2016. május 27., péntek

Memories from 576 KByte, part V

Próbálom majd írni rendesen az időket, de itt már esélyes, hogy nagyobb léptékben fogok haladni, mint eddig :D Amúgy köszönöm annak a kb. 40 embernek, aki olvassa ezeket, mert annyi megtekintést eddig minimum kapott mindegyik posztom ^_^


Szóval felvettek az 576 KByte-ba, munkám lett! Szuperboldog voltam, de még várnom kellett egy hónapot, hogy ténylegesen munkába állhassak. Hogy a júniusom mivel telt, arra már nem emlékszek, de szerintem csendben edzettem délelőttönként, vagy a kertészetben voltam. Közben azért jártam be az üzletbe, ismerkedni Zsoltival, ő volt az első kolléga, akit felvettek, és kezdhetett júniusban.

Zsolti és Ádám elég jól megtalálták a közös hangot, mindketten szerettek olvasni (én is szerettem, csak nem olyan témákban, mint ők), meg ők ugye korábbról is ismerték egymást, még a szegedi animeklubból, vagy mi volt a neve :D Féltem, hogy így én kiesek esetleg a pixisből, de azért szerencsére erre nem került sor. Nem tudom, hogy Zsolti mit gondolhatott akkor rólam, de valószínűleg megkedvelt, hiszen már három éve ugyanabban a lakásban élünk :D

Végül eljött a július 1-e. Izgatottan mentem reggel dolgozni a kis szendvicseimmel a táskámban. Ádámmal voltunk ketten, hogy engem egy ismerős arc kezdjen betanítani. Magára a napra nem emlékszek, hogy hogyan telt, de az megmaradt, hogy 2011-ben aznap csináltuk az addigi legjobb elsejei forgalmat, 432 000 forint körüli értékkel :D Vicces, hogy a számot megjegyeztem még öt év után is, de egyébként magára a napra nem emlékszek.

Volt egy eset, nem tudom, hogy az egyből első napon volt-e, de esélyes, hogy igen. Ez volt az első, hogy Szerbiából is érkezett vásárló, én magam nem is tudtam, hogy onnan is járnak. Ádám napközben elmagyarázta, hogy ha valaki konzol után érdeklődik, akkor mit és hogy kell elmondani, ez ugye a mai napig is így zajlik/zajlott, mert már azért a legtöbb ember van annyira felvilágosult, hogy egy tápkábelt meg egy HDMI-t megtaláljon és be tudjon kötni a gépébe.

Na de, bejött egy jó magas, szép göndör hajú hölgy az üzletbe, hogy egy darab PS3-at vinne, én vettem is le a polcról, aztán elkezdtem szépen kibontani, meg magyarázni, hogy mi micsoda, de Ádám közbeszólt, hogy "Szerintem a hölgy tudja, hogy mi van benne, de azért mondjad". Nem értettem, hogy miért mondja ezt, de azért elmondtam mindent a gépről. Miután befejeztem, Ádám felvilágosított, hogy a hölgy, akit nevezzünk Ildinek, mert amúgy is így hívják, rendszeresen visz néhány gépet, amiken túlad Szerbiában. Nem volt világos, hogy miért utazna valaki egy másik országba, hogy gépeket vegyen, aztán kiderült, hogy ott drágább, itthon meg vissza lehet igényelnie az áfát belőle :D De Ildi rendes volt, türelmesen végighallgatott, és utána el is vitte a szakszerűen eladott konzolt :3 :D

Ekkor találkoztam először a "zöld papírral", hivatalosabb nevén a Külföldi utas ÁFA-visszaigénylő nyomtatvánnyal". Ez egy rendkívül bonyolult papír volt akkor, most meg minket hívnak fel a többi boltból, hogyha segítség kell a kitöltéssel kapcsolatban. Ennek megvan a maga menete, amivel most nem fárasztanék senkit, a lényeg, hogy egy sorrendet érdemes tartani, na hát ennek a sorrendnek a megtanulása volt egyrészt bonyolult, illetve ami még eggyel bonyolultabb, az az volt, amikor VISSZAJÖNNEK az áfáért, mert annak is megvan a maga eljárása :D

Július 20-án és 21-én, amikor először maradtunk egyedül Zsoltival az üzletben ezt megtapasztalhattuk, körülbelül 8-10 alkalommal hívtuk fel Norbit, majd 8-10 alkalommal Ádámot, ugyanis MINDEN volt ezen a két napon, használt játék bevét, termék visszavét, áfa-visszaigénylés, elütések a kasszán... Pocsék napok voltak, és szégyelltük (legalábbis én, Zsoltit nem hiszem, hogy különösen megmozgatta a dolog :D) hogy három hét után még mindig segghülyék vagyunk az egészhez és állandóan hívogatni kellett az "öregeket" segítségért. Pro-nak kellett volna már lennem, de nem voltam :( Az adminisztráció tanulásával is lassacskán haladtam (gondolok itt a pénztárzárásra, és a belsős zárás táblázat elkészítésére), és bár vevőzni jól tudtam, aminek örültem, azért jobb lett volna, ha mindenben sziporkázok.

Most így visszatekintve erre az időszakra, én úgy mondanám, hogy nagyjából két hónap volt az az idő, ami alatt tényleg betanultam rendesen mindent, de erről még majd értekezek a következő bejegyzésben. A végére tartogattam pár Facebook kiírást a júliusi hónapról, mert némelyik szerintem elég vicces :D Idővel ezeket a kiírásokat sajnos meg kellett szüntetni, mert a főigazgató tudomására jutottak, és nem akarta, hogy esetleg egy-egy vásárló magára ismerjen az egyik ilyenben, ami persze érthető. De addig serényen irkáltam ki az ilyesmi dolgokat :D

Ez egyből az első nap után született:

"Igen jó volt az első munkanap, az idei év legjobb hó eleji forgalmát sikerült összehozni (Y) És szinte fel sem tűnt, hogy eltelt a 12 óra :O"

Ezt a beszélgetést Ádám folytatta le, miután megjött az áru. Én csendben pakoltam, és magamban röhögtem:

"Frissibe kicsomagolt, ujonnan erkezett jatekok mindenutt, idiota gyerek bejon:
- Arultok eredeti jatekot? 
- Nem, azok jovo heten jonnek, ezek meg a kalozvaltozatok.
- Akkor ezekkel nem lehet multizni?
- Ez egy videojatek bolt, csak eredeti jatekaink vannak! Poen volt, haha!

- Jaaa..."

Az az emlékezetes július 20-ai nap... :D

"Oké, hát a mai nap megvolt az első igazi kereskedelmi mélyvízbe dobás, két újonc a boltban, "felnőtt" nélkül... Amivel lehet szívatni minket, az mind megvolt ma. És holnap indul a TV kártya rendszer, éljen!"

Ez meg egy nappal későbbi bejegyzés, de Norbinak azért megjegyeztem kommentben, hogy ne maradjunk többet felügyelet nélkül, mert meghalunk :D

"Vevo bejon, ot a Battlefield 3 erdekli, mert megvan neki mar a ketto, de arra keves a szerver. Mondom neki, h mikor jelenik meg, mire o:
"Egyebkent nem szoktam venni ilyen MUSOROS lemezt, de kell most a multi miatt.
En inkabb csendben maradtam..."

Ez már csak az ős-576-osoknak mondhat valamit is, ugye akkoriban nagyon népszerű volt Sak Noel-től a Loca People című szám, és megállás nélkül, egy hónapja ez szólt a plázás rádióban (28-án írtam ki ezt), és már halálosan untuk :D Egyébként asszem majdnem a plázás bolt bezárásáig hallgathattuk ezt a nótát.

"Johnny, la gente esta muy loca! What the fuck?!"


Ez volt tehát az első hónapom, mindenféle megpróbáltatást átélhettem, és még mennyi várt rám! De ezt persze akkor még nem tudhattam. A kövi bejegyzésben lesz Árkád megnyitó, és az első karácsonyomat is olvashatjátok ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése