Ha elmúlik Karácsony...

... a szeretet lángja halványabban ég, énekli a Neoton Família, de nem értek egyet ezzel, de igazából mindegy is, hogy mit gondolok erről :D

Véget ért a december, véget értek az utazások is, hamarosan újra az iskolapadot koptatom néhány hónapig, hiszen január 2-án indul a kategória modul. Akármilyen mozdonyvezetőnek mondtam eddig, hogy összevonták a dízelt és a villanyt csak a fejét fogta, hogy majd jól össze fogjuk keverni a gépek "belső szerveit". Én sem tartom bölcs döntésnek, hogy ennyire rohanunk ezzel a tanfolyammal, de hát nem sok beleszólásunk van ebbe az egészbe.

Sajnos ez az idei év - elkanyarodva egy pillanatra a vasúttól - nem volt tragédiáktól sem mentes, úgy a sztárvilágban, mint a magánéletemben egyaránt. Nem igazán telik el úgy nap, hogy Kocsis Tibi ne jutna eszembe, vagy épp a családja, akiket hátrahagyott :( A róla írt megemlékezésemre jelenleg több, mint 3 700 kattintás érkezett, ez is azt jelzi számomra, hogy Tibit az ország minden táján ismerték, szerették, és hogy sokuknak hiányzik... Dávid barátommal néhány nappal a temetése után újra meglátogattuk a sírját, hiszen Dávid nem tudott jelen lenni a temetésen, felelevenítettük a közös biciklis emlékeket, és megbeszéltük, hogy ezek után is ugyanúgy eljárunk "hármasban" túrázni, ahogy eddig. Hiszen amíg Tibi emléke a szívünkben él, addig ő is ugyanúgy jön majd velünk :)

"Csoportszelfi" a 2015. áprilisi Tavaszi hajtáson.

Visszakanyarodva a vasúthoz, egész pontosan a decemberi utazásokhoz, javarészt élménydús volt mindegyik szolgálatban eltöltött napom, újabb embereket ismerhettem meg, döntő többségük mind jó szívvel állt hozzám/hozzánk újakhoz. Egy-kettő mogorvább alak akadt csak, illetve egy nem szegedi mv le is tette nálam a névjegyét, de inkább le sem írom, hogy miért... :D Hihetetlen paraszt ember volt, de jövőre szerencsére nyugdíjba is megy. 

Úgy gondolom, a vasúttal kapcsolatban már sok újdonságot nem tudok elmondani, így most külön-külön nem is kívánom részletezni minden egyes napomat. Ami különleges volt, és a korábbi utazásokban is csak egyszer volt benne részem, az a gépen éjszakázás. Az alvásomra elég háklis vagyok, így ezektől tartottam a legjobban, de végül mind a három ilyen szolgálatom alatt tudtam valamennyit pihenni. Aludtam villanymozdonyon, dízelmozdonyon és motorvonaton is. Ebből talán a villany volt a "legpihentetőbb", ha lehet ilyet mondani :D A tél miatt ugye folyamatosan mennie kellett a dízelgépeknek, hogy legyen fűtésünk, de a Csörgő minden volt, csak halk nem, az Uzsgyin meg néhány óra múlva leeresztett a lakótársamtól kapott felfújható matrac, így arra ébredtem, hogy a kemény földön forgolódok. Szilin pedig csak a légsűrítő, ami éktelen hangos, ha bekapcsol, de az meg szerencsére csak félóránként lépett üzembe, és nem is mindig ébredtem fel rá, ott majdnem hat órát tudtam kisebb felébredésekkel alukálni. 

Itt még kényelmesen el tudtam heveredni a szivacson. Orosházán tértünk

nyugovóra, mellettünk két másik Uzsgyi és egy Csörgő is pihent, szintén járó

motorokkal. A forgalmistának gondolom öröm volt hallgatnia éjjel :D

A "sors" ismét összehozott Tamással (én kértem, hogy vele lehessek :D), és dupla öröm volt, hogy Traxx típusú mozdonnyal mentünk mindkét alkalommal, amin addig még nem volt szerencsém utazni. Kényelmi szempontból ég és föld egy Szilihez képest, nem ráz, nagyon halk, remek a fűtése, jó nagy tér van a vezetőálláson. Innen is üzenem a beszerzésnek, hogy legyen kedves a 25 darabos állományt egy jó százzal megtoldani, és váltsák le végre ezeket az öreg Sziliket. :P A légkondinak viszont olyan szörcsögő hangja van, mintha valami horrorfilm szörnyetege hörögne a szekrényben, erről kár, hogy nem csináltam videót, de tényleg nagyon para lenne hallgatni egy sötét esti órában :D

Életem első Traxxos élménye a 017-es géppel történt, itt Szegeden várjuk

az indulást, december 4-én. Bal szélen Tamás keze látható :D

Mikor felértünk Pestre, befutott a gyerekekkel és családokkal tömött

Mikulás-vonat is a Vasúttörténeti Parkból. Elején a képen is látható

V42-es "Leó" nevű mozdony, végén pedig a -tudtommal- utolsó

működő 424-es gőzmozdony volt, amiről sajnos nem tudtam jó képet csinálni.

A leszállást a "manók" segítették a MÁV Nosztalgia Pullman Club

osztályú "retró" kocsijaiból.

December 5-én szintén Pestre mentünk, ráadásul egyből hárman, ugyanis valami okból egyik osztálytársamat, Ádámot is arra a vonatra osztották be, amin én voltam, illetve Attila, a mozdonyvezetőnk volt a harmadik ember. Élménydús volt a felfelé út, ugyanis számos biztosító-berendezési hiba nehezítette meg az utazást, ekkor jött az első nagyobb hideg, és több helyen is beadta a csavarkulcsot a technika. Jó egy óra késéssel értünk csak fel, Kisteleken kerek 30 percet vártunk, az azután jövő szakaszon alakultak ki a hibák. Itt találkoztam néhány osztálytárssal is, akik hazafelé utaztak, ugyanis aznap volt a szóbeli vizsgájuk, melyet mindenki sikeresen abszolvált. :)

A következő napokban az előző posztban már megismert Lacival voltam, vele négyszer is összehozott a beosztás (micsoda véletlen :P), és a dízeles ismereteim java részét tőle tudom (azt a keveset, ami megmaradt, na de majd a következő modulon). Illetve Laci egy jó barátja, Balázs mellé is kerültem három alkalommal, vele is nagyon hamar megtaláltam a közös hangot, hiszen Lacival és Balázzsal sem vagyunk távol egymástól korban. Úgyhogy őket egyik osztálytársam mellett elkönyveltem az első mozdonyvezető barátaimnak :D

Ezeken felül még Ferivel voltam egy napot, mivel ő Tibi nagyon régi barátja volt, így megtudhattam még néhány dolgot Tibi betegségéről... Elég sokszor szóba került ezen a napon, hogy "na most mit szólna vajon Tibi?" :') 

Tamással a második Traxxos szolgálatunk viszonylag eseménymentes volt, de az előttünk egy órával indult IC Katonatelepnél elsodort egy biciklist, aki a tiltás ellenére kijött a sínekre. Az ott rekedt utasokat a mi vonatunkra szállították fel.

Zajlik az utasmentés. A Traxxon már nincsenek visszapillantó tükrök, 

helyettük két kamera és a képernyő képe alapján lehet tájékozódni. 

Mivel így egy vonat kiesett a szokásos budapesti fordulóból, az érkezés és minden utas leszállása után a kocsikat kihúzták előlünk, Tamást félreállították (én elmentem a mekibe :P :D), visszatolták a kocsikat, és Tamás rájárt a szerelvényre, röviden szólva a szokásos másfél órás pihenőből most csak 30 perc jutott, hiszen minket kellett azonnal visszafordítani. 

December 20-án az utolsó szolimat törölték, Lacival mentünk volna Mártélyra egy éjszakai tehervonatra, de kiderült, hogy nem is férnék be a kocsiba, amivel őt kivinnék, plusz a sóder a nagy hideg miatt belefagyott a kocsikba, úgyhogy rakodni sem tudtak, végül lemondták az egész tehervonatot :D Így, hogy meglegyen a 168 munkaórám, egy utolsó szolit mindenképp kellett, hogy vállaljak, a vezénylőmmel beszélve végül Balázs mellé csapódtam, egy rém izgalmas, BZ-s Kiskunfélegyházi személyvonatra, amiben volt 5 óra szünet is, szerencsére Szegeden. A kényszerpihenőben megmutatta, hol van a mozdonyvezetők öltözője, volt egy ping-pong asztal is, ahol ütögettünk párat, meg el tudtam menni beszerezni a karácsonyi ajándékokat is. 

Ezek után már papíron is szabin voltam, illetve pihenőn, úgyhogy a december 21-i volt az utolsó napom, ami utazással telt. Ismét láthattam sok mindent, nagyon örülök, hogy javarészt olyanokkal utazhattam, akik tényleg motiváltak, és nem demotiváltak, hogy mozdonyvezető legyek. Élményekkel, emlékekkel gazdagon megpakolva lépek a műszaki modulba, remélem, ott már nem lesz semmi fennakadás, és nyárára már jöhetnek a vonalismereti utazások, illetve előtte a kötelező 2x320 óra vezetés.

Variációk egy témára :) Jobb oldalon az 1001-es ős-Szili,

középen egy Papagáj, bal oldalon pedig egy Papagájból lett Fecske :D

A fő különbség köztük, hogy a Papagájok/Fecskék  vezérlőkocsiról 

távvezérelhetőek, míg a sima Szilik nem (az 1156-os számúig, az afölöttiek

már igen. Köszi az észrevételt, Csabi! ;) ). 

Nos, én úgy gondolom, az idei évre ennyi voltam. Gyökeresen megváltozott az életem június 13-ával, aminek nem tudok elég hálás lenni, sem pedig drága "nagynénémnek", hogy szólt erről a lehetőségről. Arról nem is beszélve, hogy felvettek. Szívből remélem, hogy a kategória modullal sem lesz gondom. Forgalmat is még párszor mindenképp át kell néznem, mert vannak homályos foltok, az elmúlt napokban nem tudtam eleget foglalkozni vele. 

Köszönöm szépen az egész éves, de inkább féléves figyelmet mindenkinek, aki olvasott, és olvassa ezt az írást is! :) Remélem, jövőre is találkozunk :) 

Utólag is boldog karit mindenkinek, és boldog új évet kívánok nektek! :)

Megemlékezés Kocsis Tiborról

Hasonlót sem írtam még sosem, nem is tudom, hogy hogyan kezdhetnék egy ilyen írást... De talán a legfrissebb emlékekkel lenne a legésszerűbb.

Nem a legszebb szülinapi ajándék egy temetés. De a mai napom mégis így kezdődött, egy nagyon kedves barátot, tanárt, mentort kísérhettem el utolsó útjára, családja, barátai, kollégái körében. De paradox módon mégis úgy gondolom, hogy ott lenni, búcsút venni tőle szép dolog, és mindenféleképpen tiszteletadás a részére, hiszen egy olyan emberről beszélünk, akire nem csak szakmai szempontból néztem fel, hanem magánemberként is.

A szertartás rendkívül szép és megindító volt, rengetegen voltak jelen, néhányan csak lélekben, mert elfoglaltságaik nem tették lehetővé a személyes megjelenést. Felhős, szeles idő volt, mégis sorfalat álltak az emberek, hogy leróják végtisztességüket. Hallhattunk két beszédet, melyek közül az első Tibi életével és főleg a családjával, hobbijaival foglalkozott, a másikban pedig a Baross Gábor Oktatási Központ vezetője Tibi munkásságát ismertette. Többször is elhangzott olyan állítás Tibiről, ami halvány mosolyt csalt az arcomra, hiszen valamilyen kedves emléket idézett fel bennem vele kapcsolatban.

Nem sok ismerős arcot láttam, feltételeztem, hogy az ország több pontjáról is érkeztek kollégák, barátok, régi, vagy újabb tanítványok. Megrendítő volt látni azokat az embereket, akiket viszont ismertem, könnyáztatta arccal, kisírt szemmel, fájdalmat tükröző tekintettel... Mivel nagyon szép beszédet hallhattunk Tibiről, természetesen néha nekem is meg kellet törölnöm a szememet... :(

Ahogy említettem, felhős idő volt és végig a beszédek alatt felhős is maradt. Azonban abban a pillanatban, mikor elhangzott, hogy "Most kísérjük utolsó útjára szeretett halottunkat" kisütött a Nap. Teljes erővel. Felnéztem az égre, és meg mertem volna esküdni, hogy ez Tibi, ez az ő műve, még így is próbál némi jókedvet csempészni ebbe a bánatos napba, úgyhogy önkéntelenül is elmosolyodtam egy picit.

A jelenlévő emberekkel együtt megindultam én is Tibi sírjához, ahol hamvait végső nyugalomra helyezték. Ezután rengeteg koszorút és virágot helyeztek a sírra, majd a család felé mindenki kinyilvánította részvétét (természetesen én is). Mivel érzelmileg nem kicsit megviselt a dolog, néhány perces elmélkedés után haza is jöttem, itthon gyújtottam egy mécsest Tibi emlékére.

Mert ki is volt Tibi? Családapa, testvér, fiúgyermek, kolléga, sporttárs, barát, oktató. Számomra az utolsó három volt a legrelevánsabb, hiszen 2008-ban, mikor még a Gábor Dénes vasútüzemvitel-ellátó szakán maradtam további két évet, Vadkerti úr, és Gabi néni mellett ő volt a harmadik oktatónk, aki mind a két évben tanított minket a továbbképzésen.

Folyik a vasutas diskurzus :)

2009.12.04-i forgalom oktatás.

Legelső emlékem róla, hogy még szeptember elején felvitt minket a képzés helyeként szolgáló BGOK tanteremből a Rendező pályaudvari forgalmi irodába, illetve előtte tartott egy kisebb balesetvédelmi oktatást. Megálltunk az épület háta mögött, az egyik vágánynál, néhányan beleálltak a vágánytengelybe, néhányan pedig a vágányon kívül, én egyik lábamat a sínszálra téve hallgattam Tibit. Egy rövid felvezető után rátért arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában a vasút, és hogy a sínszál könnyen csúszik, ezért semmiképp ne lépjünk rá, majd ennél a pontnál egy pillanatra elhallgatott, rám nézett, én pedig azonnal levettem a lábamat a sínről :D

Nem is tudom pontosan, hogy mikor kezdett valami halvány barátság kialakulni köztünk, de nyilván el kellett telnie némi időnek. Az viszont nagyon megmaradt bennem, hogy egy alkalommal nem a BGOK termében, hanem az állomáson volt óránk, a néhai orvosi rendelőben. Hogy mi okból, már nem tudom, de nem is lényeges. Valamilyen dolgozatot írtunk, de még viszonylag jó idő volt, szóval ez is a 2008-as év vége felé, kora ősszel lehetett, de az időpontra nem emlékszem már. A dolgozat kiosztása után valamilyen okból megkérdezte, hogy olvasta-e valaki a Fecskék és Fruskák c. könyvet. Édesanyámnak megvan ez a könyvsorozat négy része, és annak idején valóban olvastam mind a négyet, a kezem máris lendült a magasba. Mivel már akkor is az osztály bohócának számítottam először nem is vette komolyan, de végül mégis megkérdezte, hogy tényleg olvastam-e őket, mire igennel feleltem. Azt hiszem, a dolgozat nehézsége miatt kérdezhette, mert úgy rémlik, valaki rákérdezett, hogy mi van, ha valaki nem tudja abszolválni a tesztet, és erre reagált a könyvből egy idézettel "Belefulladnak, ha mulyák STOP Ha nem mulyák, úgyse fulladnak STOP". 

Ahogy telt-múlt az idő, végül mégis kialakult valamilyen közelebbi kapcsolat, és 2009-ben felkért, hogy segítsek neki az otthoni gépét megszerelni, illetve volt rá több ízben is példa, hogy áthívott magához, akár a gépével mókolni valamit, vagy esetleg én kértem, hogy segítsen a tanulásban. Kiderült az is, hogy a kedvenc alkoholos italunk is ugyanaz (Johnnie Walker Red Label :3), és arra is volt példa, hogy nem a legjózanabb állapotban mentem onnan haza :D 

Egyik ilyen gépszerelős eset volt, amikor Orsival, a párjával hárman ültünk a nappaliban. Én már végeztem a dolgommal, a fent említett viszkit fogyasztottam épp, amikor Tibi és Orsi között parázs vita alakult ki. Aki kicsit is ismerte Tibit, tudja, hogy a mozdonyvezetőkről alkotott véleménye nem igazán pozitív, még úgysem, hogy jó néhány igazán közeli, több évtizedes múlttal rendelkező barátsága mozdonyvezetőkkel köttetett. 

Említett vitában Orsi azt merte állítani Tibi füle hallatára, hogy a mozdonyvezetők között igenis vannak okos emberek. Erre Tibi felhördült, hogy akkor mondjon kettő okos mozdonyvezetőt. Orsi erre mély hallgatásba borult, én, mivel már előzőleg fogyasztottam néminemű alkoholt, elkezdtem vigyorogni, mint a tejbetök. Eltelt 5-6 másodperc, Orsi nem szólt semmit, mire Tibi rákontrázott, hogy "Jó, akkor EGYET mondj!". Orsi továbbra is csendben ült, én elkezdtem röhögni tiszta szívből, Tibi pedig ennyit mondott "Na látod, erről beszélek", de a rá jellemző kis hamiskás mosoly az ő arcán is megjelent. :)

A második tanév végére nagyon jó kapcsolatot ápoltunk minden tanárunkkal, így kitaláltam, hogy esetleg lehetne szervezni egy szerenádot is az év végére. Erre 2010 május 8-án sor is került. Az utolsó meglátogatandó tanárunknak Tibit hagytuk, mert tudtuk, hogy ő bírja az éjszakázást és "partiarc" :) 

Egy nagyszerű estét töltöttünk nála, és külön örülök, hogy a java részét sikerült is videóra rögzítenem :)

Ezen az estén ajánlotta fel Tibi a tegeződést, amivel úgy emlékszem,

hogy még hetekig gondom volt, nehezen állt rá a nyelvem :)

Ami talán ténylegesen összehozott minket, az a kerékpározás volt. Én ekkor még bőven Szentmihálytelken laktam, és kiderült, hogy Tibi a házunk előtt húzódó röszkei bekötőúton szokott hétvégente biciklizni. Egyszer felajánlottam, hogy szívesen elkísérném, amit ő el is fogadott. Eltekertünk Mórahalom felé, túl a bivalyfarmon, de még Mórahalomig nem jutottunk el. Akkoriban még nem szerettem biciklizni, és a fizikumom se volt olyan, hogy hosszabb távokat bírjak, így valahol félúton a bivalyrezervátum és Mórahalom között visszafordultunk. Azonban úgy gondolom, hogy ezek a rövid túrák hozzásegítettek ahhoz, hogy megkedveljem a kerékpározást, és a Tibivel közös barátságunkat is építette. 

Ahogy teltek az évek, végül aztán egyre több alkalommal csatlakoztam hozzá, ha ideje engedte, hogy biciklizhessen. 2013-ban Dávid barátom egy ízben elhívott egy rendes, sportegyesület által szervezett túrára is. Ezen Tibi is ott volt, de akkor mi ezt még nem tudtuk, és eszünkbe sem jutott, hogy megkérdezzük, hogy esetleg ő is részt vesz-e az eseményen. De a jövőben szervezett túrákra mindig hárman mentünk, kivéve egyszer, amikor Dávid nem tudott velünk tartani, az idei tavaszin. 

Én továbbra is szeretnék ezeken részt venni, viszont furcsa lesz, hogy Tibi már egyiken sem lehet jelen :(

A 2014.04.12-én tartott Tavaszi hajtás kerékpártúra után

készült ez a kép a verhetetlen triónkról :)

Ahogy sokakat, úgy engem is nagyon megrázott Tibi elvesztése, főleg, hogy ilyen hirtelenül és váratlanul történt. Maximálisan meg voltam róla győződve, hogy úgyis felépül, hiszen mindig is határozott, erős ember volt, akit semmilyen akadály nem állíthat meg. Tibiben egy nagyszerű oktatót, idővel remek barátot ismertem meg, mindig meghallgatott, akármiről meséltem vagy épp panaszkodtam neki, és mindig sikerült elterelnie a gondolatomat az aktuális bajomról a sajátságos humorával, vagy egy viccesen fanyar megjegyzéssel.

Most, hogy újra a vasút berkein belül "dolgozok", bemutatott olyan mozdonyvezetőknek, akiktől sokat tanulhattam, tanulhatok, de ő maga is ilyen ember volt, hiszen, ha ideje engedte, segített felkészülni a forgalmi vizsgámra is. Akárhányszor tudtam is, hogy épp valahol messze Szegedtől oktat, mindig bekukucskáltam a folyosó ajtón, hátha mégis itt van a szürke biciklije, hogy beköszönhessek, elmondhassam, hogy mennyire nem értem a tananyagot, ő pedig azt felelje, "A világ leglogikusabb dolga a vasút".

Tibi, akárhol is legyél most, jobb hely lett általad, és mivel mindig is olvastad a blogomat (sőt, még egy olyan blogra is emlékeztél, amiről már én is elfeledkeztem), remélem, hogy ezek a sorok is elnyernék tetszésed. Mindig örömmel fogok rád emlékezni, és ahogy sokan mások, úgy én sem foglak elfeledni sosem. Sajnálom, hogy nem tudlak elvinni az éppen aktuális mozdonyomon sehova, hogy nem tudtalak visszahívni arra az üveg Red Labelre a tanfolyam végén, amit megígértem neked. De hogy én legyek a legjobb mozdonyvezető a világon, amennyire csak lehet, meg fogom tartani.

Tudom, hogy az égi vasutasok immáron a legjobbtól tanulhatnak. Örülök, hogy nyolc évig engem is oktathattál az életre... Ég veled, Barátom! :(

Kocsis Tibor

1965 - 2016