljesen jól látjátok, de szeretem felvezetni az aktuális dolgokat a régi emlékekkel, egyrészt mert így tudom jól összeszedni, hogy miről is szeretnék beszélni, másrészt meg nem baj, ha ezek az emlékek itt maradnak megőrzésre. Fiatalabb - sajnos - már én sem leszek, és időnként jó ezeket visszaolvasgatni.
Továbbra is zenei téren maradva még mamámnál is volt lehetőségem ihletet gyűjteni 20 évvel későbbre. Amíg még nagybátyámék ott éltek vele, nagybátyámnak egy régebbi Marantz hifije volt, nem ám ilyen boombox történet, hanem rendes hifi. Érdekes, hogy hallani igazán sosem hallottam, hogy mire képes, hiszen én főleg mamával töltöttem az időt, meg a Commodore 64-en (bocsánat, 16-on) játszottam. Valahogy mégis megmaradt, valószínűleg tudatalatt, hogy a Marantz egy jó márka.
Ez az egész "én is szeretnék egy hifit" történet jóformán teljesen feledésbe merült, vagy még inkább, ki sem alakult egészen az elmúlt évekig, noha tiniként, fiatal felnőttként ugyanúgy szerettem zenét hallgatni, mint akárki más. Sőt, készítettem is néhányat, teljesen saját nótákat (sőt egyszer egy techno albumot is, de óriási bánatomra ez megsemmisült a Nagy Partícióhiba-incidens során), valamint a Shake up mixsorozatomat is annak idején.
Az egyetlen fennmaradt zeném a B című technoalbumomról. Ezt valamiért kiírtam CD-re, de az egész albumot sosem, sajnos így lett az enyészeté a többi. Összesen 6-7 zenét készítettem.
Mivel a vasútra kerülésem alapjaiban változtatta meg az életemet, és több száz új embert ismertem meg, így a "nagy számok törvénye" alapján végül bele kellett, hogy botoljak valaki olyanba, aki szintén hifi-rajongó és ez így is történt. Egyik nagyon jó barátom házában hegyekben állnak a retró hifik, és a zene iránti szeretetem újból felkorbácsolta az érdeklődést ezen készülékek iránt. De mivel ide az albérletbe nem szerettem volna igazán durva hangtechnikát venni a már meglévő kis 72 Wattos összteljesítményű 5.1-es PC hangszóró mellé, így további hosszú hónapokra jegelődött a dolog, de az érdeklődés megmaradt. Kaptam is ajánlánst, hogy kinek a hirdetéseit érdemes nézni Jófogáson, ha jó hifi alkatrészeket szeretnék, nem horror áron. Így figyelgettem, csorgattam a nyálamat, de a végső elhatározást az hozta meg, hogy mégis építek egy szettet, hogy felkerült egy Marantz kétkazettás deck az említett úriember hirdetései közé.
